Pályázatokat írt ki a Heineken

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Harmadik alkalommal hirdette meg Heineken a közösségekért elnevezésű pályázatát a világhírű sörgyártó vállalat. A CSR Nest Egyesülettel közösen kiírt pályázaton közintézmények és civil szervezetek (ONG) vehetnek részt – mondta csütörtökön Csíkszeredában, a Hargita Vendégváróban megtartott sajtótájékoztatóján Sergiu Sebesi, a CSR Nest elnöke.

Dobos László

2013. május 23., 18:332013. május 23., 18:33

2013. május 23., 19:182013. május 23., 19:18

A társadalmi felelősségvállalást megcélzó Heineken a közösségekért című program 2013-as kiírása négy olyan romániai közösséget (Konstanca, Craiova, Marosvásárhely és Csíkszereda) támogat, ahol a Heineken cégcsoport egy-egy sörgyárat működtet. A pályázatokat május 24-től június 24-ig lehet benyújtani. A pályázatba foglaltakat Csíkszeredában, illetve a megyeszékhely 15 km-es körzetében kell lebonyolítani, és a projektjavaslatok anyagi támogatásának feltétele a helyi közösségek fejlődéséhez való jelentős hozzájárulás (oktatást, környezetvédelmet, egészségügyet, művelődést vagy turizmust népszerűsítő pályázatok) – hangzott el a sajtótájékoztatón. Mind a négy, Heineken-sörgyárral rendelkező városban két-két nyertes pályázat lesz, tehát Csíkszereda esetében is két pályázó egyenként 50–50 ezer lejes támogatást nyerhet.

A kérést benyújtónak a pályázat támogatható összegének legkevesebb 10 százalékát kell önrészként biztosítania. Ez lehet készpénz vagy természetbeni hozzájárulás. A természetbeni hozzájárulás különböző formákban nyilvánulhat meg: önkéntesség, építmények, felszerelések, a tevékenységek lebonyolításához szükséges helyszínek stb. A csíki pályázók az mciuc@heineken-pentru-comunitati.ro e-mail címen kérhetnek bővebb felvilágosítást, a pályázatok részletes leírása pedig megtalálható a www.csrnest.ro, illetve a www.heinekenromania.ro honlapokon.

Tavaly az Élő Erdély Egyesület a Virtuális Csíkszereda, a Hargita Megyei Mentőszolgálat az Elsősegélynyújtás sürgősségi helyzetekben elnevezésű pályázattal nyerte el a bírálóbizottság tetszését.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 09., csütörtök

Nem tanult az esetekből: pár napon belül háromszor bukott le ittas vezetés miatt

Egy héten belül háromszor is ittas vezetés és baleset miatt került a Hargita megyei rendőrség látókörébe egy külföldi férfi.

Nem tanult az esetekből: pár napon belül háromszor bukott le ittas vezetés miatt
Hirdetés
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

2026. április 08., szerda

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is

Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is
2026. április 08., szerda

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában

A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában
Hirdetés
2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
Hirdetés