Majális, csak módjával

•  Fotó: Iochom Zsolt

Fotó: Iochom Zsolt

Csak hosszas kutakodás után találni olyan csíki települést, ahol az önkormányzat majálist szervez. A munka nemzetközi napját a legtöbb faluban mezőgazdasági munkával ünneplik. A községek jelentős részében piknikező helyet sem jelöltek ki.

Kozán István

2013. április 29., 16:302013. április 29., 16:30

2013. április 29., 18:502013. április 29., 18:50

 

„Azzal ünnepelünk, hogy megyünk a mezőre dolgozni” – jön a rövid és frappáns válasz Gábor Tibortól, Csíkkarcfalva polgármesterétől, amikor a majális lehetséges megünnepléséről érdeklődünk. Csíkmadaras vezetősége sem szervez semmilyen közös „eszem-iszomot”, sőt a 2012-ből származó 54-es, úgynevezett pikniktörvény által előírt kötelezettségüknek sem sietnek eleget tenni. „Még nem jelöltünk ki piknikezésre alkalmas területet. Egyébként megjegyezném, azoknak kellenek ilyen mondvacsinált törvények, akik nem tudják, hogyan  kell viselkedni a környezetben” – alkot véleményt a törvénnyel kapcsolatban Bíró László, Madaras polgármestere.

Hely piknikezésre

A kijelölt hely kérdését nemcsak Madarason odázzák, a csíki önkormányzatok jelentős részében még várat magára ennek a „súlyos és felettébb fontos” problémának a megoldása. Említhetnénk többek között Csíkszentgyörgyöt, ahol sem hivatalos piknikező hely nincs, sem közös május elsejei ünneplés nem lesz. „Ilyen jellegű hagyományt nem ápol a Fiságmente. A legtöbb, amit a helybéliek tesznek, hogy kirándulnak egyet a környéken, esetleg megsütnek pár szelet húst” – mondja György József, Csíkszentgyörgy polgármestere.

A Gyimesekben is a munkáé a főszerep. Gyimesközéplok vezetője, Mihók Péter úgy emlékszik, hogy május elsején, illetve első napjaiban „a veteményezéssel foglalkoztak az asszonyok. Mostanában divat, hogy néhányan kimennek a hegyi kalibákba a barátokkal és ott töltik a majálist.”

A Kászonokban mindenki saját maga dönti el, hogy mit kezd a saját szabadidejével, közös ünneplést ugyanis nem szervez a kászonaltízi önkormányzat. „Két területet is kijelöltünk piknikezésre, az egyiket Sóskútfürdőn, a másikat Kászonfeltíz felső végében. Aki akar, oda is mehet pihenni” – nyilatkozza András Zoltán, Kászonaltíz polgármestere.

A kozmásiak a közeli Sószékfürdőn jelölték ki a piknikező területet, igaz, közös majálist ők sem szerveznek.

Éljen, május 1-je!

Tusnádfürdő a kevesek egyike, ahol hivatalos keretek között is megülik a munka nemzetközi ünnepét: a kisvárosban az RMDSZ helyi szervezete szervez közös majálist, az érdeklődőket a helyi labdarúgópályára várják. Szerdán a szépvízi községvezetés a közeli Cibre-fürdőre várja a pihenni vágyókat. Borzsován is lesz ünnep, igaz teljesen más jellegű: a helyi római katolikus plébániatemplomban szerdán tartják a Szent József búcsút.

Csíkszeredában az önkormányzat nem szervez közös majálist.
    
A pikniktörvényről

Az országban a tavaly megszavazott pikniktörvény értelmében mindennemű vadkempingezés és piknikezés tilos, csak az arra kijelölt helyeken szabad. A törvényben foglaltak betartását a környezetőrség munkatársai mellett a rendőrség, csendőrség, a helyi rendőrség és az önkormányzatok kijelölt emberei is büntethetik. Magánszemélyek, ha tüzet raknak, és úgy távoznak, hogy nem oltották el, 2000–5000 lejes  bírságot kaphatnak, a kijelölt helyen kívül történő piknikezésért 1000 és 3000 lej között szabható ki büntetés. Jogi személyeknek a szabályszegésért 10-től 50 ezer lejig terjedő bírság jár.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 08., szerda

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is

Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is
2026. április 08., szerda

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában

A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában
2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés