A tanügy mostohagyereke a speciális szakoktatás

•  Fotó: Kristó Róbert

Fotó: Kristó Róbert

Nem volt két olyan egymást követő év, amikor azonos feltételek mellett szervezhettük volna a tanévet – méltatlankodott Burus Csaba. Az enyhe és közepes szellemi fogyatékkal élőket oktató csíkszeredai Szent Anna Speciális Ipari Iskola igazgatója szerint ilyen körülmények között nem lehet hosszú távon gondolkodni, tervezni, ennek pedig kizárólag a gyerekek látják kárát.

Rédai Botond

2013. május 08., 16:092013. május 08., 16:09

2013. május 08., 18:592013. május 08., 18:59

Tavaly még pozitív fejleményként értékelte az intézményvezető, hogy a 2012–2013-as tanévtől visszavezetik a szakiskolai oktatást. Ez azért számított jó hírnek, mert az akkor még túlnyomóan elméleti síkon zajló oktatást ismét a gyakorlatközpontú képzés válthatta fel. Azóta viszont sok minden változott, és nem feltétlenül pozitív irányba.

„Szakiskolákat ugyan létre lehet hozni, a speciális oktatásban viszont az a fura helyzet áll fenn, hogy továbbra sincs kerettanterv” – panaszkodott az igazgató. Elmondása szerint a szakminisztérium a lehető legrosszabb döntést hozta azzal, hogy újra a gimnázium oktatás kereteibe sorolta a speciális szakoktatást. Ez az elméleti órák számának növekedésében mutatkozik meg olyan körülmények mellett, hogy a speciális oktatásban részesülők esetében a szakórákat kellene előtérbe helyezni.

„A tanintézményünk neve Szent Anna Speciális Technológiai Középiskola lesz. Annyi pozitívum van az egészben, hogy a fél évvel lecsökkentett és immár három évig zajló általános oktatás után megengedik, hogy a gyerekek 720 órás gyakorlati képzésben részesüljenek. Ez ugyan nem kötelező, de minden végzősünket arra buzdítjuk, hogy éljen ezzel a lehetőséggel” – nyomatékosított az igazgató. Hozzátette, újabb furcsaság, hogy a gyakorlati képzés lezárásaként a diákoknak szakdolgozatot kell írniuk, és meg is kell védeniük azt. „Fogyatékkal élők esetében ezt nem tartom helyesnek. Még a végén odakerülünk, hogy tőlük is érettségit kérnek” – jelentette ki Burus.

A bürokrácia késlelteti az új otthon építését

Mint arról már többször beszámoltunk, a fogyatékkal élő gyermekek számára létrehozott csíkszeredai Szent Anna Elhelyező Központ bezárására és hét családi típusú ház, valamint egy rekuperációs központ létrehozására nyert pályázatot még 2011-ben a Hargita Megyei Tanács Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatósága. Emellett a megyei tanács saját költségvetéséből közel egymillió eurót különített el a Taplocán, a Haladás utcában, a volt növényvédelmi központ területe egy részének megtisztítására, és ide húzzák fel az épületegyüttest is.

Burus szerint rendkívül fontos ez a beruházás, hiszen általa a fogyatékkal élő gyerekeknek, fiataloknak lehetőségük lesz egy egészségesebb, családiasabb környezetben felnőni, esélyt kapnak a jobb, hatékonyabb fejlődésre. „Szeretnénk, ha megvalósulna ez a projekt. Annyit hányódtak ezek a gyerekek az elmúlt évek során, hogy megérdemelnék, hogy egy jobb környezetben tudjanak nevelkedni” – említette az igazgató. Kiemelte, a Müller László utcai elhelyezőközpont az eddigi legjobb körülményeket nyújtja a fiataloknak, a létesítmény környezete azonban nem a megfelelő.

„Küszködünk, sajnos a túlzottan nagy bürokrácia miatt lassan haladunk a projekttel” – tudtuk meg Elekes Zoltántól. A  Hargita Megyei Tanács Szociális és Gyermekvédelmi Igazgatóságának vezetője elmondta, az illetékes szakhatóságok számtalan tanulmányt és tervet követeltek a munkálatok elkezdéséhez. Így történhetett, hogy a 16 hónapos futamidejű projektet egy évvel ugyan meghosszabbították, de még így sem biztos, hogy beleférnek a határidőbe.

„A beruházás most jutott el odáig, hogy az ezzel megbízott cég elkezdhesse a szóban forgó terület fertőtlenítését” – vázolta a helyzetet az igazgató. Hangsúlyozta, az építkezést valószínű be lehet fejezni az év végi határidőig, ám a pályázati feltételek három hónapos működést is előírnak. „Ez azt jelenti, hogy októberben be kellene költözniük a lakóknak. Ez kevésbé megvalósítható” – tudtuk meg Elekestől. Az intézményvezető szerint megpróbálnak újabb három hónapos haladékot kérni a pályáztatótól. A beruházás összértéke egyébként több mint hárommillió lej.

