Néhány nap múlva kezdődhet a szűrés

A napokban indul be a méhnyakrákszűrési program. A részt vevő háziorvosok többsége még szerződést kell kössön erre a tevékenységre a csíkszeredai kórházzal, néhány napon belül azonban ez lezajlik – közölte Hompoth György szülész-nőgyógyász főorvos.

R. Kiss Edit

2012. november 20., 16:002012. november 20., 16:00

2012. november 20., 18:432012. november 20., 18:43

November elején írtunk arról, hogy ebben a hónapban elindul a 25 és 64 év közötti nők számára ingyenes méhnyakrákszűrési program, az illetékesek ígérete szerint pedig mostanra teljesült minden feltétel ahhoz, hogy a napokban már akár igényelhessék is a szűrést háziorvosuknál az érdeklődő nők. Amint a programot a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórházban koordináló Hompoth György szülész-nőgyógyász főorvos érdeklődésünkre elmondta, az egészségbiztosító pénztárral és a programot regionális szinten igazgató intézménnyel megkötötték már korábban a szerződést, a programban részt vállaló háziorvosok és a kórház között megkötendő szerződésben viszont hiba volt, ezt kellett kijavítaniuk, így csúszott egy-két hetet a folyamat. A kijavított szerződéseket a napokban írják alá a háziorvosok, van, aki már megtette ezt, a többieket pedig a napokban várják – mondta el Hompoth György. A szülész-nőgyógyász főorvos úgy vélte, a szerződésekben tapasztalt hiba és annak kijavítása nem eredményezett nagy késést, és most már minden féltétel adott a szűrés elkezdéséhez.

Az ingyenes méhnyakrákszűrés háziorvosoknál, nőgyógyászati magánrendelőknél, valamint a kórház nőgyógyászati járóbeteg-rendelőjében is zajlik. Vannak háziorvosok, akik tájékoztatóként vesznek részt a programban, és vannak, akik a mintát is leveszik a citológiai vizsgálathoz. Ez utóbbit a kórház laboratóriumában végzik el. Hompoth György azt tanácsolta az érdeklődő nőknek, hogy a háziorvosuknál kérdezzék meg, hol van legközelebb lehetőségük elvégeztetni a méhnyakrákszűrést. A Hargita Megyei Népegészségügyi Igazgatóság honlapján meg fog jelenni azon orvosok listája, akik részt vesznek a programban és akiket keresni lehet a szűrés elvégeztetése érdekében. Tar Gyöngyi, az igazgatóság vezetője elmondta, amint lezajlott a szerződések megkötése, fel fogják tenni a honlapra a szűrőprogramban részt vevő háziorvosok neveit.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés