
Fotó: Kristó Róbert
Év eleje óta tart a Csíkcsicsót, Madéfalvát, Csíkrákost és Göröcsfalvát is kiszolgáló állatorvos, Márton József „kálváriája” a különböző haszonállatok kötelező összeírásával és számbavételével. A több mint ötezer egyedet számláló juhállomány adatbázisának épp folyamatban lévő frissítésével járó hatalmas mennyiségű munka ideje alatt több gazda is zúgolódni kezdett, hogy a szakember a rendelési időben nem elérhető.
2013. április 17., 11:122013. április 17., 11:12
2013. április 17., 11:272013. április 17., 11:27
Kísérőlevelet szeretett volna kiállíttatni marhájára egy csicsói állattartó, azonban – elmondása alapján – többszöri próbálkozás után sem sikerült elérnie az állatorvost. „A tehenet el akartuk adni, ahhoz kellett volna a papír” – mesélte L. J., hozzátéve, hogy a kultúrotthon bejárata melletti állategészségügyi rendelőnél tett látogatásai során nem talált sem órarendet, sem elérhetőséget. Falustársa „a rendkívül lassú ügyintézés” miatt adott hangot neheztelésének, attól félve, hogy emiatt kifuthat az egyes határidőkből és eleshet az állatok után járó támogatásoktól. Kedd reggel a rendelő előtt szintén több gazda várta az állatorvost, majd több mint egyórás ácsorgás után távoztak.
Órarend és elérhetőség is rendelkezésre áll
A panaszos állításával ellentétben az állatorvosi iroda bejárata előtt ott találtuk a kifüggesztett programot és a sürgősségi esetek során tárcsázható telefonszámot is. A helyiségben nem tartózkodott senki, csupán félóra elteltével jelent meg Miklós Barnabás, Márton József asszisztense. Az állatorvos segítője érdeklődésünkre elmondta, „épp a tavaszi szezon átkára sikerült megérkeznünk”, amikor javában zajlik az állatok terepmunkát igénylő oltása, vérvétele, fülszámozása és leltározása. „Ebben a felgyorsult világban nehéz megfelelni, mindig akadnak olyanok, akik az azonnali kiszolgálás hiányában rögtön nemtetszésüket fejezik ki” – közölte Miklós.
Két hét, ötezer juh
Nem sokkal később sikerült találkoznunk Márton Józseffel. Az elfoglalt, munkaidőn túl is folyamatosan dolgozó állatorvos elmondta, a Hargita Megyei Mezőgazdasági Kifizetési és Intervenciós Ügynökség (APIA) állattartókat támogató pályázatához nélkülözhetetlen nyilvántartás éves aktualizálása köti le minden idejét, ezért történhet meg, hogy nem tud azonnal reagálni minden telefonhívásra. „Előző években egy hónap állt rendelkezésre, hogy a leltározott juhokat bevigyük az adatbázisba, ezt idéntől lecsökkentették két hétre, és ez most, április 15. és 30. között tart” – tudtuk meg a szakembertől, aki elárulta azt is, hogy minden gazdához személyesen járt ki. „Csak Csicsóban megközelítőleg ezerkétszáz juhot kellett egyenként összeírni, a négy faluban összesen pedig több mint ötezer állatból áll az állomány” – szemléltette a helyzetet. Munkájának felelősségét mintegy nyomatékosítva hozzátette, hogy a juhok legalább kilencven százaléka után jogosult a gazda a támogatásra, így a késés lehetősége fel sem merülhet.
Az észrevételekkel kapcsolatban Márton elmondta, január óta tart a kecskék, juhok és szarvasmarhák számbavétele, amely a disznókéval folytatódik, várhatóan egészen május végéig, így a továbbiakban is adódhat példa türelmetlen gazdák méltatlankodására. „Nagyon sok a vészhelyzet, az irodában ülésnek nem lenne nagy értelme. De bármennyi is a teendő, eddig még nem volt olyanra példa, hogy sürgősségi esethez hívásra ne válaszoljunk, sőt, egyeztettünk az önkormányzattal, hogy ha épp senki sincs a rendelőben, és szükség lenne ránk, azonnal értesítsenek. Ennek ellenére megtörténhet, hogy a hívás idején fennálló helyzet egyszerűen nem engedi, hogy azonnal reagáljunk” – tájékoztatott az állatorvos. Létszám-bővítésre – bár nagy szükség lenne rá – a szűkös költségvetés miatt a közeljövőben biztosan nem kerülhet sor.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!