
Fotó: Kristó Róbert
Közleményben reagált a Romániai Magyar Gazdák Egyesülete (RMGE) a Borboly Csaba, Hargita megyei tanácselnök által nemrég nyilatkozottakra.
2010. szeptember 30., 16:582010. szeptember 30., 16:58
2010. szeptember 30., 17:122010. szeptember 30., 17:12
Fotó: Kristó Róbert
A gazdaegyesületek megosztásától félnek című anyagunkban az elöljáró ugyanis kijelentette, azért van szükség a székelyföldi gazdák egyesületének létrehozására, hogy végre legyen egy szervezet, melynek révén Bukarestben is képviselik a térségbeli farmerek érdekeit.
„Igazat adunk abban Borboly Csabának, hogy hiába van az RMDSZ úgy a román parlamentben, mint a kormány intézményeiben, a székely gazdák hangja ezen az úton úgy sem jut el Bukarestbe” – fogalmaznak a közlemény szerzői. Kihangsúlyozzák, az erdélyi gazdák éppen az RMDSZ fenyegetése miatt nem vettek részt a Bukarestben szervezett tüntetéseken, „Aradon például a székházból való kitiltást helyezték kilátásba”.
„A tanácselnök sejtelmes fogalmazása, miszerint >>majd akkor derül ki, hogy személy szerint kik volnának az új gazdaegyesület létrehozói, amikor konkretizálódnak az ezzel kapcsolatos elképzelések<< még inkább megerősíti aggodalmunkat, hogy a székelyföldi gazdák szervezetének ilyen formában történő létrehozása semmi más, mint az RMDSZ által irányított politika akció a jelenlegi gazdaszervezetek gyengítésére” – fogalmaznak a közleményben.
Gázrobbanás történt kedden egy húsipari üzem füstölőjében, Csíkmindszenten. A robbanást nem követte tűz, azonban két ember égési sérüléseket szenvedett.
Közúti baleset történt kedden délelőtt a 12-es országúton, Tusnád és Tusnádfürdő között. Két személygépkocsi ütközött, az egyik járművezetőt kórházba szállították.
Hónapok óta nem közlekednek vonatok az Újtusnád és Csíkszentsimon közötti vasúti szakaszon, a csatószegi híd javítása miatt. A kivitelező tájékoztatása szerint szerda délutánra befejezik a munkálatokat, így ezt követően újraindulhat a vasúti forgalom.
Bezárt a csíkszeredai Márton Áron Tehetséggondozó Központ, de a bentlakók nem maradtak kollégium nélkül. Az FK Csíkszereda ugyanis erre a tanévre is befogadta őket, miközben a Márton Áron Főgimnázium továbbra is saját kollégium kialakításán dolgozik.
Készül a megvalósíthatósági tanulmány a Csíkszeredában elképzelt parkolóház számára, amely a parkoláson túl új zöldövezet és közösségi terek kialakítását is jelenti. Uniós finanszírozásért pályáznának ennek érdekében.
Próbaüzemre készen fog állni a hónap végére a Csíkszentsimonban épülő alcsíki sátortetős műjégpálya, el lehet kezdeni a jégkészítést. Az előkészületek zajlanak Gyimesközéplokon is, ott a műjégpálya év végéig készülhet el.
A felvételi sikerét gyakran gyorsan felváltja egy új kihívás: hol és mennyiért lakjon a hallgató? Megnéztük, milyen lehetőségek várják a csíkszeredai egyetemistákat, és mennyibe kerül ma egy albérlet vagy kollégiumi férőhely.
A Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházba szállították szombaton azt a 43 éves csíkszeredai férfit, akire a büdősfürdői moffetában találtak rá eszméletlen állapotban. Bár még mindig súlyos az állapota, már javuló tendenciát mutat.
Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Várnak minden érdeklődőt és állatbarátot vasárnap a csíkszeredai városi kutyamenhely örökbefogadó nyílt napján, amelynek célja, hogy a menhelyen élő kutyák szerető, felelősségteljes otthonra találjanak.