
Kedvezményesen lehet jelentkezni a Csíksomlyói Ifjúsági Találkozóra (CSIT). A csíksomlyói Szent István kollégiumba változatos programokkal várnak minden 14-30 év közötti katolikus fiatalt augusztus 13–17. között.
2013. május 22., 13:432013. május 22., 13:43
2013. május 22., 19:382013. május 22., 19:38
Idén Erdélyi Rio néven szervezik meg a CSIT-et, mivel az idei katolikus fiatalok világtalálkozójának helyszíne a brazíliai Rio de Janeiro. A hazai katolikus fiatalok nem tudnak részt venni a világtalálkozón, ezért a szervezők megpróbálják annak üzenetét itt elmondani, hangulatát és szellemiségét közvetíteni – fejtette ki Veress Sándor ifjúsági lelkész. A csíksomlyói esemény megszervezésében együttműködik a Keresztirány, a Katolikus Fiatalok Találkozója, a Mária-út és a csíksomlyói plébánia.
Az illetékestől megtudtuk, az internetes jelentkezés már megkezdődött, és egészen augusztus 1-ig tart. Akik az előzetes bejelentkezés lehetőségével élnek, azok 40 lejért vehetnek részt a találkozón, és ajándék pólót is kapnak. Előzetes jelentkezés nélkül is lehet csatlakozni a programokhoz, ez esetben azonban 50 lejt kell fizetni. Csoportok jelentkezését is várják a szervezők, a tízfős csoportok 10%-os, míg a húszfős csoportok 20%-os kedvezményben részesülnek. A részvételi díj fedezi a jelenlévők szállását és a napi egy meleg ebédet – részletezte a lelkész.
A találkozó egyik fő feladatának tekintik az fiatalok önismeretének fejlesztését, valamint, hogy megmutassák nekik, hogyan lehet közösségben megélni Istent. Ennek érdekében változatos programokkal készülnek, többek között lesznek kreatív foglalkozások, tehetségkutató verseny, koncertek és sport rendezvények is. Az előadások pedig Márton Áron „A hithez való ragaszkodást hagyom rátok örökségül” mottója köré szerveződnek – nyilatkozta Veress.
Az Erdélyi Riót kétnapos zarándoklat előzi meg, hogy a hat irányból induló (Csíkszentdomokos, Gyergyóújfalu, Gyimesbükk, Mikóújfalu, Nagykászon, Székelyudvarhely), Mária-úton haladó fiatalok kiszakadhassanak a mindennapokból, és felkészülhessenek az ötnapos programra – tudtuk meg az ifjúsági lelkésztől.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!