Felújított lakrészben tölthetik az ünnepeket

Befejeződött annak a csíkszeredai, Hargita utcában található tömbház lakrészének a felújítása, amelyet leginkább érintett a január 21-én az első emeleti bárban keletkezett, majd onnan további három lakásra átterjedt tömbháztűz. Az egykori kocsma fölött élő család tetemes összeget költött a megfeketedett falak és megolvadt, megperzselődött berendezések rendbehozatalára. Az okozott kár költségeinek megtérítése várat magára, a biztosítók ugyanis még nem fizettek sem a söröző bérlőjének, sem a helyiség tulajdonosának.

Pinti Attila

2013. március 28., 16:132013. március 28., 16:13

2013. március 29., 11:432013. március 29., 11:43

A szerencsétlenséget követő nehéz időszakot a szomszédos tömbházak lakói igyekeztek könnyebbé tenni a második emeleten élő Ladó családnak. Mint ottjártunkkor megtudtuk, a közeli épületekből többen is élelmiszerrel, ruha- és ágyneművel segítettek, miközben a rokonok, ismerősök és barátok kisebb-nagyobb pénzösszegekkel járultak hozzá a szükséges javítások kiadásaihoz.

A nyílászárók cseréje háromezer-ötszáz lejbe került, ez viszont csak töredékének bizonyult a szobák falaiba ivódott füstszag megszüntetése érdekében végzett helyreállítások anyagi ráfordításának. Az összköltség több mint húszezer lejre rúg, ebből a család a söröző helyiségeit bérlő üzemeltetőktől még nem kapott semmit – a kifizetés a remények szerint csak idő kérdése, mivel a szórakozóhely rendelkezett szomszédokra is érvényes felelősségbiztosítással, csakhogy értesülésünk szerint a biztosító – több mint két hónap után is – „ül” az iratokon.

Nem igényelték a segítséget

Mivel nem természeti csapás miatt, hanem gondatlanságból történt a károkozás, így a kötelező lakásbiztosítás nem fedezi a kárt – tudtuk meg Róth Lászlótól, a városháza polgárvédelmi felelősétől. A csíkszeredai önkormányzat azonban egy 2006-os határozata alapján segítséget nyújt azon bajba jutott családoknak, ahol az egy főre eső jövedelem nem haladja meg a hétszázötven lejt. Az érintett lakrészek címére a szociális osztálytól postázták az erre vonatkozó felhívást, de egyelőre senki nem jelentkezett.

Körülményes ügyintézés vagy „időhúzás”?

A kocsma működtetői ígéretük szerint a felsőbb emeletek lakrészeiben keletkezett károk értékét maradéktalanul megtérítik, ehhez azonban először a „Bukarestben papírt tologató biztosítási szakemberek jóváhagyására van szükség”. A kártérítési igény benyújtása óta már több hét telt el, válasz azóta sem érkezett. Az ígéretek listájára egyébként a tömbház koromfekete részének hőszigetelése is felkerült. Ezzel kapcsolatban Szőke Domokos alpolgármester közölte, az épület korábban benne volt a hőszigetelési programban, de a lakótársulás „félúton” jelezte, hogy visszalép. „A söröző üzemeltetőinek be kell mutatniuk az elképzeléseiket, majd szükséges az építkezési engedély kiváltása, utána elvégezhető a hőszigetelés” – tudatta az elöljáró.

Vigh Ádám, a kiégett első emeleti épületrészt birtokló vállalkozás, a Tectum Company igazgatója szintén arról tájékoztatott, hogy „rendkívül körülményes és lassú a biztosítótársaság ügyintézése”, két hónap után sem történt előrelépés a kifizetés ügyében. A Ladó család egyéb lehetőség híján vár, jelenleg annak is örülve, hogy a húsvéti ünnepeket nem keseríti meg a korábban hetekig érződött erőteljes füstszag.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. szeptember 02., szerda

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin

Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.

Képernyőn követhető, hol tart a betegek ellátása a csíkszeredai sürgősségin
Hirdetés
2026. szeptember 02., szerda

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon

Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.

Drogteszten bukott le egy fiatal nő Csíkszentkirályon
2026. szeptember 02., szerda

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban

Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.

Megkezdődött a második toronyház építése a Fortuna Residence lakóparkban
2026. szeptember 02., szerda

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában

Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.

Újraindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában
Hirdetés
2026. szeptember 01., kedd

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült

Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.

Két autó ütközött Csíkdelnén, egy ember megsérült
2026. szeptember 01., kedd

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás

Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.

Nincs vízhiány Tusnádfürdőn, helyreáll a szolgáltatás
2026. augusztus 31., hétfő

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán

Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.

Páncéltörő lövedéket találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán
Hirdetés
2026. augusztus 31., hétfő

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt

Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.

Elfogyott a vízkészlet, tartályokból látják el Tusnádfürdőt
2026. augusztus 31., hétfő

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában

Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.

Lőgyakorlatokat tartanak szeptemberben Csíkszereda határában
2026. augusztus 31., hétfő

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának

Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.

Nem maradhat víz nélkül a község, új kutat fúrnának
Hirdetés