
Fotó: Kristó Róbert
Két csíkszeredai utca felújítása is elkezdődhet a nyár folyamán, miután a szükséges összegek rendelkezésre állnak a helyi költségvetésben.
2013. április 03., 16:542013. április 03., 16:54
2013. április 03., 18:392013. április 03., 18:39
A város déli részén található Szász Endre utca felújításához készült megvalósíthatósági tanulmány 3,3 millió lejben határozta meg az elvégzendő munkálatok összességének értékét, és a kivitelezési terv is elkészült. A helyi költségvetésben 2,25 millió lejt különítettek el a kivitelezésre, ezzel biztossá vált, hogy a felújítás idén elkezdődhet.
Szőke Domokos alpolgármester kérdésünkre azt mondta, a közbeszerzési eljárás kiírása készül, és ha az eljárás akadályok nélkül fejeződik be, májusban már aláírt szerződéssel rendelkezhet a város a kivitelezést illetően. Szerinte ebben az évben el kell készülnie ennek a munkának, amelynek során az úttest új alapozást és burkolatot kap, esővízcsatorna, új járdák, biciklisáv, közvilágítás és zöldövezet készül, parkolóhelyeket is kialakítanak. A szennyvízcsatorna-rendszer korszerűsítése attól függ, hogy az utca felásásakor milyen állapotban találják ezt – közölte Szőke. A kivitelezéshez szükséges összeg a közbeszerzési eljárás befejezésekor derül ki, ha az erre szánt összeg nem fedezi a teljes költséget, a költségvetés kiegészítésekor erre is jut pénz.
A Szász Endre utcához kapcsolódó Zsögödi Nagy Imre utca felújításáról is készült egy megvalósíthatósági tanulmány, idén a tervezést készítenék el, erre különítettek el pénzt a költségvetésben. Az alpolgármester azt szeretné, ha idén a kivitelezésre is szerződést tudnának kötni.
Körforgalom a Villanytelep utcában
A Villanytelep utcának a Brassói út és a Hargita utca közötti részét tavaly az 578-as európai út városi szakaszaként újraaszfaltozták, a tervezett felújítás viszont ennél többet jelent. Az esővízcsatorna cseréje mellett az egyik oldalon új járda készül, szélesítik az úttestet is az autóbusz-pályaudvar felőli oldalon, új közvilágítási oszlopokat helyeznek el. Az autós közlekedést érintő legfontosabb változás egy körforgalom kialakítása a Villanytelep utca és a Brassói út kereszteződésében. Szőke Domokos közölte, a beruházás esetében készül a közbeszerzési eljárás kiírása, nyáron ott is dolgozhat a kivitelező, ha ez befejeződik.
Új kijelző segíti a betegek és hozzátartozóik tájékoztatását a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi betegellátó egységében. A képernyőn folyamatosan követhető, hogy éppen hol tart a páciens ellátása.
Pszichoaktív szer hatása alatt vezetett a gyanú szerint egy csíkszentsimoni nő Csíkszentkirályon. A droggyorsteszt eredményét a későbbi toxikológiai vizsgálat is megerősítette.
Befejezéshez közelít az első tízszintes toronyház építése a csíkszeredai Fortuna Residence lakóparkban, a Csíki Nest bevásárlóközpont szomszédságában, ugyanakkor a második hasonló tömbház alapozását is elkezdték.
Szeptember 8-tól ismét elindulnak a Lábbusz-járatok Csíkszeredában.
Két autó ütközött össze kedden a Csíkpálfalva községhez tartozó Csíkdelnén. A balesetben egy ember könnyebben megsérült.
Noha gondok voltak a vízszolgáltatással, és a városi víztartályok kiürültek, a probléma ideiglenes, a csíkszentsimoni kútnál a vízhozam megfelelő, és nem fenyegeti vízhiány Tusnádfürdőt.
Valószínűleg a második világháborúból származhat az a 100 mm-es kaliberű lövedék, amit hétfőn találtak egy csíkszeredai vállalkozás udvarán – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelem.
Víz nélkül maradt Tusnádfürdő vasárnap este, miután az elmúlt napokban jelentősen lecsökkent a várost ellátó kút vízhozama. A szolgáltató hétfőn tartályokban szállít vizet a lakosságnak.
Szeptemberben több napon is lőgyakorlatokat tartanak a csíkszeredai katonai lőtéren. A lakosságot arra kérik, hogy az érintett időszakokban kerüljék el a gyakorlótér környékét.
Az augusztusi csapadékhiányos időszak és az emiatt megnövekedett vízfogyasztás miatt Csíkszentimrén korlátozásokat kellett bevezetni, hogy ne maradjon hosszabb időre víz nélkül az alcsíki község. A zavartalan vízellátás érdekében kútfúrást is terveznek.
szóljon hozzá!