Nem kötelező a régióátszervezés

Senki sem kötelezi Romániát arra, hogy átalakítsa a jelenlegi – 45 éves – közigazgatási felosztását. De ha már ragaszkodik ehhez, akkor viszont be kell(ene) tartania a fejlesztési régiókra vonatkozó uniós előírásokat. Utóbbiakról mélyen hallgat mindenki.

Kozán István

2013. március 27., 16:202013. március 27., 16:20

2013. március 27., 19:192013. március 27., 19:19

A régióátalakítás témakörében szervezett szakmai vitát Hargita Megye Tanácsa szerdán, amikor megnyitóbeszédében Borboly Csaba, a Hargita megyei önkormányzat elnöke, az esemény házigazdája tömören összefoglalta a küszöbön álló régióátszervezésről tudható információkat: „egyetlen biztos dolgot tudunk, mégpedig azt, hogy semmi sem biztos”. Szerinte ez ügyben nagyon sok a szándékos félreértelmezés, az pedig megnehezíti az RMDSZ dolgát, hogy sokan etnikai és nacionalista értelmezést adnak ennek a folyamatnak. „Régiósításban egy célpont kell legyen, maga az ember” – vélekedett Borboly.

Nincsenek vitapartnerek

„Egyelőre nem igazán van, akivel vitázhatnánk e témában, mivel egyetlen román párt szakmai anyagát sem láttam eddig” – ezt már Antal Árpád, Sepsiszentgyörgy polgármestere mondta, aki hangsúlyozta: habár sokan vélekednek úgy, hogy nem szabad etnikailag megközelíteni a régiósítást, ő ezzel nem ért egyet. „Igenis rendkívül fontos az etnikai szempont. Nekünk pedig meg kell védenünk a magyarságot az asszimilációtól. Ugyanakkor Románia címerében a történelmi régiók jelképei is helyet kaptak, a jövőt is ezekre kell építeni” – jelentette ki a polgármester. Felszólalásában emlékeztetett arra, hogy ma Romániában senkinek sincs közép, északkeleti, esetleg délkeleti identitástudata (utalva a jelenlegi fejlesztési régiók elnevezéseire), az emberek sokkal inkább moldvaiként, erdélyiként, székelyföldiként, vagy munténiaiként határozzák meg magukat.

Jó kormányzás a cél

Pálné Kovács Ilona, a magyarországi Pécsi Tudományegyetem oktatója a régióátszervezés magyarországi és európai tapasztalatairól beszélt. Mint mondta, a területi reformok legfontosabb célja a „jó kormányzás” kell legyen. „Épp ezért hajtottak végre Európa-szerte regionális reformokat. Ezekben a folyamatokban viszont a meghatározott reformcélok végrehajtása tűnik a legnehezebbnek, mondhatni ekkor jön a java” – vázolta fel a folyamatot a magyarországi szakember. Meglátása szerint a felek meggyőzése azért is nehéz, mert minden átalakításnak vannak vesztesei. „Régióátszervezésnél nem harcolni kell, hanem alkudozni és szövetségeseket keresni.”

Az ellentmondások országa

A bukaresti vezetés részéről elhallgatott alapigazsággal indított Cseke Attila parlamenti képviselő, amikor előadásában azt mondta, hogy Romániát – akárcsak a többi európai uniós országot – senki sem kötelezi arra, hogy átalakítsa saját közigazgatási berendezkedését. „Románia a paradoxonok (ellentmondások) országa, mert olyasvalamit akar létrehozni, amire nem kötelezi senki. Arra viszont van uniós kötelezettség, hogy a fejlesztési régióknak milyen kritériumoknak kell megfelelniük. Ilyenek a földrajzi, kulturális, társadalmi, gazdasági és történelmi tényezők” – hívta fel a figyelmet a volt egészségügyi miniszter.

Tánczos Barna szenátor előadásából érdemes kiemelni a következő gondolatot: ha nem változtatnak a mostani fejlesztési régiókon, akkor a régiósítás után sem lehet fejlődésre számítani.

Az egész napos műhelymunkán a szakemberek a megyei tanács elemzőcsoportja által nemrég elkészített régiófelosztási javaslatot is megvitatták.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés