
Tavaly az alapozással dolgozott a kiviteleő. Nyár végére befejeznék
Fotó: Csíkmadaras Polgármesteri Hivatala
Folytatódik az elkerülőút építése Csíkmadarason, amely a vasútvonal által kettészelt község számára fontos összeköttetést biztosít a településrészek között. A munkálatot augusztus végére tervezik befejezni, ezalatt a vasúti átjáró is elkészül.
2025. április 15., 10:092025. április 15., 10:09
A több mint két kilométer hosszúságú útvonal építése tavaly ősszel kezdődött el, a kivitelező az alapozás kialakításával dolgozott. A beruházás jóval nagyobb kihívást jelent egy egyszerű útépítésnél, mivel az elkerülőút Csíkmadaras déli peremén az E578-as úttól való leágazással kezdődik, később pedig a vasútvonalon is átvezet. Ráadásul
Emiatt az engedélyeztetés is bonyolultabb, és a főúthoz történő csatlakozás mellett főleg a vasúti átjáró kialakítása kapcsán volt szükség egyeztetésekre.
Mint Péter Dávid polgármester kérdésünkre elmondta, a Román Vasúttársaság (CFR) illetékeseivel nemrég abban állapodtak meg, hogy közösen dolgoznak, így a CFR tulajdonában levő,
Az E578-as úthoz történő csatlakozásnál forgalomterelő szigetet is kialakítanak, valamint lesz mindkét irányba egy-egy 100 méteres hosszúságú felhajtósáv is a forgalombiztonság érdekében. A csatlakozás környékén közvilágítást szerelnek fel, ehhez oszlopokat állítanak, csatlakozva a községi közvilágítási rendszerhez, így még 300 ezer lejjel egészítik ki a költségeket – ismertette a községvezető.
A beruházásra azért volt nagy szüksége a vasútvonallal „kettévágott” községnek, mert a vasúton túli, nyugati falurészre két olyan alacsony vasúti aluljárón át vezet az út, amelyeken csak személygépkocsik, kisebb haszonjárművek, vagy szekerek tudnak áthaladni, de
Az új útszakasz egyúttal a gazdák számára is lehetőséget teremt termőföldjeik könnyebb megközelítésére.
A beruházás finanszírozása érdekében az infrastruktúra fejlesztését célzó Anghel Saligny kormányprogram keretéből igényeltek és kaptak támogatást, a tavaly lefolytatott közbeszerzési eljárás nyomán pedig 7,7 millió lej értékű szerződést írtak alá a kivitelező céggel. A munkálatokat augusztus végére tervezik befejezni.

A jobb megközelíthetőség miatt van szükség egy olyan út építésére Csíkmadarason, amely lehetővé teszi nemcsak a nagyobb teherautók, hanem a tűzoltó- és mentőautók gyors eljutását a község nyugati, vasútvonalon túli részébe.
Megkezdődtek a felújítási munkálatok a csíkszeredai Levendula utcában, emiatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.
Erdély és az Oszmán Birodalom közel másfél évszázados kapcsolatának kulturális örökségét mutatja be a Csíki Székely Múzeum új időszaki kiállítása.
Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.
Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.
Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.
Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.
Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.
Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.
Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.
szóljon hozzá!