
Két hónap alatt 18 700 lej értékben termelt villamos energiát az 1,1 millió euróból megépült és februárban beindított csíkmadarasi minivízerőmű. A felcsíkiak nem állnak itt le, e hónap közepén már el is kezdték a második létesítmény építését.
2013. április 22., 18:042013. április 22., 18:04
2013. április 22., 18:162013. április 22., 18:16
„A gazdasági minisztériumhoz még 2010 tavaszán nyújtottunk be egy pályázatot, amivel kapcsolatosan múlt hétig semmi érdemleges hírt nem kaptunk. Pár napja viszont jelezték, hogy amennyiben továbbra is vízerőmű-építésen gondolkodunk, akkor hajlandók nyolcmillió lejjel támogatni a beruházásunkat” – újságolta a legújabb fejleményt Bíró László, Csíkmadaras polgármestere, aki ettől a hírtől nem változtatja meg az eredeti elképzelését. „Természetesen visszajelzünk, hogy érdekel az ajánlatuk, de attól még folytatjuk az elkezdett munkát.”
Érthető a madarasi polgármester Bukaresttel szembeni hitetlenkedése, hiszen Aqua Energia néven három évvel ezelőtt az önkormányzattal közösen épp azért hoztak létre egy részvénytársaságot, mert a pályázatukra nem kapván semmi visszajelzést, új támogatók után kellett nézniük. A részvénytársaságba első körben az önkormányzat és a madarasi lakók tömörültek, de mivel így sem gyűlt össze elegendő összeg, jelentkezett egy csíkszeredai vállalkozó, aki biztosította az erőműépítéshez még szükséges összeget.
18 ezer lej két hónap alatt
Mészáros Csabától, az Aqua Energia Rt. ügyvezetőjétől megtudtuk, hogy a madarasi vízerőműben február elején indult el a termelés óránkénti 640 kilowattos teljesítménnyel. „Szerződést kötöttünk az energiaszolgáltatóval, amely kilowattonkénti 17 baniért veszi meg tőlünk a megtermelt villamos áramot. Februárban és márciusban összesen 110 megawattórát termeltünk, amiért áfa nélkül 18 700 lejt fizetett az Electrica” – magyarázza Mészáros, egyúttal elismerve, hogy azért is érdemes ilyen üzletágba fektetni, mert az energiaeladás mellett a zöldbizonylatokból is tekintélyes haszonhoz lehet jutni. A beruházásra 1,1 millió eurót költöttek, a létesítménynél négyen dolgoznak.
Épül az újabb erőmű
Közben már hozzá is láttak egy másik, az előbbihez hasonló teljesítményre képes vízerőmű építéséhez. „Április közepén kezdtük el a munkálatokat, jelenleg a területrendezés és az alapozás előkészítése zajlik. Ezt a létesítményt a Kis- és Nagy-Madaras patakok összefolyása utáni részen fogjuk megépíteni. Ez ugyancsak 640 kilowattóra teljesítményre lesz képes” – árulta el a részvénytársaság ügyvezetője. Az első erőmű által megtermelt energiáért kapott pénzt, illetve a zöldbizonylatokból befolyó összeg egy részét is visszaforgatják a második létesítmény építésébe.
További tervek
A madarasiak ugyanakkor szeretnék, ha jövőtől már a helyi önkormányzat, illetve a madarasi cégek vásárolnák meg az előállított áramot. „Nyilván nekünk is jó lenne, mert így olcsóbban jutnánk hozzá például a település éjszakai világításához szükséges villanyáramhoz” – mondja Bíró László. Szerinte a tulajdonképpeni beruházáson túl közösségépítő szerepe is van ennek a megvalósításnak, mert „ami évekkel ezelőtt csak álmodozásnak tűnt, az mára valósággá vált: ma már a falustársaim is látják, hogy a Madaras patakán lefolyó víz pénzt termel a közösségnek”.
A zöldenergia mint üzlet
Többszörösen is érdemes megújuló energiába fektetni, példa erre a madarasi vízerőmű. A termelőtől (az Aqua Energia Rt.-től) a szolgáltató (Electrica Rt.) megveszi a megtermelt áramot. Mindezen túl az állam minden megtermelt, illetve értékesített megawattóra után meghatározott számú zöldbizonylatot ad a termelőnek. Ezeket a bizonylatokat egy, erre a célra létrehozott energetikai tőzsdén (Opcom) lehet árusítani. Kormányhatározat szabályozza, hogy egy zöldbizonylat ára minimálisan 27, míg maximálisan 55 euró lehet. A bizonylatokat az energiaszolgáltatóknak kell megvásárolniuk.
Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.
Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.
A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.
Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.
Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.
Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.
Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.
Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.
A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.
Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.
szóljon hozzá!