
Fotó: Kristó Róbert
Mindaddig nem lesz megfelelő a hóeltakarítás ebben az országban, amíg ezt a szolgáltatást piaci alapon működtetik – mondja György Béla Zsolt csíkszeredai útépítő mérnök, aki szerint közszolgáltatásként kellene végezni az utakon és utcákon a hó eltakarítását.
2014. január 31., 12:362014. január 31., 12:36
Az elmúlt napok országos, megyei és helyi hóeltakarítási munkálatait figyelve gondolta úgy György Béla, hogy meglátásait megosztja velünk. „A hóeltakarítás egy alanyi jogon járó szolgáltatás, akárcsak a mentőszolgáltatás vagy a tűzoltóság tevékenysége, ugyanis életek függnek attól, hogy az utakról el van-e takarítva a hó vagy sem. Ehhez képest Romániában évekkel ezelőtt egyedüli országként kiprivatizálták ezt a szolgáltatást, onnantól kezdve pedig kereskedelmi alapon történik mindez. Minden problémának ez jelenti az alapját” – vázolta a helyzetet a szakember, aki szerint a hóeltakarítási közbeszerzésre muszájból jelentkező cégek részéről mindig zajlik a számolgatás.
A profitszerzés a cél
„A cégek csak annyit fektetnek csúszásgátló anyagok beszerzésébe, amennyiről tudják, hogy biztosan elfogy, ugyanis később ezt az anyagot már nem tudják értékesíteni” – mondta. Meglátása szerint a vállalkozások nagy része számára nem az a cél, hogy az utak „feketék legyenek”, hanem a profitszerzés, vagyis az, hogy a szolgáltatásra kapott közpénzből minél több megmaradjon nekik. Ráadásul az országban sok esetben a cégek sem mernek nagyobb összegű beruházásokat eszközölni – például több milliós gépvásárlást –, mert nem lehet tudni, hogy a következő esztendőben is ők nyerik-e meg a licitet. „Ha nem ők a győztesek, nyakukon maradnak a drága berendezések.”
Megoldás a problémára
„A kialakult helyzeten csak úgy lehetne javítani, ha magánkézből újra állami, illetve közösségi kézbe kerülne a hóeltakarítás. Közhasznú társaságot kell létrehozni, amelynél az alkalmazottak állandó szolgálatot végeznek. Csíkszereda helyzete ilyen esetben nem rossz, mert a város félig-meddig közhasznú társaságot hozott létre, tehát az önkormányzat társtulajdonos. A megyeszékhelyen az egyetlen gondot évek óta az jelenti, hogy a lakók és a cégek egyik helyről a másikra dobálják a havat, tehát nem szállítják el a városból. Azt azért meg kell jegyeznem, hogy legutóbb ez esetben is történtek előrelépések”– fejtette ki.
Hargita megyében egyébként 878 kilométer megyei út van, a megyén áthaladó országutak hozza 430 kilométer.
Újra bevezeti a kötelező sorkatonai szolgálatot a Romániával délnyugatról határos Szerbia. Idén decembertől vagy jövő év márciustól tervezik újraindítani.
Megvásárolja a medgyesi Automecanica Rt. többségi részvénycsomagját a török Otokar. A Koç Grouphoz tartozó Otokar a szárazföldi harcászati eszközök legnagyobb törökországi exportőre.
Egy ember meghalt, négyen súlyosan megsérültek kedden este Barcelona térségben egy újabb spanyolországi vonatbalesetben – közölte a katalán rendőrség.
Két román állampolgár könnyebb sérüléseket szenvedett a spanyolországi Córdoba térségében történt vasúti balesetben – erősítette meg hétfőn a külügyminisztérium.
Halálos vonatbaleset történt a dél-spanyolországi Córdoba közelében, amelyben legkevesebb 39 ember életét vesztette, a sérültek száma hetven fölött van, legalább 24 ember sérülése súlyos, közülük négy kiskorú – írja az EFE spanyol hírügynökség.
Pánik tört ki egy németországi autópályán, miután egy ittas román sofőr közel 30 kilométeren át a forgalommal szemben vezetett. Összefogással tudták feltartóztatni.
Adrian Ahrițculesei január 9-én elérte a Déli-sarkot, és ezzel beírta magát a történelembe: ő az első román állampolgár, akinek sikerült elérnie az Antarktisz mindhárom fontos pontját – jelentette be a hegymászó menedzsere, Ștefan Adrian Jurca.
Madárral ütközött, emiatt megszakította útját a Lufthansa Münchenből Kolozsvárra tartó járata Budapesten vasárnap kora délután – közölte a Budapest Airport vállalati kommunikációs és kormányzati kapcsolatok vezérigazgató-helyettese az MTI-vel.
Legalább 40 ember vesztette életét szombaton, az Egyesült Államok venezuelai műveletében, amelynek során elfogták Nicolás Maduro elnököt – írja a New York Times egy venezuelai tisztviselőre hivatkozva.
Egy román állampolgár is van a svájci Crans-Montana üdülőtelepen szilveszter éjszakáján történt tűzeset halálos áldozatai között – tájékoztatott vasárnap a külügyminisztérium.
szóljon hozzá!