Ha sikerrel pályáznak, folytatódhat a hőszigetelés

Jelentős hőszigetelési munkálatok kezdődhetnek meg idén Csíkszeredában, ha a Központi Fejlesztési Régió Ügynöksége elfogadja a polgármesteri hivatal által összeállított pályázatokat.

Kovács Attila

2013. március 27., 15:502013. március 27., 15:50

2013. március 27., 19:252013. március 27., 19:25

A csíkszeredai önkormányzati képviselő-testület csütörtöki ülésén összesen 24 tömbház hőszigetelési dokumentációját fogadhatják el, amelyek tartalmazzák az elkészült terveket is. Szőke Domokos alpolgármester szerint ha ez megtörténik, két héten belül leadhatók a pályázati csomagok Gyulafehérváron, a Központi Fejlesztési Régió Ügynökségénél.

Az alpolgármester elmondta, ezeket a dokumentációkat kiegészíteni, módosítani kellett a megváltozott körülmények, elvárások miatt, egyeztetések zajlottak a tervezőkkel, a lakástulajdonosi egyesületekkel. A leadás után a pályázatok elbírálásától függ, hogy megkapják-e a támogatást. Ha a döntés pozitív lesz, el lehet indítani a kivitelezéshez szükséges közbeszerzési eljárást, és ha ez zökkenőmentesen zajlik, augusztusban vagy szeptemberben a hőszigetelés is megkezdődhet. Egy másik pályázati csomagot két hónapon belül szeretnének benyújtani az ügynökséghez.

A tömbház-hőszigetelési program feltételei tavaly megváltoztak, a munkálatok költségeinek 60 százalékát a kormány, illetve európai uniós alapok biztosítják, a fennmaradó 40 százalékot pedig a helyi önkormányzatok, illetve a lakástulajdonosi egyesületek kell állják, a felosztás pedig a lakástulajdonosok jövedelme szerint történik.

Az önkormányzati képviselő-testületi ülés napirendjén szereplő határozattervezetek szerint a Kossuth Lajos utca 28., 30., 32., 34., 36-os, a Gyakorlótér (jelenleg Tudor Vladimirescu) utca 15., a Hargita utca 11., a Tető utca 14., 16., 17., a Mihail Sadoveanu utca 31. A,B, a Temesvári sugárút 57. A, B, a Nagyrét utca 10. A, B, a Testvériség sugárút 9. A, B, 22. B, a Pacsirta sétány 1., a Piac utca 7. A, B, C, D, E, a Mihai Eminescu utca 1., a Miron Cristea utca 2A, a Hősök utca 1., a Szabadság tér 10. A, B, C, az Octavian Goga sétány 8. A, B, a Brassói út 9. A, B, E, a Nagyrét utca 14. A, B tömbházak dokumentációi készültek el, ha minden jól megy, ezeknél kezdődhet el idén a munka.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 08., szerda

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is

Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is
2026. április 08., szerda

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában

A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában
2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés