
Fotó: Veres Nándor
Nem jutottak még megegyezésre a lakók Csíkszeredában a Temesvári sugárút, a Penge néven ismert tömbház, a Szabadság tér és a Lazarus Ház által behatárolt területen készülő parkoló használatáról. Gondot jelent az is, hogy sok az autó és kevés a parkolóhely.
2013. április 24., 16:402013. április 24., 16:40
2013. április 24., 17:022013. április 24., 17:02
Tavaly augusztusban, a bádoggarázsok lebontása után kezdődött el a Penge tömbház mögötti terület rendezése, ahol kicserélték a földben haladó vezetékeket, ezt követően megkezdődött a térkövek elhelyezése, a parkolóhelyek és a járdák kialakítása. A kivitelezés egy része tavaly elkészült, de mivel a Transzszilvánia mozi felújítása során szükség volt az épület mögötti terület használatára, azon a részen csak idén kezdődtek meg a földmunkák és az alapozás.
Mint Szőke Domokos alpolgármester tájékoztatott, a parkolót július közepén kellene átadni rendeltetésének, amennyiben a filmszínház felújítási munkálatai nem hátráltatják a kivitelezést. Az alpolgármester azt mondta, átiratban jelezték az érintett lakástulajdonosi egyesületeknek, május közepéig hozzanak döntést arról, hogy sorompókkal zárt vagy nyitott rendszerű parkolót szeretnének. Ha nem születik meg ez a döntés, akkor nyitott parkoló lesz – közölte Szőke.
Kevés a hely, sok az autó
Az ügyben érintett három lakástulajdonosi egyesület kedden megbeszélést tartott az ügyben, de nem sikerült megegyezésre jutniuk. Mint a Szabadság tér 4-6-8. nevet viselő egyesület illetékesétől megtudtuk, négy javaslat is elhangzott. Az egyik a sorompókkal lezárt parkoló, amelynek működtetését a lakástulajdonosi egyesületek kell vállalják, de emellett meg kellene oldani télen a hóeltakarítást is.
A másik javaslat szerint lehetne teljesen nyílt, bárki által használható parkoló, illetve fizetéses parkolási rendszer, amely a város jelentős részén működik, ebben az esetben parkolójeggyel vagy bérlettel lehetne használni a helyeket. A negyedik variáns, ha koncesszióba adnák a parkoló területét az igénylő lakóknak. Az egyesület elnöke, Gheorghe Ianău szerint a zárt rendszer hátránya a takarítás kötelezettsége mellett, hogy az elkészülő 120 parkolóhelyhez viszonyítva az érintett lakóközösségek tagjai jóval több, 210 autóval rendelkeznek. Úgy véli, a fizetéses parkolás bevezetése lenne a legésszerűbb, mert akkor a parkolócég végezné a takarítást, a bérleteket megvásárlók pedig a városban is használhatnák a fizetéses helyeket.
Mivel nem született döntés, a lakókat az elkövetkező egy hétben külön-külön megkérdezik, melyik elképzelést támogatják, és a többség akaratát fogadják el – tudtuk meg. Szőke Domokos alpolgármester kérdésünkre úgy nyilatkozott, a város nem kötötte feltételekhez a parkoló használatát, ők azt kérték a lakóktól, jöjjenek egy egységes, elfogadott elképzeléssel, amely a további egyeztetések alapja lehet.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!