A Román Posta Hargita megyei igazgatója szerint nincs veszélyben a csíkszeredai, 2-es számú, a Müller László utcai postahivatal, nem valószínű, hogy az átszervezés során megszűnik.
2013. február 04., 15:422013. február 04., 15:42
2013. február 04., 19:392013. február 04., 19:39
A Román Postánál átszervezéseket hajtanak végre, ennek során a postahivatalok fenntartásának szükségességét is megvizsgálják. Csíkszeredában a központi, Kossuth Lajos utcai postahivatal mellett a Müller László utcában is működik egy felvevőközpont, amelyet 2008-ban lakossági igényre hoztak létre, és az év júniusában Borbély Károly akkori távközlési és informatikai miniszter jelenlétében adtak át. A város több utcájának lakói csak itt vehetik át a postán küldött csomagokat, illetve az értesített küldeményeket.
A bérelt helyiségben működő felvevőközpont helyzetét is elemezték a Román Postánál következő átszervezések kapcsán – erősítette meg információinkat Dombi József. A megyei postaigazgató szerint semmi sem indokolná a Tudor lakótelepi posta megszüntetését, mert szükség van rá, forgalmas és nyereséges egységként működik. Ezért ő úgy véli, Csíkszeredában két postahivatal marad az átszervezések után is. Azt is hozzátette, a döntést nem itt, hanem Bukarestben hozzák. Legutóbb Victor Ponta miniszterelnök jelentette ki, hogy a Román Posta privatizációját az év közepére be kell fejezni, ezt tavaly is tervbe vették, de elmaradt.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!