Külföldi üzletembereknek szóló tanulmány készítésébe kezd Csíkszereda Polgármesteri Hivatala. A tavaszra elkészülő szakanyaggal próbálják a városba csalogatni a befektetőket.
2012. november 14., 16:252012. november 14., 16:25
2012. november 14., 17:522012. november 14., 17:52
Egyszerű kampányeseménynek indult, a végére mégis hangzottak el érdekes ténymegállapítások azon a sajtótájékoztatón, amelyen Ráduly Róbert Kálmán mellett Korodi Attila vett részt. „Az egyik legnehezebb problémáról lesz szó, a magántőke idecsalogatása ugyanis több embert is próbára tevő feladat” – ekképpen vezette fel a tájékoztatót Ráduly Róbert Kálmán, Csíkszereda polgármestere szerdán.
Borús helyzetjelentés
„Csíkszeredában és vonzáskörzetében, illetve egész Székelyföldön stagnál a tőkemozgás. Ez azt jelenti, hogy a cégek felhasználták azokat az erőforrásokat, amelyekkel fejleszteni tudnák gazdasági tevékenységüket. Érződik tehát, hogy új erőforrásokra van szükség” – kezdte helyzetelemzését Korodi Attila RMDSZ-es parlamenti képviselő. Elmondása szerint az elmúlt hetekben Bukarestben szakemberekkel tárgyalt, akik az elkövetkezendő három esztendőre nem jeleztek előre nagyobb romániai tőkebeáramlást külföldről, mivel az európai cégek továbbra is inkább az olcsóbb távol-keleti országokban fektetnek be.
„Azt a következtetést vontuk le Csíkszereda polgármesterével, hogy készítenünk kell egy olyan tanulmányt, amelyet bukaresti gazdasági körökben és a nagykövetségek mellett működő attaséhálózatoknál lehetne terjeszteni” – magyarázta a képviselő.
Új fogalom: barnamezős terület
A tavaszra elkészülő tanulmány többek között a csíkszeredai és környékbeli emberek szaktudását, végzettségét tartalmazná. Továbbá külön részt szentelnének a részben használt vagy teljesen magára hagyott ipari felületekről, amelyek közművesítése ki van építve. Ugyanakkor tartalmazna egy olyan irányvonalat, amely mentén Csíkszereda és környéke megjelöli jövőjét.
„Nem multinacionális cégeket, hanem 100-150 helybélit foglalkoztató vállalkozásokat szeretnénk a környékre vonzani. Csíkszeredában jelenleg legalább húsz hektár olyan eladásra szánt terület található, amelyeken egykor gyárak működtek, ma viszont kihasználatlanul állnak. Ezeket az ún. barnamezős területeket, azaz kiépített közműhálózattal rendelkező, használaton kívüli, leromlott állapotú egykori ipari telepeket kellene valahogy hasznosítani” – vetette fel Korodi.
Ráduly szerint a húsz hektár tulajdonképpen kétszáz, ugyanis „Csíkszereda mindkét ipari övezete szinte teljes mértékben barnamezős területté vedlett”. Korodi hangsúlyozta, nem arra vállalnak garanciát, hogy pár év múlva itt Kánaán lesz, hanem arra, hogy megismertetik a helyi jellegzetességeket a külföldi befektetőkkel. „Nem tudom, milyen szakmai hatása lesz ennek a tanulmánynak, de ne ezen múljon” – summázta Ráduly.
A tanulmány több nyelven – angolul és németül – is elérhető lesz, melynek külföldi befektetők körében történő terjesztését a parlamenti képviselő vállalta.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
Hosszú szervezői előkészületek és hetekig tartó autóépítések gyümölcse érett be szombaton Csíkszentkirály mellett, a hetedik roncsderbi helyszínén.
„Medvék terrorizálják a hegyvidéki városok lakóit” – ezzel a felütéssel mutatja be a Digi24 hírcsatorna az aggasztó Hargita megyei medvehelyzetet.
Rekordszámú résztvevő indult a 7. Csíkszentkirályi Roncsderbin szombaton, a fő versenyszám, a rodeó győztesének kihirdetéséhez közel egyórás futamra volt szükség. Karnyújtásnyira volt a meglepetés, de Imre Róbert a negyedik derbigyőzelmét is behúzta.
Tűz ütött ki csütörtökön egy gazdasági melléképületben Kászonaltízen. A Hargita megyei tűzoltóság tájékoztatása szerint a tüzet feltehetően villámcsapás okozta.
szóljon hozzá!