
Fotó: Kristó Róbert
A Kájoni János Szakközépiskola zárta kedden az idei csíki középiskolai ballagások sorát. A tanintézetből tizenkét osztálynyi diák ballagott el.
2013. június 04., 15:472013. június 04., 15:47
2013. június 04., 20:212013. június 04., 20:21
Nagyon sokan köszöntötték kedden virággal a csíkszeredai Kájoni János Szakközépiskola végzős diákjait, az iskola mögötti sportpályát zsúfolásig megtöltötték a szülők, barátok, rokonok, és az épület előtti térre is jutott bőven az ünnepség végére várakozókból. A tanintézetből tizenkét osztály diákjai ballagtak el. A sportpályán többnyire népviseletben felsorakozott diákoktól először Borbély Botond igazgató búcsúzott el. Azt tanácsolta a ballagóknak, hogy tűzzenek ki világos, jól meghatározott célokat maguk elé. „Rajta, bontsatok vitorlát, keressétek a saját kikötőtök felé vezető utat!” – bocsátotta el őket az igazgató, aki az itthonmaradás szükségességére is figyelmeztette a fiatalokat, mondván, a megszerzett ismereteiket a helyi közösség szolgálatába kell állítaniuk. Román nyelven mondott beszédet az iskola igazgatóhelyettese, Cristinel Glodeanu, kiemelve: az iskolai évek során minden tanár arra törekedett, hogy ne csak könyvből, hanem a lelkéből is tanítsa a diákokat.
Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere ünnepi beszédében június 4-e, a nemzeti összetartozás napja kapcsán megjegyezte, a népviseletbe öltözött székely és csángó diákok is szépen kifejezik öltözetükkel ezt az ünnepet. A polgármester azt mondta a ballagó fiataloknak, rajtuk múlik, hogyan alakítják a holnapjukat. Figyelmeztette őket, hogy a szabadság kihívásokat is jelent, illetve hogy az eddigi mentsvárak lassan odavesznek, és ezek helyett újakat kell maguknak találniuk.
Aurora Parfeni főtanfelügyelő-helyettes azt mondta a diákoknak, az élet olyan, mint egy sakktábla, nemcsak a következő lépést, hanem az azután valószínűt is előre meg kell tervezni, és sok sikert kívánt nekik a közelgő érettségire. A diákok búcsúja előtt a díjakat vették át a ballagó osztályok éltanulói.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!