Szemét, feltúrt terület, nagy gödrök – így néz ki most Csíkszeredában a vasúti felüljáróhoz közeli terület, ahol több mint egy hétig ócskavasat ástak ki az erre vállalkozók.
2013. március 18., 15:452013. március 18., 15:45
2013. március 18., 18:282013. március 18., 18:28
A csákánnyal, lapáttal felszerelt emberek a vasúti felüljárótól északi irányba induló, alig használt iparvágányok mentén az elmúlt héten végig ástak, rozsdás vasdarabokat termeltek ki a földből, mert a Petrom Rt. volt üzemanyag-lerakatát lebontó és eltakarító cég ezt megengedte nekik. A vasútállomáson is jelezték akkor érdeklődésünkre, tudnak a dologról, a vasúti rendőrök is jártak a helyszínen.
Az ócskavas utáni ásás még most sem fejeződött be, hétfőn is fél tucat férfi csákányozott és lapátolt a használaton kívüli iparvágányok mentén, egy szekér várta a zsákmányt, hogy elszállítsák. A vasúti mellékvágányok mellett, a város északi széle felé több mint száz méteres távolságon a kitermelés során nemcsak a földet forgatták meg, de nagy gödrök maradtak befedetlenül, és sok szemét is a felszínre került.
A több tucatnyi ócskavasat kereső felnőtt és gyermek ugyanakkor sok hulladékot hagyott maga után. Az ásás közben több fűzfabokrot kivágtak, kiástak, ezek is ott vannak még a letarolt területen, amelynek egy része az állami vasúttársaság tulajdonában van. Szőke Domokos alpolgármester kérdésünkre elmondta, a feltúrt területet ennek tulajdonosa kell helyreállítsa és megtakarítsa, vagy az, aki megengedte ott az ásást.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!