Megérkeztek a gólyák

Több gólyapár is megérkezett a szeredai strand környékére és Csíkszentkirály, illetve Csicsó határába. A télies időjárás miatt egyelőre koplalniuk kell, de – a biológus szerint – néhány nap éhezés nem okoz kárt a madarakban.

Kozán István

2013. március 26., 14:362013. március 26., 14:36

2013. március 26., 19:162013. március 26., 19:16

 

„Olvastam valahol, hogy a gólyák előőrsöt küldenek, de ez nem igaz” – oszlat el egy tévhitet Demeter László biológus, aki évek óta követi a csíki gólyák mozgását, viselkedését. Szerinte amennyiben a gólyák útjuk során érzékelik, hogy Dél-Európában a szokásostól eltérő – hűvösebb – az időjárás, akkor késve érkeznek meg Csíkba. „A mostani havazás miatt nem kell aggódni, mert ez a hómennyiség pár nap alatt elolvad, addig viszont koplalniuk kell a madaraknak. De kibírják, mert jól alkalmazkodnak az időjárási viszonyokhoz”. Megtizedelődött viszont a gólyák kedvenc tápláléka, a gyepi béka-, népies nevén a kecskebéka-állomány: húsz-harminc esztendővel ezelőtt a mostaninál legalább tízszer több béka volt Csíkszereda környékén.

„Számításaim szerint eddig legkevesebb ötven gólya érkezhetett meg a Csíki-medencébe, ahol száz fészek található. A medence gólyaállománya kétszáz, amelyhez még legalább ennyi kóborló gólya tartozik. Összesen tehát mintegy négyszázra tehető a Csíki-medence gólyapopulációja” – magyarázza a szakember.

Különös figyelmet kaptak

Egy internetes hír szerint Ukrajnába is megérkeztek a gólyák, de egy rendkívüli és váratlanul érkező hóvihar miatt az állatvédők begyűjtik őket, etetik és felmelegítik a szárnyasokat. A fagyási sérülést szenvedett gólyákat állatmenhelyekre, illetve egy közeli vadasparkba szállították. Az ukrán főváros állatvédői közösségi portálokon fordultak a helyi lakosokhoz, hogy aki teheti, átmenetileg fogadja be otthonába a költöző madarakat, amelyek a zord időjárás miatt elpusztulhatnak.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés