Háromhetes megfigyelés után vasárnap este befogtak és elszállítottak egy medvét Tusnádfürdőről. Az akciót egy állatbarát szervezet vállalta, miután a módosított törvények miatt érvénytelenné vált a településnek a négy medve elszállítására vonatkozó engedélye.
2013. április 08., 20:402013. április 08., 20:40
2013. április 08., 20:582013. április 08., 20:58
A Life Urs állatvédő társaság március óta tartó megfigyelő tevékenysége során feltérképezték az állatok mindennapos útvonalait, ugyanakkor igyekeztek etetésekkel távol tartani őket a helységtől. A vadállatok a könnyű zsákmányszerzés reményében korábban naponta meglátogatták a hulladéktárolókat, sőt több magánház udvarára is betörtek, ahol tyúkólakat fosztogattak. Legutóbb január közepén kezdődtek tárgyalások a városvezetés, a Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség és az állatok befogásával foglalkozó szakemberek között, azonban egy időközbeni törvénymódosítás nyomán visszavonták a városnak kiadott korábbi jóváhagyásokat – ezért is volt szükség olyan új szervezet bevonására, amely egyrészt maga rendelkezik engedéllyel, másrészt gondoskodik az állatok további sorsáról.
Albert Tibor, Tusnádfürdő polgármestere érdeklődésünkre elmondta, a medvét nem altatólövedékkel, hanem egy etetőketreccel ejtették csapdába, majd rögtön el is szállították. A környéken ólálkodó többi – a helyiek szerint több mint egy tucat – állat befogásával kapcsolatban az elöljáró úgy nyilatkozott, „már az is örvendetes, hogy kilépett a holtpontról a medveügy”, a jövőbeni akciókra pedig „attól függően kerülhet sor, hogy lesz-e igény rá”, szerinte ugyanis az utóbbi időben visszaesett a medvék településen belüli jelenléte.
A Hargita Megyei Környezetvédelmi Ügynökség tavaly egyébként több mint száz medvetámadást jegyzett fel megyeszerte, ezek során mintegy százhetven állat – köztük szarvasmarha, juh, ló, szárnyas – pusztult el, emellett tizenöt hektárnyi különböző termés és több tucat méhkaptár is a vadállatok áldozatául esett. A megye medvepopulációja tavaly elérte az 1050 egyedet.
Még javában dolgoznak a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskola udvarának felújításán, ezért a diákok ideiglenesen a közeli műfüves pályán tölthetik a nagyszüneteket.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) vádat emelt a Hargita megyei tanács tisztségéből felfüggesztett alelnöke, Barti Tihamér, Kurkó András volt megyei közpénzügyi igazgatóhelyettes és három másik közpénzügyi tisztségviselő ellen.
Útlezárásokra kell számítani a Running Festival Csíkszereda zökkenőmentes lebonyolítása érdekében szombaton. Mutatjuk, hogy hol korlátozzák a forgalmat.
Felújíttatja a csíkszeredai Hargita utcára merőleges Búza és Levendula utcákat a helyi önkormányzat. A tervezésre és kivitelezésre aláírták a szerződést, a munkálatokhoz jövő évben fognak hozzá.
Az újraélesztésnél nagy segítséget jelentő, automata mellkaskompressziós készülékkel és egyéb korszerű orvosi eszközzel felszerelt új mentőautót kapott a Hargita megyei tűzoltóság. A B-típusú járművön három mentős fog szolgálni.
Módosították a csíkszeredai iskolahálózatot a helyi önkormányzati képviselők csütörtöki soron kívüli ülésükön. A város bölcsődéjét a Micimackó napközihez csatolták.
Felújítás miatt ideiglenesen más helyszíneken tartja előadásait a Csíki Játékszín: a nagyszínpad a Művészetek Házába költözik, a kamaradarabok pedig alternatív terekben lesznek láthatók.
Kevesebb pénz számolható el a Fodor Sándor park felújítására, mint kezdetben tervezték, így a beruházás 11,5 millió lejes becsült értékéből mindössze 5,4 millió lejt biztosít a központi fejlesztési régió, a többit a városnak kell állnia.
Felborult egy személyautó Tusnádfürdő és Tusnád települések között az E578-as nemzetközi úton kedden délután. Két sérültet kórházba kellett szállítani.
Több kisebb utca felújítása is folyamatban van Csíkszeredában, a munkálatokat idén tervezték befejezni, ám ez nem biztos, hogy minden esetben sikerülni fog. Az útfelújítások vezetékcserékkel is járnak, ez pedig lassítja a folyamatot.
szóljon hozzá!