A Szent István-otthon diákjait ajándékozták meg a sapientiások

A Böjte Csaba ferences szerzetes által létrehozott, erdélyi gyerekeket segítő Dévai Szent Ferenc Alapítványnak vásároltak ajándékokat a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Csíkszeredai Karának munkatársai, illetve Hallgatói Önkormányzata (HÖK). Az ajándékcsomagokat kedden délután adták át a csíksomlyói Szent István-otthon épületében.

Molnár Rajmond

2016. december 21., 11:052016. december 21., 11:05

2016. december 21., 13:472016. december 21., 13:47

Csíki Adél, a felsőoktatási intézmény kommunikációért felelős munkatársa elmondta, az egyetem azért csatlakozott az ajándékgyűjtési programba, hogy karácsony alkalmából valamelyest segíteni tudjanak az otthonban élő gyerekeknek.

„Nekik alapvető tárgyakra van szükségük, mint például kabát, bakancs, nadrág. Az egyetem személyzete töltötte be az angyal szerepét idén, hiszen egyenként körülbelül száz lej értékben vásároltunk ajándékot 45 gyerek számára. Az ajándékokat a csíkszentdomokosi és székelyszentkirályi délutáni foglalkoztató központhoz tartozó gyerekek kapták meg” – közölte Csíki Adél. A Szent Isván-otthon diákjai és a napközihez tartozó gyerekek karácsonyi műsorral, mézeskaláccsal és töltött káposztával köszönik meg az „angyalok” kedvességét – tette hozzá. Az ajándékozást a Pogány-havas Kistérségi Társulás szervezi, ehhez csatlakozik már évek óta a felsőoktatási intézmény.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. augusztus 13., csütörtök

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani

Megkezdődtek a felújítási munkálatok a csíkszeredai Levendula utcában, emiatt forgalomkorlátozásokat vezettek be.

Felújítják a Levendula utcát, útlezárásokra kell számítani
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában

Erdély és az Oszmán Birodalom közel másfél évszázados kapcsolatának kulturális örökségét mutatja be a Csíki Székely Múzeum új időszaki kiállítása.

Erdély és az Oszmán Birodalom kapcsolatát mutatják be Csíkszeredában
2026. augusztus 13., csütörtök

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz

Több mint két éve vásárolta meg a csíkszeredai önkormányzat a zsögödi városrészben épült lovardát, amelyet azóta lovas egyesület bérel és működtet. Fejlesztésekre, felújításokra jelenleg nincs pénz, noha szükség lenne rá.

Csíkszeredai lovarda: nagy tervek után csak állagmegőrzésre van pénz
2026. augusztus 12., szerda

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte

Noha közel egy éve elkészültek, csak most lehet átvenni az építőtől a Csíkcsicsóban felújított közel 6 kilométeres útszakaszt és több hidat, mert a pénz egy része hiányzott. Az önkormányzat kormánytámogatást kap, így fizethet.

Egy év után tudják átvenni az út- és hídépítést, és fizetni érte
Hirdetés
2026. augusztus 10., hétfő

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak

Pályázatokat készít elő a csíkszeredai önkormányzat a Központi Fejlesztési Régióhoz, miközben több fontos beruházás ügyében is döntött a hétfői rendkívüli tanácsülésen. A testület kisajátításról is szavazott.

Kisajátítások a csíki bevásárlóközpont környékén: értékbecslés alapján kártalanítanak
2026. augusztus 07., péntek

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken

Újabb, jelentős összegű kivitelezési szerződést írtak alá a Harvíz Rt. óriásprojektje részeként. A Csíkszentmárton és Csíkszentsimon településeit érintő beruházás során víz- és csatornahálózatokat bővítenek, és új nyomóvezeték is épül.

Újabb víz- és szennyvízhálózatok épülnek és bővülnek Csíkszéken
2026. augusztus 06., csütörtök

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést

A Harvíz Rt. óriásprojektje részeként két csíkszéki községekben is elkezdődött a víz- és csatornahálózatok építése. Csíkszentléleken és Csíkszentgyörgyön is munkához látott a kivitelező, elsőként a szennyvízhálózat készül el.

Két csíki községben is elkezdték a vezetéképítést
Hirdetés
2026. augusztus 05., szerda

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi

Épületnek ütközött autójával kedden késő este egy 30 éves csíkszeredai férfi. A rendőrség szerint ittasan vezetett, ráadásul érvényes jogosítványa sem volt.

Jogosítvány nélkül, ittasan hajtott háznak egy csíkszeredai férfi
2026. augusztus 04., kedd

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése

Nemsokára leér Tusnádfürdőig az az ellátóvezeték, amely a város vízellátását megfelelő módon tudja majd biztosítani. A vezetéképítés mellett a kiszolgáló létesítmények is készülnek, idén szeretnék befejezni a beruházást.

Jól halad a Tusnádfürdőt ellátó vízvezeték építése
2026. augusztus 04., kedd

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában

Medvét láttak Csíkszereda Taploca övezetében kedd délután, a lakosságot Ro-Alert üzenetben figyelmeztették a veszélyre.

Medve miatt szólt a Ro-Alert Csíkszeredában
Hirdetés