Az erdőkért gyújtottak gyertyát

A székelyföldi erdőkért gyújtottak gyertyákat kedden este Csíkszeredában is, a háromszéki Rétyre tervezett osztrák fafeldolgozó elleni tiltakozásul.

Kovács Attila

2013. május 07., 21:292013. május 07., 21:29

2013. május 08., 07:432013. május 08., 07:43

Nagy kitartásra, türelemre volt szükségük az Erdélyi Magyar Néppárt ifjúsági partnerszervezete, a Minta által megszervezett tiltakozás résztvevőinek, akik ezer gyertyát terveztek meggyújtani a csíkszeredai Szabadság téren, ezekből rakva ki a székelyföldi erdőkért feliratot. Szándékukat a megélénkülő szél igencsak megnehezítette, kevés volt a gyertyaláng, de a tiltakozás célját minden jelenlévő megértette.

Tőke Ervin csíkszeredai helyi önkormányzati képviselő, a Minta elnöke szerint a környezetben okozott károk mellett ezrek munkahelye kerül veszélybe a tervezett beruházással, ezért mindent meg fognak tenni ennek megakadályozására. Hasonlóképpen vélekedett Papp Előd, a Néppárt alelnöke is, aki úgy vélte, Székelyföld számára a tiszta levegő és az erdő a legnagyobb érték, ezeket meg kell őrizni. „Őszintén örültem volna, ha egy high-tech beruházás vagy egy gépgyártó üzem épül meg, de egy ilyen létesítménynek nem tudok örülni” – mondta Papp.

A szervezők arra is figyelmeztettek, hogy az osztrák cég szászsebesi gyára nemcsak a környezet rombolásához járul hozzá, hanem egészségügyi problémákat is okoz a környéken. Szabó Soós Klára, a Néppárt csíkszeredai önkormányzati képviselője szerint nem adhatunk örökségül gyermekeinknek, unokáinknak egy természeti kincseitől megfosztott, eladósodott Székelyföldet, ezért civil összefogásra is szükség van a tervezett beruházás megakadályozására. A szervezők aláírásokat is gyűjtenek céljuk elérése érdekében.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 08., szerda

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is

Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is
2026. április 08., szerda

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában

A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában
2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés