Nem csak a betegek járnak lelkigondozóhoz

•  Fotó: Pinti Attila

Fotó: Pinti Attila

A csíksomlyói Kalot Egyesület Lelkigondozói Szolgálata különböző tematikájú tevékenységeket indít a közeljövőben. A tervezett programokkal kapcsolatban, valamint a lelkigondozói képzésről Sebestyén Ottóval, az egyesület elnökével, a képzés egyik felelősével, Csillag Csilla lelkigondozóval és segítő nővérrel, valamint Borota Gábor pszichológussal beszélgettünk.

Péter Beáta

2016. december 10., 19:142016. december 10., 19:14

Öt csoportos foglalkozást tervez indítani a Lelkigondozói Szolgálat: támogató csoport abortuszon átesett nőknek, párkapcsolati műhely jegyeseknek, házastársaknak, támogató csoport tanulási nehézségekkel küzdő fiatalok szülei számára, párkapcsolati krízist, veszteségeket átélők számára, valamint tematikus interaktív estéket is tartanak majd.

Egyedül maradt nők

Borota Gábor pszichológus, családapa vezeti majd az abortuszon átesett nőknek szóló, valamint a párkapcsolati műhelyt. „Az első műhely létjogosultságát az adja, hogy nagyon sok abortuszt végeznek környékünkön, de még maguk az orvosok is, akik végzik, keveset tudnak annak a lelki következményeiről. Bizonyított tény, hogy az abortusznak nagyon komoly pszichológiai következményei vannak. Ezek közé tartozhat a depresszió, a posztabortusz szindróma, megnő az öngyilkosságok száma, a felbomló kapcsolatok száma, és növekszik  a családon belüli erőszak esete. Nagyon sok pszichológiai következménye van, és ami ebben a szomorú, hogy azok a nők, akik abortuszon estek át, egyedül maradnak, nincs utógondozás. A család és a környezet minél hamarabb el akar feledkezni erről a dologról, és ennek nagyon súlyos ára lehet hosszú távon. Ezért nagyon fontos ezeknek a nőknek felkínálni a lehetőséget, hogy aki akar, egy ilyen csoporthoz fordulhat, szakember vezetésével, hogy szembenézzen azzal, ami történt vele” – mutatott rá. Hangsúlyozta, a legtöbb abortuszon átesett nő maga is áldozat, mert egyedül hagyják a problémájával, nem tájékoztatják megfelelőképpen, hogy mi fog vele történni, és milyen következményei lesznek.

Megérni egy párkapcsolatra

A párkapcsolati műhely célja, hogy a fiatal házaspároknak vagy azoknak akik házasságra készülnek,  támaszt nyújtson azáltal, hogy a kapcsolatot a későbbiekben komolyan befolyásoló témákat közösen átbeszélhetik. „Ilyen például az, hogy hogyan oldjanak meg konfliktusokat, hogy kicsit ráfigyeljenek arra, hogy milyen konfliktusmegoldási módszereket alkalmazzanak, ami a későbbi kapcsolati boldogságot nagyon nagy mértékben befolyásolja. Ilyen lehet még a kommunikáció, vagy akár a gyereknevelési elvek, hogy ki hogyan képzeli el, hogyan szeretne gyereket nevelni. A szülőkről való leválás is nagyon fontos téma. Ennek a párkapcsolati műhelynek az aktualitását az adja, hogy meggyőződésem, hogy azért van ilyen sok válás, mert a legtöbb ember éretlenül köt házasságot, érzelmileg nincs rá megérve. Láthatjuk, hogy biológiai életkor is kitolódik, a házasságkötés ideje egyre későbbre tevődik, de sajnos az a tapasztalat, hogy a biológiai életkor és az érzelmi érettség nem jár kéz a kézben. Ezért nagyon fontos az, hogy legyen olyan hely, ahol ezek az emberek kapnak egy olyan impulzust, hogy gondolkodjanak ezeken a témákon, és egyáltalán fedezzék fel magukba, hogy hogyan állnak hozzá ezekhez a dolgokhoz. Mert egy akármilyen egyszerű dologra az ember évekig készül, tanul, és a házasságra, ami elméletileg egy életre szól, arra nem készülünk, hanem csak az esküvő napjára, és utána majd lesz valahogy. És ez nincs jól, ezt a válások száma is jól mutatja” – magyarázta a csoport vezetője.