Pénteken ballagnak a végzősök

A speciális oktatásban részesülőknek pénteken van a nagy nap, amikor elbúcsúzhatnak az alma matertől. Az enyhe és közepes szellemi fogyatékkal élőket oktató csíkszeredai Szent Anna Speciális Ipari Iskolánál 10 órakor kezdődik a ballagás a sportpályán. Mint azt Burus Csaba igazgatótól megtudtuk, idén 14 készruhakészítő, 14 asztalos és 3 fodrászinas ballag. „Nagyon ügyes ez az évfolyam, minden típusú tevékenységben kiváló teljesítményt nyújtottak” – nyugtázta Burus. Az igazgató azt is elújságolta, a tanintézményben beszerelt termopán nyílászárókat például az iskola műhelyében készítették el a diákok.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Egy 50 éves, csíkmadarasi férfit állítottak meg ellenőrzésre Csíkszeredában szerdán reggel a rendőrök. Amint kiderült, ittasan vezette az autóját.

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában
2026. április 08., szerda

Ittas sofőrt kaptak el Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 08., szerda

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is

Nyitva hagyott ajtókon és kapukon át jutottak be ismeretlenek több csíkdánfalvi házba a húsvéti ünnepek idején. Volt, ahonnan készpénzt vittek el, máshol sikertelen behatolási kísérlet történt, a rendőrség pedig több ügyben is nyomozást indított.

Betörések Csíkdánfalván: a nyitva hagyott ajtókon jutottak be a házakba, volt ahol leszerelték a térfigyelő kamerát is
2026. április 08., szerda

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában

A megszokottól eltérően még el sem kezdődött a Csíkszeredában megszokott általános tavaszi nagytakarítás, amelynek megszervezését akadályozza, hogy nincs költségvetés. A hónap második felében viszont lesz erre lehetőség.

Késve, de lesz tavaszi nagytakarítás Csíkszeredában
2026. április 07., kedd

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás

Ismét benőtte a nád az egykori csíkszeredai Suta-tavat, miközben 19 évvel a lecsapolása után továbbra sem kezdődtek újra a rehabilitációs munkálatok. A közbeszerzési eljárás ugyan újraindult, de az eredményt megóvták, így a kivitelezés ismét várat magára.

Újra benőtte a nád és a bozót az egykori Suta-tavat, miközben még mindig várat magára a felújítás
Hirdetés
2026. április 06., hétfő

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda

Négy éve avatták fel a magyar állami támogatással épült gyimesbükki óvodát, amely mára megtelt élettel. A kezdeti nehézségek után ma már 70 gyermek tanul itt, az intézmény pedig a helyi közösség megmaradásának egyik záloga lett.

Hazahívó intézmény lett a gyimesbükki magyar óvoda
2026. április 06., hétfő

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó

Nemcsak a hagyományok megélését tartják fontosnak Csíkszentkirályon, hanem azt is, hogy továbbadják azokat, példát mutassanak az ifjúságnak.

Csíkszentkirályon a húsvéti locsolkodás hagyománya apáról fiúra, anyáról lányra száll – videó
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Ingyenes vércukormérést szervez kedden és szerdán délután négy órától a Hargita Megyei Vöröskereszt a csíkszeredai Szabadság téren.

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában
2026. április 06., hétfő

Ingyenes vércukormérés Csíkszeredában

Hirdetés
2026. április 03., péntek

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván

Hajnali keresztúttól az esti feltámadási körmenetig részletes rend szerint zajlik a húsvéti ünnepkör Csíksomlyón, miközben Csíkcsobotfalván a népszokások is élő közösségi élményt kínálnak.

Ősi rítusok és élő hit: húsvét Csíksomlyón és Csobotfalván
2026. április 01., szerda

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában

A húsvéti ünnepekre való tekintettel a Csíki Trans autóbuszai nem a megszokott menetrend szerint közlekednek péntektől keddig.

Ünnepi menetrend szerint közlekednek az autóbuszok Csíkszeredában
2026. április 01., szerda

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is

Nem csak a fuvarleveleket tudja majd ellenőrizni, hanem a rakomány méretét is az a mesterséges intelligenciát használó rendszer, amelyet a rönkszállítmányok figyelése érdekében helyeznek üzembe. Ennek részeként kamerák telepítése van folyamatban.

Mesterséges intelligenciával követik a rönkszállítmányokat Székelyföldön is
Hirdetés