Februárban venné át a város az uszodát

A héten ismét bejárják a csíkszeredai uszodát a városháza és a kivitelező cég képviselői, hogy ellenőrizzék az észlelt hiányosságok kijavítását. A létesítményt februárban átveheti a város, a megnyitó tavasszal lesz.

Kovács Attila

2013. február 12., 15:322013. február 12., 15:32

2013. február 12., 15:342013. február 12., 15:34

A tavaly ősszel elkészült csíkszeredai uszoda még nincs a város tulajdonában, mert számos hiányosságot írtak össze novemberben a helyszíni szemle során. Így a medencék szivárgása mellett a légtechnikán, a fűtés beállításain, az illemhelyeken, zuhanyzókban is akadt javítanivaló. A kiegészítő munkálatok, javítások nagy része már tavaly elkészült, de maradt még erre az évre is. Szőke Domokos alpolgármester arról tájékoztatott, hogy a legutóbbi megbeszélésen már egyértelművé vált, hogy minden hiányosságot megoldottak, és még egy-két apróságot kell péntekig elvégezni.

Pénteken lesz újabb helyszíni szemle az uszodában, amely után, ha mindent rendben találnak, már össze lehet hívni az átvételi bizottságot. „Az elképzelések szerint februárban át lehetne venni az uszodát a kivitelezőtől” – vélte az alpolgármester. Ezzel párhuzamosan el kell készülnie az uszoda működési szabályzatának is, amely többek között a belépők árait, és a nyitva tartási időt is meghatározza. Szőke szerint az ezzel kapcsolatos anyag jövő héten az önkormányzati képviselők elé kerül és a jövő hét végére tervezett képviselő-testületi ülésen jó lenne erről döntést hozni.

Ha a februári átvétel és a működési szabályzat elfogadása megtörténik, akkor az uszoda áprilisi megnyitását elő lehet készíteni. A Harvíz Rt. tulajdonában levő Csíki Fürdők Kft. lesz az uszoda üzemeltetője, jelenleg folyamatban van a létesítmény beléptető rendszerének megvásárlásához szükséges közbeszerzési eljárás is. Az uszoda jegyárai még nem ismertek, de a korábbi tervek szerint az létesítmény használatáért hétköznap két órára 12, hétvégén három órára 15 lejt kell majd fizetni.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés
2026. március 31., kedd

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől

Hiába Csíkszereda város része, megőrizte és továbbra is megőrizné falusi jellegét Csobotfalva – lakossági fórumot tartottak kedd este a helyi kultúrotthonban, ahol a jelenlevők a városrészt érintő problémákról beszélgettek Korodi Attila polgármesterrel.

Megvédenék a falusi életformát Csobotfalván – ezt kérik a helyiek a városvezetéstől
2026. március 30., hétfő

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton

Júniusig kell befejezni az Olt-folyó mentén épülő kerékpárutat Hargita megyében, mintegy 45 kilométer hosszan. A tavaly elkezdett kivitelezés a téli szünet után folytatódik, jelenleg a növényzeti réteg eltávolításán és az átjárók kialakításán dolgoznak.

Folytatják a munkálatokat az Olt menti kerékpárúton
2026. március 30., hétfő

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben

Nem lehet már sokáig halogatni, szükség van a víztartályok telepítésére Tusnád község településein, enélkül ugyanis nem lehet csatlakozni a most épülő, a községen áthaladó vízvezetékre, amely Tusnádfürdőt is el fogja látni.

Víztartályokat kell telepíteni Tusnád községben
Hirdetés