Nehéz alkalmazkodás

A tanulási nehézségekkel küszködő gyerekek szüleinek támogató csoportját azért gondolták fontosnak a szervezők, mert úgy vélik, sok szülő átéli azt, hogy nehéz a gyerekének alkalmazkodnia abba az oktatási rendszerbe, ahol szinte elveszik a gyermekkorukat, és sokat kell tanulni, illetve nehezen megy a tanulás. Azok a szülők, akik ezzel a problémával küszködnek, egy ilyen csoportban egymásra találhatnak, és  segítséget kaphatnak egymástól. A párkapcsolati krízist, veszteséget átéltek támogató csoportja is egy fontos segítségnyújtási pont lehet azok számára, akik ilyen helyzetbe kerültek.  Jelentkezni és  bővebb információt igényelni a különböző csoportokról az egyesület honlapján, vagy a 0745-559 673-es telefonszámon lehet.

Interaktív esték

A tematikus interaktív estéket minden hónap második keddjén tartanák, ide életkortól és érdeklődéstől függetlenül mindazokat várják, akik szeretnének „dolgozni” a lelki életükön. „Több lelkigondozó fog vezetni olyan alkalmakat, amelyek nem feltétlenül a problémamegoldásra, hanem a megelőzésre fókuszálnak. Különböző témákról beszélünk majd, interaktív estéket képzeltünk el, élményeket, tapasztalatokat osztanak meg egymással a résztvevők. Ez önképzés számunkra is, egymástól is tapasztalatokat szerzünk. Van egy olyan célja is a mi estjeinknek, hogy ha valaki egyéni beszélgetést és egyéni lelkigondozást igényel, már ott leszünk néhányan, akiket meg lehet szólítani, a bizalom már könnyebben létrejön így, hogy korábban csoportban dolgoztunk együtt” – mondta el Csillag Csilla.  

A lelkigondozói képzésről

A Kalot Egyesület ezelőtt nyolc évvel indította el a lelkigondozók képzését. A kétéves tanfolyamot eddig már három évfolyam végezte el, most végzi a negyedik évfolyam. Mindenik képzésciklus 500 órát tartalmaz, ebből 380 óra elmélet és a gyakorlati készségek kifejlesztése, 120 pedig önismereti óra. Ez utóbbi azért is fontos, mert aki jó lelkigondozó akar lenni, annak magának is meg kell élnie az élete különböző terheivel, árnyékaival való szembenézést – magyarázta Sebestyén Ottó. Az egyesület elnöke úgy véli, aki ezeket a folyamatokat végig tudja járni és alkalmazni tudja, lesz egyfajta rálátása, tapasztalata, hogy a gondozás során személyes tapasztalatból is ismerni fogja a gyógyulás felé vezető utat.

„A lelkigondozói képzés abból a felismerésből született, hogy térségünkben hiányzott az ilyen jellegű képzés, pedig a gyakorlati élet azt mutatja, hogy igény és nagy szükség van rá. Nehogy azt gondolja valaki, hogy csak a a betegeknek van szükségük lelkigondozóhoz járni. Szinte kivétel nélkül időközönként kríziseken megyünk keresztül, vagy lelkileg le vagyunk terhelve, vagy az életnek a különböző területein megviselődünk. A lelkigondozást tudattalanul mindig is gyakorolták, komák a komáknak voltak lelkigondozói, komaasszonyok a komaasszonynak. De nem mindegy, hogy ehhez tartozik-e egy szakmai tudás, egy szakmai képesítés. Lelkigondozóknak azokat az embereket képezzük elsősorban, akik az életvezetésükben szeretnének fejlődni, és nincsenek megelégedve azzal, hogy az életnek csak egy szegmensében bontakozzanak ki, hanem az élet nagyobb szépségét, tisztaságát, nagyobb élhetőségét szeretnék hitelesen megélni. A tapasztalt az, hogy akinek rend van az életében, annak az élete sokkal jobban működik. Aki az életében nem tud rendet teremteni, sokkal hajlamosabb arra, hogy testileg is megbetegedjen. Ezért a lelkigondozó elsősorban egy életet segítő személy, a lelki fejlődést segíti elő, vagy pedig különböző krízisekben, nehéz időszakokban, megfeneklésekben ott áll az egyén mellett.”

