
Fotó: Kristó Róbert
Közösségeket fog össze az ifjúsági szociális központ Csíkszeredában – így jellemezte az elmúlt öt hónap tevékenységét Rétyi Julianna, a Gyulafehérvári Caritas munkatársa.
2013. május 15., 17:222013. május 15., 17:22
Számszerűsítve az elmúlt időszak tevékenységét, kiderült: havonta pedig több mint 300-an vesznek részt a központ működtetőjének, a Gyulafehérvári Caritasnak fiatalokat segítő programjain. „A Ki-Út konzultációs programunk támogató csoportjai heti két alkalommal, hétfőn 19 órától 21 óráig, valamint szerdán délelőtt 11 órától 13 óráig tartanak foglalkozásokat, ilyenkor szenvedélybetegekkel, játék- és számítógépfüggőkkel beszélgetnek, előzetes bejelentkezés alapján pedig egyéni beszélgetéseket is tartunk, ugyanakkor havonta egyszer csoportvezetői képzést is szervezünk\" – sorolta szerteágazó programjaikat Rétyi Julianna, a Gyulafehérvári Caritas munkatársa. Időszakos rendezvényeket is szerveznek az új székházban, hiszen az épületet egy nagy terem, egy öltöző és a tágas előtér is alkalmassá teszi nagyobb lélegzetvételű események lebonyolítására, mint például a családi nap, az önkéntesek számára szervezett egész napos program, vagy az Iskola másként keretében rendezett nyílt napok.
A szociális tevékenységet végző szervezet csíkszeredai hálózata 75 önkéntessel dolgozik, a velük való megbeszéléseket is az új székházban tartják, ugyanakkor több csoport is, mint például a Búzamag csoport, a Gyászoló csoport, valamint a Kalot olvasóklub is az ingatlanban tart találkozókat, egyszóval több közösséget fog össze a szociális ifjúsági központ, szögezte le Rétyi Julianna. „Sok ember megfordul itt, ezenkívül betévednek ide, képzésekről, beteggondozóról kérnek információt. Előfordult, hogy egy férfi meglátta a bejáratnál a KI-Út plakátunkat, és bejött, hogy a szenvedélybeteg fiával kapcsolatban segítséget kérjen, végül mindketten eljöttek beszélgetésre, elmentek terápiára. Jó, hogy nagyon közeli és elérhető a székházunk, mert régen, amíg kint voltunk Somlyón, nehéz volt tartani a kapcsolatot az emberekkel” – mesélte András Ildikó, a Gyulafehérvári Caritas munkatársa.
„Számos szociális programot, szolgáltatást nyújtanak ők az épületben. Voltak, illetve vannak további terveik is, amint sikerül nekik is a programjaikat bővíteni, akkor valószínűleg a programkínálat is bővülni fog. Mi a helyet biztosítsuk nekik és annak a fenntartási költségeit, ettől függetlenül, alkalomszerűen még más eseményeket, rendezvényeket is be tudunk fogadni, más ifjúsági rendezvényeknek is helyet tudunk adni” – mondta Antal Attila, Csíkszereda alpolgármestere.
Ifjúsági szervezetek is helyet kértek volna a központban
Több ifjúsági szervezet is megpályázta, de végül a gyulafehérvári Caritas költözhetett be a csíkszeredai szociális és ifjúsági központba, melynek épületét uniós forrásokból újították fel az integrált városfejlesztési terv részeként. Csík Terület Ifjúsági Tanácsa (CSTIT) egyike azon ifjúsági szervezeteknek, melyek helyet kértek az új központban.
„Olyan ifjúsági központot szeretnénk, mely az utcáról elérhető, a fiatalok könnyen megtalálnak, a jelenlegi székházunk kicsi, nem tudunk gyűléseket, fórumokat, megbeszéléseket, egyebeket tartani, mindig kell keresni a helyeket, mindig fizetni kell a terembért ” – sorolta a jelenlegi székhelyük hátrányait Kozma István, a CSTIT elnöke. A Petőfi utcai ingatlanba nem költözhettek be, mert kérésüket egyelőre nem bírálta el kedvezően a városvezetés.
„Az ifjúság szervezettsége foglalkoztat minket is, tudjuk hogy fontos egy iroda, éppen a napokban kérdezte Kozma István, hogy hol tudnánk nekik helyet biztosítani, kértem, hogy ismertessék: milyen adottságokkal kell rendelkezzen ez a hely, mire szeretnék használni, mennyire tudják kihasználni és milyen költségeket tudnak vállalni. Nem elutasítottuk, hanem függőben maradt ez a kérdés” – hangsúlyozta Antal Attila. Közölte, a szociális ifjúsági központban is van olyan felület, egy pincehelyiség, mely alkalmas rendezvények, mint például író-olvasó találkozók, csoportfoglalkozások lebonyolítására, a hely adott, és igény esetén rendelkezésre áll, tette hozzá.
A tavalyi megszorítások után idén is csak mértékkel biztosítják a finanszírozást a csíkszentkirályi tanuszoda folyamatban levő építésére, így várhatóan lassú lesz az előrehaladás. Ha minden jól megy, legalább félig elkészülhet a beruházás.
Az átlagosnál is jobban megviselte a Csíkszereda peremterületein levő makadámutakat a szigorúbb téli időjárás. Az ideiglenes sürgősségi beavatkozáshoz keresik a megoldást, de nagyobb javítás csak a több hónap múlva lehetséges.
A medvék által oly gyakran látogatott Tusnádfürdőn állították fel a turistalátványosságnak szánt, négy méter magas medveszobrot. Az impozáns fémalkotást szerdán avatták fel.
Jelenleg nem lehet módosítani az adók mértékén – tudomásul vette a csíkszeredai képviselő-testület keddi azonnali ülésén a pénzügyminisztérium hivatalos levelét.
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A Bolojan-kormányhoz fordul petícióban a csíkszeredai városvezetés, hogy még az országos költségvetés elfogadása előtt hozzon jogszabályt az adócsökkentésre. Az ügyben elindították az aláírásgyűjtést.
Begyűjtötték a lakossági észrevételeket, fel is dolgozták annak érdekében, hogy a csíkszeredai városi tömegközlekedés járműveinek végleges menetrendjét kialakítsák. Ezt várhatóan március elején vezetik be.
Noha tavaly decemberben elkészült Csíkszeredában az Erőss Zsolt Aréna melletti parkoló újabb kijárata a Decemberi forradalom utca felé, azóta is zárva van. Megnyitásával elkerülhető lesz a Stadion utcában keletkező torlódás.
Míg Csíkszereda polgármestere szerint a szombati megmozdulást az AUR párt használta ki feszültségkeltésre, a tüntetés szervezője állítja: civilként, pártpolitikai érdekektől függetlenül hívta utcára az embereket, és akár perre is kész az igazáért.
Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.
szóljon hozzá!