
Fotó: Veres Nándor
Óvások késleltetik a Hargita megye víz és szennyvíz közműrendszereinek a bővítését és felújítását célzó, európai uniós támogatást élvező projekt megvalósítását, de a kivitelezések a nyár folyamán több helyszínen elkezdődhetnek. Csíkszeredában a zsögödi szennyvízcsatorna-rendszer kiépítése, Szépvízen a vízmű felújítása és a városba érkező szállítóvezeték cseréje kezdődhet meg.
2013. április 29., 18:132013. április 29., 18:13
2013. április 29., 18:452013. április 29., 18:45
Majdnem egy évvel ezelőtt, 2012 májusában írták alá az uniós támogatású projekt finanszírozási szerződését, amelynek során több csíki településen, illetve Szentegyházán víz- és szennyvízvezeték-rendszereket építenek ki, vízműveket, derítőállomásokat bővítenek és újítanak fel. A 73 millió euró értékű projekt költségeinek 78 százalékát az Európai Unió, 1,8 százalékát az érintett önkormányzatok, 13 százalékát az állam, a fennmaradt részt pedig, 7,7 százalékot a Harvíz Rt. finanszírozza. Összesen 17 közbeszerzési eljárást kellett elindítani, ebből három szolgáltatásokra, hat eszközbeszerzésre, nyolc pedig kivitelezésre vonatkozik.
Az eszközbeszerzések között van a központi laboratórium modernizálása olyan eszközökkel, hogy akkreditálható legyen, a csatorna-karbantartáshoz beavatkozásra alkalmas járművek, mozgó laboratórium beszerzése, automatizált, a rendszer távfigyelésére, irányítására alkalmas berendezés telepítése. A kivitelezések között egyik legnagyobb munkálat a csíkszépvízi vízmű felújítása, a Csíkszeredáig vezető tizenhat kilométeres szállítóvezeték cseréje és a csíkszeredai vízmű tározómedencéinek javítása.
Óvások miatt késlekednek
Az említett beruházás kivitelezésére egy éve írták ki a közbeszerzési eljárást, három cég jelentkezett, több óvás, majd per is volt, amely az ítélőtábláig jutott, a folyamat nem zárult még le, nyertest nem hirdettek. Egy másik beruházás Csíkszereda, Csíkszentlélek Fitód és Csomortán víz- és csatornahálózatának bővítését célozza, a megyeszékhelyen Zsögödben, a Fürdő és Baromtér utcákban lesz csatornázás. Itt 11 cég jelentkezett, szintén voltak óvások, a közbeszerzési eljárás még nem fejeződött be. Víz- és csatornahálózat épül Csicsóban, víz és szennyvízcsatorna-hálózatot bővítenek Csíkszentdomokoson. Ugyanitt, illetve Szentegyházán bővítik a vízműveket és a szállítóvezetékeket, illetve Szenttamáson, Karcfalván, Dánfalván és Madarason a szennyvízcsatorna-hálózatokat bővítik, Madarason és Szentegyházán a derítőállomást.
Egyik esetben sem fejeződött még be a közbeszerzési eljárás, de Zólya László, a Harvíz Rt. térségi víz és csatornaszolgáltató vállalat vezérigazgatója szerint a nyár folyamán több helyszínen, így Csíkszeredában és Szépvízen is elkezdődhet a munka, mert addig valószínűleg négy beruházás kivitelezésére is sikerül szerződést kötni. „Sok munka van itt, mindenkinek jut. A cégek is meg kellene értsék, hogy ha egymásnak keresztbe tesznek, mindenki veszíteni fog. Szűk az idő, ez a legnagyobb kockázati tényező. 2015 június 30-ig be kellene fejezni a munkát a szerződés szerint, ezt a határidőt a minisztérium szerint decemberig hosszabbíthatják meg. Ha nem lesz kész időben a munka, a pénz elvész” – figyelmeztetett Zólya.
Hozzájárulás hitelfelvétellel
A Harvíz Rt. esetében 5,6 millió eurós összeget jelent a projekthez való hozzájárulás, ezt hitelfelvétellel biztosítják. „Ez az arány minden szolgáltató esetében más és más volt, a cégek gazdasági erejétől függően. Romániában 5 és 10 százalék között mozog. Nekünk 7,7 százalékot sikerült kialkudnunk, ennyit bírt meg a cég a költséghatékonysági elemzések alapján. 2013-tól áfa nélkül számolva a víz ára köbméterenként 2,93 lejre, a csatornadíj 2,30 lejre emelkedett, 2014-től a víz 3,06 lejre a csatornadíj 2,54 lejre, 2015-től pedig a víz 3,30 lejre, a csatornadíj pedig 2,59 lejre fog emelkedni. Ha ezt az árpolitikát alkalmazzuk, a 7,7 százalékos hozzájárulásnak megfelelő hitelt fel tudjuk venni, a törlesztés garanciája a viszonylag magas ár, mert minden köbméter víz árában benne van a fejlesztésre fordított alap, amelyet 2012 augusztusától a hitel visszafizetésére tartalékolunk. Az alap létrehozására a törvény is kötelez” – magyarázta a vezérigazgató. 2012-ben egy köbméter víz árából 72 bani, a csatornadíjból 50 bani került ebbe az alapba, 2013-ban pedig 76, illetve 66 bani ez az összeg.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!