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély

Immunizálták veszettség ellen a felcsíki állatállománynak a kórokozóra fogékony részét. Ez azonban még néhány hétig nem jelent megnyugtató megoldást a veszettség terjedésére, és ezt a legújabb esetek is igazolják.

Beoltották az állatállományt Felcsíkon, de még nem múlt el a veszély
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában

Hamarosan befejezik annak a közel kétszáz kamerának a felszerelését, amelyek a csíkszeredai forgalomfigyelő-rendszernek a részét fogják képezni. Felügyeletükre 24 órás diszpécserszolgálatot is létrehoznak.

Nemcsak felszerelik a kamerákat, napi 24 órás felügyeletet is terveznek Csíkszeredában
2026. november 03., kedd

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában

Az új hulladékgazdálkodási rendszer decemberi bevezetésével az illegális szemétlerakás növekedésétől tartanak a csíkszeredai lakószövetségek. A helyi rendőrség kamerákkal és járőrözéssel próbálja megelőzni és visszaszorítani a szabálytalanságokat.

Kamerákkal és bírságokkal vennék elejét az illegális szemétlerakásnak Csíkszeredában
2026. november 02., hétfő

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában

Karbantartási munkálatokat végeznek Csíkszeredában november 2-án, 4-én és 6-án. Az érintett szakaszokon parkolási korlátozásokra lehet számítani.

Parkolási korlátozásokkal járó munkálatok kezdődnek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. november 02., hétfő

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés

A Csíkszentgyörgyhöz tartozó Bánkfalván a víz- és szennyvízhálózat építése megnehezítette a közlekedést, több utca lakói háborognak az állapotok miatt. A beruházást irányító Harvíz Rt. szerint az építő helyreállít mindent, miután végez.

Feltúrt utcák a hálózatépítés miatt, nehézkes a közlekedés
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

Bizony, előfordult, hogy miután Maniu gárdistái leverték, évtizedeken át templomtoronyban őrizték, és egy szocialista munkakitüntetés bronzérméből sikerült újjáéleszteni. Sorozatunk újabb állomásaként ezúttal Alcsíkon eredtünk a turulmadár nyomába.

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
A turulmadár nyomában Alcsík déli részén
2026. november 01., vasárnap

A turulmadár nyomában Alcsík déli részén

2026. október 31., szombat

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő

Közel negyven nap után újraindult a teherforgalom Csobányosnál, igaz, jelenleg egy ideiglenes átkelőn.

Szabad az út Csobányosnál, elkészült az ideiglenes átkelő
Hirdetés
2026. október 31., szombat

Állásbörze Csíkszeredában: 75 munkalehetőség, kevés munkáltatói képviselet

Állásbörzét szerveztek Csíkszeredában, ahol 75 munkalehetőséget kínáltak. Bár a rendezvény célja az álláskeresők és a munkáltatók közötti közvetlen kapcsolat megteremtése volt, a helyszínen kiderült: kevés cég képviselteti magát az ilyen eseményeken.

Állásbörze Csíkszeredában: 75 munkalehetőség, kevés munkáltatói képviselet
2026. október 30., péntek

„Nem vagyunk tétlenek” – a hulladékgazdálkodásról vitáztak a csíkszeredai tanácsülésen

Az új hulladékgazdálkodási rendszer bevezetése körüli kérdésekről vitáztak a csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület pénteki ülésén. Emellett a gépjárműadók euróárfolyam szerinti indexálásáról és sok más fontos témában döntöttek.

„Nem vagyunk tétlenek” – a hulladékgazdálkodásról vitáztak a csíkszeredai tanácsülésen
2026. október 30., péntek

Újabb lépés a szécsenyi villanyhálózat sokmilliós bővítésére

Csíkszereda saját költségvetéséből vállalja a szécsenyi lakóövezet 17 millió lejre becsült villamosítási projektjének előfinanszírozását. A megvalósításig még vannak lépések, de addig is egy előtanulmányt elfogadott pénteken a helyi képviselő-testület.

Újabb lépés a szécsenyi villanyhálózat sokmilliós bővítésére
Hirdetés