Három nyelvből indított felnőtteknek szóló tanfolyamot három hónapja Madéfalva Polgármesteri Hivatala. A térségben ez idáig egyedüli lehetőségre viszonylag sokan jelentkeztek: a németesek közül sokan azért ültek iskolapadba, hogy a külföldi nyári munkavállalásukkor alkalmazni tudják a tanultakat.
2012. május 01., 18:522012. május 01., 18:52
2012. május 01., 19:222012. május 01., 19:22
„Két évvel ezelőtt a madéfalvi ifjúsági szervezettel meghirdettünk egy számítógép-kezelői tanfolyamot, amelyre sokkal többen jelentkeztek, mint azt előzetesen reméltük volna” – emlékezett vissza Szentes Csaba, Madéfalva polgármestere, aki a helyi ifjúsági szervezet segítségével ez év elején utánajárt, lenne-e érdeklő egy esetleges „gyorstalpaló” nyelvtanfolyamra.
„A legnagyobb igény a német nyelvtanfolyamra volt, ugyanis sokan nyaranta Svájcba vagy Németországba járnak idénymunkára. A három hónapos német kurzusra húszan iratkoztak be, akik rendszeresen részt is vettek az órákon. Ezen a héten tartják az utolsót” – magyarázta a polgármester. Angol és román nyelvtanfolyam is zajlik a helyi Zöld Péter Általános Iskolában, ezekre viszont kevesebben jelentkeztek. A felnőtt korú jelentkezőknek jelképes összeget, három hónapra száz lejt kellett fizetniük, a további költségeket a polgármesteri hivatal és az ifjúsági szervezet állta. Hasonló kezdeményezésre a térségben eddig nem volt példa.
Közös táncban csúcsosodott ki az Ezer Székely Leány Napja szombaton a csíksomlyói nyeregben. A rendezvényre a nagy hőség ellenére is sokan kilátogattak, ki gyalog, ki lovas szekérrel, ki népviseletben, ki anélkül.
Az elmúlt harminc év szakmai munkásságát ismerte el Csíkszereda önkormányzata András Mihálynak, a Hargita Székely Néptáncszínház vezetőjének. A Pro Urbe díjat szombaton adták át a csíksomlyói nyeregben.
Folyamatban van a szerkezetépítés a csíkszentkirályi tanuszodánál, amelynek alapozását tavaly ősszel kezdte el a kivitelező. A munkával jól haladnak, így tarthatónak tűnik a határidő, amelynek értelmében idén el kell készülnie a létesítménynek.
Elkezdődött szombaton reggel az Ezer Székely Leány Napja a találkozó első állomása a csíkszeredai Szabadság téren zajlott, ahol szép számban gyűltek össze a székely népviseletbe öltözött leányok és legények.
Szombaton ismét székelyruhás fiatalok serege népesíti be Csíkszerda főterét, illetve a somlyói nyerget. Az Ezer Székely Leány Napját először 1931. június 7-én tartották meg ugyanitt – nézzük, miként vezették fel, értékelték a korabeli sajtóban.
Az Ezer Székely Leány Napjának biztonságos megszervezése érdekében szombaton reggel útlezárásra lehet számítani két csíkszeredai utcában.
Noha hét éve megvásárolta a csíkdánfalvi önkormányzat a volt kerámiagyártó műhelyeket, illetve az egykori szövödét, ezek azóta is használatlanul, bezárva állnak, mert felújításuk érdekében nem sikerült pályázati támogatást szerezni.
Johann Sebastian Bach zeneszerző életműve köré épül az idei Csíkszeredai Régizene Fesztivál: július 5–13. között 17 koncert, 250 fellépő és templomi terekben megszólaló mesterművek várják a közönséget – a h-moll mise lesz az egyik fénypont.
Teljesen átalakul Csíkszereda legnagyobb általános iskolájának udvara, a munkálatok egy részét iskolakezdésig szeretnék elvégezni. Több sportpálya, futópálya készül, de szabadtéri tanórák megtartására alkalmas tereket is kialakítanak.
Családokat, népviseletbe öltözötteket és „civileket” is várnak szombaton, az Ezer Székely Leány Napján Csíkszeredába és Csíksomlyóra. Az egész napot felölelő program alatt a néptánc, a népviselet, a népi hagyományok lesznek főszerepben.
szóljon hozzá!