A csíkszeredai Petőfi utca 4. szám alá költözött a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ).
2013. május 15., 16:162013. május 15., 16:16
2013. május 15., 19:142013. május 15., 19:14
Burus-Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke szerdán közölte, az utóbbi években folyamatosan bővült a tevékenységük, egyre több programot bonyolítanak le, és egyre több munkatárssal dolgoznak, így szűknek bizonyult az a felület, amit évek óta az Apáczai Csere János Pedagógusházban béreltek. A Petőfi utca 4. szám alatti helyiségeket is bérli az RMPSZ, hosszú távú szerződést kötött erről a Kriterion Alapítvánnyal, és fel is újította a bérelt irodákat. Burus-Siklódi Botond azt mondta, remélik, így közelebb kerülnek a pedagógusszervezet tevékenysége iránt érdeklődőkhöz. A szervezet egyes tevékenységei továbbra is a pedagógusházban maradnak, a Szülőföldön magyarul program lebonyolítására pedig szintén Taplocán, a Pro Agricultura Alapítványtól bérelnek helyiségeket.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
szóljon hozzá!