Központosítanák az egészségügyi közbeszerzéseket

Raed Arafat egészségügyi miniszter bejelentette, az egészségügyi tárca fogja megszervezni ezentúl a központi költségvetésből származó pénz elköltésére a közbeszerzési eljárásokat. A csíkszeredai kórház vezetője, Demeter Ferenc szerint az intézkedésnek jó és rossz következményei is lehetnek.

R. Kiss Edit

2012. november 20., 14:472012. november 20., 14:47

2012. november 20., 15:122012. november 20., 15:12

Nem a kórházak, hanem az egészségügyi minisztérium szervezi meg ezután a kórházak közbeszerzési eljárásait – szerepelt az elmúlt napokban a központi sajtóban. Raed Arafat egészségügyi miniszter a sajtóbeszámolók szerint ezzel az intézkedéssel spórlást szeretne elérni. A román állami televízió híradása szerint az intézkedés a központi költségvetésből származó összegekre vonatkozik. Ez utóbbiak a kórházak költségvetésének kisebb hányadát teszik ki, a legtöbb pénzt ugyanis a szolgáltatásaik függvényében, szerződés alapján az egészségbiztosító pénztártól kapják az egészségügyi intézmények.

Demeter Ferenc, a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház menedzsere úgy vélte, érthetőek az egészségügyi miniszter szempontjai a közbeszerzések központosításával kapcsolatosan. Mint érdeklődésünkre elmondta, az intézkedésnek lehetnek jó, de rossz következményei is. „Jó lehet a központosítás abból a szempontból, hogy mentesíti a kórházat egy csomó bonyolult procedúra alól, amit a közbeszerzési eljárások megszervezése jelentetett” – mutatott rá a menedzser, hozzátéve, hogy rossz lehet viszont azért, mert a minisztériummal való kapcsolattartás nem lesz egyszerű, és előfordulhat, hogy a kórházak nem mindig akkor és azt fogják kapni, amikor és amire szükségük van. Demeter Ferenc szerint viszont a szaktárca alacsonyabb árat fog tudni kialkudni a különböző beszerzéseken, így olcsóbban jut majd az egészségügyi rendszer gyógyszerekhez, műszerekhez. A központi közbeszerzés egy árnyoldala lehet ugyanakkor, hogy nem megfelelő vagy nem jó minőségű felszerelést, műszereket kapnak, volt már példa rá, hogy a minisztériumtól származó felszerelés, műszer nem volt megfelelő minőségű – mondta Demeter Ferenc. Közölte, a központi költségvetésből adott összegek a saját költségvetésüknek csak kis részét teszik ki, az országos egészségügyi programok keretében kapott gyógyszerek, valamint a fejlesztésekre, így különböző műszerekre vagy javításokra fordított pénz származik központi forrásból. „Lehetne több is a központi költségvetésből kapott pénz, ha lenne egy igazságos elosztási rendszer, de nem létezik egy objektív szabály, és a fejlesztésekre adott pénz elosztásában a politikum is szerepet játszik” – magyarázta a csíkszeredai kórház vezetője.   

Demeter Ferenc elmondta: a közbeszerzések központosításáról még nem kaptak hivatalos tájékoztatást, egy korábbi videokonferencián szóban tájékoztatták őket a szaktárca terveiről.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó

Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.

Csíkszentkirályi roncsderbi rekordszámú résztvevővel – videó
Hirdetés
2026. augusztus 30., vasárnap

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról

„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.

Csíkiakat kérdezett a román sajtó a medveterrorról
2026. augusztus 30., vasárnap

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet

Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.

Úgy tűnt, trónfosztás lesz a roncsderbin, de a többszörös bajnok behúzta az újabb győzelmet
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban
2026. augusztus 27., csütörtök

Villámcsapás okozhatta a tüzet a Kászonokban

Hirdetés