Ismeretlenek kidöntötték és ellopták a Csíkszereda egyik bejáratánál múlt héten felállított rovásírásos helységnévtáblát. Állíttatója, Csibi Barna rendőrségi feljelentést tett az ügyben.
2012. november 18., 15:412012. november 18., 15:41
2012. november 18., 18:352012. november 18., 18:35
A héten számoltunk be arról, hogy reklámtáblaként rovásírásos helységnévtáblát állíttatott Csíkszereda Székelyudvarhely felőli bejáratához Csibi Barna. A Rovás Alapítvány által tervezett, szerte a Kárpát-medencében egységes helységnévtábla még a héten el is tűnt, felállítása után három vagy négy nappal ismeretlenek ellopták a táblát, és kidöntötték az azt tartó oszlopokat. Csibi Barna érdeklődésünkre elmondta, két napig őrizte a táblát, késő éjszakáig ott maradt a közelében, harmadik napon azonban már nem ment ki, és aznap vagy másnap el is tűnt. Csibi szerint, bár vannak találgatások, nem tudja, ki lophatta el a táblát. Közölte, feljelentést tett a rendőrségen, a rendőrök ki is mentek a helyszínre, rögzítették a nyomokat, felvették a nyilatkozatát.
A rovásírásos táblát magánemberként felállító fiatalember azt mondta, nem fog újat állítani, mert sajnos nincs erre pénze. Csak a tábla 27 ezer forintba került – mondta el Csibi, aki a reklámtáblaként való engedélyeztetésért is jelentős összeget fizetett, és a területért is hat hónapra kifizette a bért az önkormányzatnak. Ugyanakkor semmi garancia arra, hogy ha újból felállítja a táblát, nem döntik ki ismét – tette hozzá.
Csibi Barna annak nyomán helyezte el reklámtáblaként a város nevét rovásírással is bemutató táblát, miután több jogi fórum is helybenhagyta a Hargita Megyei Prefektusi Hivatal semmissé nyilvánítási kérését azon csíkszeredai önkormányzati döntés ügyében, amely elrendelte, hogy rovásírással is kerüljön fel a város neve a hivatalos helységnévtáblára. A prefektusi hivatali és bírósági indoklás szerint a székely rovásírás azért nem kerülhet fel a helységnévtáblára, mert a hivatalos adatok szerint nem él húsz százaléknyi székely a városban. A rovásírásos helységnévtáblára vonatkozó önkormányzati döntés 2009-ben a Hatvannégy Vármegye Ifjúsági Mozgalom kezdeményezésére, 1997 lakossági aláírás figyelembe vételével született.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!