
Fotó: Veres Nándor
A magyarországi, árvíz veszélyeztette települések megvédésének segítésére közel kétszázötven erdélyi magyar önkéntest mozgósított az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Erdélyi Magyar Néppárt.
2013. június 08., 14:592013. június 08., 14:59
2013. június 09., 15:102013. június 09., 15:10
A szervezők a mintegy száz székelyföldi önkéntes egy részét péntek éjfélre a csíkszeredai sportcsarnok parkolójába várták. A két, rendelkezésre álló autóbuszhoz Brassóból, Sepsiszentgyörgyről, Kézdivásárhelyről, Barótról és Alcsíkról is érkeztek a gumicsizmával, vízhatlan ruhával és lapátokkal „felfegyverkezett” segítők. Csibi Zoltán szervező, csíkszentimrei önkormányzati képviselő a jelenlévőknek elmondta, pontos úti céljuk a magyarországi katasztrófavédelem eligazításának függvényében alakul majd, valószínűleg Esztergom környékén állnak munkába. „Megérkezésünk pillanatától vasárnap estig dolgozunk a gátakon” – közölte. A kezdeményezéshez Háromszékről több olyan csoport is csatlakozott, amelyek magánautóval, az EMNP képviselőivel telefonos összeköttetésben maradva kapcsolódnak be az árvíz elleni védekezésbe.
„Magyar testvéreink bajban vannak, segítenünk kell rajtuk” – hangsúlyozta érdeklődésünkre a csíkszentimrei Kovács Zoltán. A férfi „már-már az utolsó pillanatokban, pénteken értesült az EMNP kezdeményezéséről”, elmondása szerint azonban bizonytalankodás nélkül, rögvest összepakolta a munkához szükséges kellékeket, és az indulás időpontja előtt már megérkezett a sportcsarnokhoz.
Az éjfél után útnak induló autóbuszok kisebbike Székelyudvarhely, míg a nagyobb Felcsík felé vette az irányt. Utóbbin a létszám Csíkcsicsóból, Csíkrákosról, Csíkszenttamásról, Csíkszentdomokosról, Gyergyószentmiklósról és Gyergyószárhegyről több önkéntessel gyarapodott, de a segítőkhöz nyolcan csatlakoztak Marosvásárhelyen is.
Partiumból ugyancsak két buszt indítottak a szervezők, így a saját autókkal társuló önkéntesekkel Erdély-szerte összesen megközelítőleg kétszázötven embert sikerült bevonni. „Mivel az önkéntesek nagy részének hétfőn munkába kell mennie, vasárnap este indulunk vissza. A magyar hatóságoktól függ, hogy igénylik-e majd a további segítségünket, amennyiben igen, bármikor készen állunk újabb buszokat indítani” – tájékoztatott Csibi Zoltán.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!