
Fotó: Veres Nándor
Társadalmi feszültségekhez vezethetnek a kormány által sürgősségi rendelettel elfogadott új adózási formák, amelyek különösen a mezőgazdaságból élőket sújtják – hívta fel a figyelmet Tánczos Barna csíki szenátor és Korodi Attila képviselő.
2013. január 25., 12:192013. január 25., 12:19
2013. január 27., 09:042013. január 27., 09:04
A két csíki politikus pénteki közös sajtótájékoztatóján a képviselő úgy értékelte, az új adórendszer sok területen radikális változást hoz, ezért a következő két hétben felkérik a körzetükben tevékenykedő szakmai szervezeteket, hogy véleményezzék azt, és jelezzék észrevételeiket. Korodi szerint a változás azért történik, mert a kormány nem tudta biztosítani a költségvetés bevételi oldalát, és kénytelen volt új adófajtákat kitalálni, hogy ezt megvalósítsa.
Hozzátette, ezt a szerdán, január 23-án megjelent sürgősségi kormányrendeletet parlamenti vakációban hozták, példátlan gyorsasággal lép életbe, és olyan mértékű változásokat jelent, amelyek alkotmányosságát illetően is kétségek merülnek fel, ezt is meg kell vizsgálni. A visszajelzések ismeretében készülnek arra a vitára, amelynek során változtatásokat, módosító javaslatokat igyekeznek elfogadtatni.
„Rosszabb, mint a középkori dézsma” – vélekedett Tánczos Barna a mezőgazdasági termelőket sújtó adóterhekről. Szerinte előzmény nélküli, hogy függetlenül attól, hogy termel vagy nem a gazda egy területen, nyakába sózzák az adót. A szenátor sérelmezi, hogy a sürgősségi kormányrendelet diszkriminál egyes növénykultúrák esetében, mert a takarmánynövényeket termesztők nem kell adózzanak. Ugyanakkor bevezet két-háromszoros adózást, amely tönkreteszi a családi gazdaságokat, a jelenlegi mezőgazdálkodás alapját.
„Megadóztatják a növénytermesztést, az állattenyésztést, és ha még feldolgozott formában is értékesíti a gazda a tejet vagy húst, a termékre is adót fizet.” Tánczos szerint érthetetlen, hogy a rendeletben a haszonállatoknál nem szarvasmarha, hanem tehén szerepel, így az ökör, a bika, a borjú után nincs adókötelezettség. Hasonlóan, négy hektáros burgonyaföld esetén két hektár után adózni kell, 500 hektár legelő esetén viszont nem. „Ezt hozzá nem értő emberek készítették elő. Remélem, hogy azok a képviselők, szenátorok pártállástól függetlenül, akik láttak még családi gazdaságot, ezt nem fogják megszavazni” – jelentette ki.
Hozzátette, módosító javaslatokkal élnek, mert ez a rendelet országszerte mintegy 600 ezer gazdát érint, akiknek bukaresti tiltakozását jó lenne elkerülni. „Egyetértek, hogy rendet kell tenni az adózásban, de nem így, hogy megfojtjuk a gazdákat, igába húzzuk a nyakukat” – mondta a szenátor. A két politikus úgy véli, a kialakuló helyzet rákényszeríthet számos területtulajdonost, hogy eladja földjeit, és ezeket nagy területeken gazdálkodó cégek vásárolják fel.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.
Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.
Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.
szóljon hozzá!