
Vitatott elnevezés. Megváltozhat-e a későbbiekben?
Fotó: Borbély Fanni
Nem lehet kizárni, hogy megváltozhat a csíkszeredai Octavian Goga sétány, de akár a főgimnázium neve is, mert törvény tiltja, hogy a fasiszta propagandával kapcsolatba hozható személyekről köztereket, intézményeket nevezzenek el.
2026. február 09., 07:382026. február 09., 07:38
Érdekes kérdéseket vet fel a fasiszta és legionárius propaganda büntetését szigorító törvénymódosítás, amely a Vexler-törvényként is ismert. Ez a 2025. évi 241-es számú jogszabály, amelyet tavaly decemberben fogadtak el, máris kikezdte egy olyan történelmi személyiség nimbuszát, mint Octavian Goga, akit költőként a kommunista rendszer is hangsúlyosan a köztudatban tartott, miközben korábbi politikai tevékenységét elhallgatta. Azzal együtt, hogy
vitatott megítélését jól jelzi, hogy miután Jászvásáron 2021-ben felavatták a mellszobrát, a tiltakozások hatására a polgármesteri hivatal az alkotás talapzatára később egy táblát helyezett el, azzal a szöveggel, hogy politikai tevékenysége sajnálatos Románia történelmére nézve, mert fasiszta és antiszemita elveket vallott.
Fotó: Borbély Fanni
Nos, ennek az államférfinak a nevét – mert rövid ideig miniszterelnök is volt – többek között
Ezek az elnevezések viszont, visszatérve a Vexler-törvényre, amely kifejezetten tiltja, hogy ilyen személyekről utcákat, köztereket – ezalatt intézmények is értendők – nevezzenek el, akár meg is változhatnak a jövőben.
Annál is inkább, mert a precedens már elkezdődött, egy civil szervezet a kolozsvári Octavian Goga Megyei Könyvtár nevének megváltoztatását kérte az említett jogszabályra való hivatkozással. A Kolozs megyei tanács úgy döntött, hogy konzultál a Román Akadémia George Barițiu Történeti Intézetének kolozsvári fiókjával, hogy felmérje, Goga tevékenysége a Vexler-törvény rendelkezéseinek hatálya alá tartozik-e.
Főgimnázium is viseli Goga nevét Csíkszeredában
Fotó: Pinti Attila
Megkérdeztük Korodi Attila csíkszeredai polgármestert, hogy ha Csíkszeredában is létrejönne egy hasonló kezdeményezés, a városvezetés hogy viszonyulna ehhez. Az elöljáró szerint, mivel Gogáról országszerte neveztek el középületeket, utcákat, ezt
a történész szakmára bízni ennek megítélését, és értelmezni a törvényt.
Mi is a Román Akadémia George Barițiu Történeti Intézetének kolozsvári fiókjához fordultunk annak érdekében, hogy kikérjük véleményüket, miszerint Goga politikai tevékenysége alapján nevezhető-e olyan személynek, aki fasiszta, legionárius, rasszista vagy idegengyűlölő szervezetek vezetőségében vett részt – ahogy a törvény tételesen fogalmaz.
Egyúttal azt is megkérdeztük, hogy ha igen, akkor indokoltnak tartanák-e olyan politikai döntés meghozatalát, amely országos szinten rendezi ezt a kérdést, a törvény alapján rendelkezve az elnevezések megváltoztatásáról. Amikor választ kapunk a kérdésekre, a témára visszatérünk.
Fotó: Borbély Fanni
Fasiszta és antiszemita nézetek
Octavian Goga (1881–1938) fasiszta és antiszemita nézeteiről is ismert román költő, újságíró és politikus volt. Részt vett a nacionalista mozgalomban, és 1937–1938-ban rövid ideig Románia miniszterelnöke volt, a Nemzeti Keresztény Párt elnöki tisztét is betöltve. Ez a politikai párt a náci horogkeresztet is felvette logójába.
Az általa vezetett román kormány hozta meg az első zsidótörvényt, mely kimondja, hogy minden zsidónak, aki az első világháború után Nagy-Romániában lett román állampolgár, hiteles iratokkal kellett személyazonosságát igazolnia, s így 225 222 zsidó származású romániai lakostól vonták meg a román állampolgárságot.

Jövő hónapban befejezik a csíkszeredai Octavian Goga sétány tavaly elkezdett felújítását – tudtuk meg. Nemsokára az aszfaltozást is véglegesítik, és a szükséges kiegészítő munkálatok is elkészülnek, így nem lesz akadálya az átadásnak.
Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.
Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.
Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.
A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.
Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.
Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.
Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.
A 90 éve született Gaál András festőművész életművét bemutató időszakos kiállítás nyílik augusztus 6-án, csütörtökön 17 órától a Csíki Székely Múzeumban.
Elvesztette uralmát járműve felett hétfőn este Csíkszereda Brassó felöli bejáratánál egy 46 éves nő és a műanyag sávelválasztóknak ütközött – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.
Jelentősen megváltozott a Szent Anna-tó ökológiai állapota az elmúlt másfél évtizedben. A Sapientia EMTE és a HUN-REN Balatoni Limnológiai Kutatóintézet kollégái rámutattak az okokra és a lehetséges megoldásokat ismertettek.
6 hozzászólás