
Fotó: Kristó Róbert
Kisebb vihart kavart gazda és politikai körökben egyaránt az a múlt héten felröppent hír, miszerint megalakul a Székelyföldi Gazdák Szövetsége. A Romániai Magyar Gazdák Egyesülete néhány hitelvesztett RMDSZ politikus kezdeményezéseként ítéli meg az érdekvédelmi szervezet megalakulását, másfelől a megyei tanácsok belső szerveződésként látják, melynek egyetlen célja, hogy a székelyföldi gazda végre Bukarestben is hallassa hangját.
2010. szeptember 27., 16:312010. szeptember 27., 16:31
2010. szeptember 30., 17:122010. szeptember 30., 17:12
Fotó: Kristó Róbert
Sajnos nem ez az első próbálkozása a politikumnak, hogy a civil–szakmai szférát úgy akarja gyengíteni, hogy mesterségesen és álnok ígéretekkel kormányközeli és a kormányt kiszolgáló ellen-szervezeteket hoz létre – olvasható abban a közleményben, amelyet az RMGE, illetve a hozzá tartozó megyei gazdaegyesületek hoztak nyilvánosságra nemrég. Az aláírók kihangsúlyozzák, a magát „székelyföldi gazdák szövetségének” nevező szervezkedés néhány hitelvesztett RMDSZ politikus kezdeményezése, akik a politikai és kormányzati sikertelenséget, a két évtizedes gazdaellenes magatartást most a szakmai szervezetek megrontására és szervezettségük rombolására akarják használni. „Soha ilyen gazdaellenes kormánya nem volt az országnak, ezért szinte hihetetlen, hogy a kormánypárt tagjai körmönfont eszközeikkel mivel próbálkoznak” – olvasható a dokumentumban.
Még ennél is továbbmennek a közleményt szerkesztők, akik kijelentik, az alakuló szervezet az új magyar kormánynál lobbizik, hogy aljas akciójához, a gazdák létező egyesületeinek a megosztásához és több évtizede működő szervezeteik megszüntetéséhez a magyar polgári kormánytól pénzt szerezzen.
„Ez egy merénylet a kisgazdákkal szemben” – fogalmazott Sebestyén Csaba. Az RMGE elnöke kifejtette, pont az a politikai párt közreműködésével jön létre a szövetség, amely mindent megtesz azért, hogy az őstermelői státust megszüntessék. „A környezet megkíméléséért, a kulturális örökség megtartásáért fizetni kéne a gazdáknak, nem megadóztatni őket” – hangsúlyozta az elnök. Elmondása szerint a székelyföldi egyesület egy politikai szerveződés, amelynek egyetlen célja a gazdatársadalom megosztása. „Egyetértünk azzal, hogy a bánsági és partiumi példákhoz hasonlóan a székelyföldi gazdák egyesülete is megalakuljon” – jelentette ki az illetékes, kiemelve, mélyen elítélnek bármilyen politikai kezdeményezést, ami a civil szervezkedést, a szakmai érdekvédelmet kompromittálják. Sebestyén Csaba kifejtette, álláspontjának semmi köze ahhoz, hogy korábban a Magyar Polgári Párt színeiben jutott Hargita megyei tanácsosi mandátumhoz.
Az említett közleményben egyébként felhívják a székelyföldi gazdák figyelmét, hogy mielőtt bármilyen kecsegtető ígéretekkel hitegető egyesület vagy szövetség létrehozásához, támogatásához hozzájárulásukat adják érdeklődjenek a szervezet múltjáról, képviselőik politikai hovatartozásáról.
Borboly: Sebestyén csúsztat
„Mindössze arról van szó, hogy a székelyföldi gazdáknak is kell egy érdekvédelmi szervezet, melynek révén hangot tudnak adni álláspontjuknak a kormánnyal való tárgyalások során” – nyilatkozta Borboly Csaba. Hargita megye tanácsának elnöke szerint az elmúlt években a székelyföldi gazdáknak semmilyen érdekképviseletük nem volt a fővárosban, emiatt rendszerint a kárpátokon túliak akarata érvényesült. Ezen pedig mindenképpen változtatni kellene. „Semmilyen politikai beavatkozásról nincs szó. Ez a térség gazdaegyesületeinek belső kezdeményezése” – mondta Borboly, kifejtve, a Maros, Kovászna és Hargita megyei tanácsok mindössze támogatói ennek a folyamatnak. A tanácselnök arról viszont már nem akart nyilatkozni, hogy személy szerint kik volnának az új gazdaegyesület létrehozói. Mint mondta, ez majd akkor derül ki, amikor konkretizálódnak az ezzel kapcsolatos elképzelések.
Szeptember 25-én Csíkkarcfalván rendezik meg a III. Aktív Székelyföld Konferenciát, ahol az egészséges életmód, a mozgás, a táplálkozás és a digitális jólét kerül a szakmai programok középpontjába.
Rövidzárlat okozhatta azt a csíkszeredai tüzet, amiben egy fészer és a benne lévő tárgyak teljesen kiégtek.
Több csíkszeredai utcában is időszakos útlezárásokra kell számítani szeptember 12-én, szombaton a Running Festival Csíkszereda futóverseny miatt.
Csíkszereda a Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséghez pályázott annak érdekében, hogy támogatást szerezzen elektromos buszok beszerzésére, amelyeket az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) lezárásáig nem szállítottak le.
Az Országos Helyreállítási Terv (PNRR) által támogatott beruházások nagy többségét saját hozzájárulással be lehet fejezni Csíkszeredában, a csíkszéki tömegközlekedést átalakítani tervezett elektromos buszokról viszont várhatóan le kell mondani.
Befejeződött községháza kialakítása Csíkcsicsóban, az ingatlant átvették az építőktől, de a beköltözés csak jövőben történik meg, mert a bútorzat és más felszereltség egyelőre hiányzik. Később tovább szeretnék bővíteni az épületet.
A Csíkszentkirályhoz tartozó területen kezdik el elsőként a büdösfürdői víz- és szennyvízhálózat kiépítését. A kivitelezésre kiírt közbeszerzési eljárás befejeződött, de most óvásokról kell dönteni. Csíkszentimrén is nemsokára kiírják a licitet.
Három országból érkező 400 táncos, 20 néptánccsoport és egy több mint 200 négyzetméteres színpad: a Botorka Néptáncfesztiválon mutatják be a Bukovina, mit vétettem… táncszínházi produkciót.
Több mint 50 millió lejes támogatásban részesül Csíkszereda a Brassói utat a Baromtér utcával összekötő gyalogos és kerékpáros vasúti felüljáró megépítésére. A Központi Regionális Fejlesztési Ügynökséggel aláírták a finanszírozási szerződést.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.