
Fotó: Kristó Róbert
Hétfőn kezdődik a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége (RMPSZ) által 19. alkalommal megszervezett Bolyai Nyári Akadémia főhete. Az idén is több száz pedagógust vonzó tanfolyamok mellé számos kísérőrendezvényt is szerveztek – közölte csütörtökön Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke.
2011. július 14., 17:022011. július 14., 17:02
2011. július 14., 18:212011. július 14., 18:21
Az együttműködésre alapozó, a tanár-diák kapcsolatot erősítő kooperatív módszerek az idei Bolyai Nyári Akadémia (BNYA) fő témája – mondta csütörtökön, az akadémia főhetét bemutató sajtótájékoztatóján Burus Siklódi Botond, az RMPSZ elnöke (fotó). Bemutatta, az akadémia keretében idén 22 tanfolyamot szerveztek, amelyeken 612 pedagógus vesz részt.
A résztvevők idén is a gyakorlatorientált képzéseket keresték leginkább, a válaszúti Kallós Zoltán Alapítványnál szervezett Népzene-néptánc-kézművesség képzésre például túljelentkezés volt. Az RMPSZ elnöke bejelentette, sikerült elérni az oktatási tárcánál, hogy a tavalyi akadémián való részvételre megkapják a továbbképzést igazoló krediteket a pedagógusok, és dolgoznak az idei akadémia elismertetésén is. Keresik a lehetőségeket, amelyekkel lerövidülhetne az elismertetés ideje, hisz közel egy évbe tellett a tavalyi akadémia kreditpontjainak a kijárása is – mondta az elnök.
A BNYA főhetén Szovátán, Csíkszeredában, Székelyudvarhelyen, Segesváron, Kolozsváron, Válaszúton zajlanak képzések. Ezek mellett számos kísérőrendezvényt is szerveztek. Ilyen az akadémia megnyitója előtt, július 18-án, hétfőn reggel 9 órakor a csíkszeredai Apáczai Csere János Pedagógusok Házában megnyíló Erőss János Imre-emlékkiállítás, amelyen a Csatószegen született, Sepsiszentgyörgyön élt muzeológus, tanár, régész csontfaragványait állítják ki. Az akadémia ünnepi megnyitója hétfőn, a csíkszeredai Segítő Mária Gimnázium dísztermében lesz, 10.30 órától. A megnyitó után A Százak Tanácsa a Bolyai Nyári Akadémián címmel a nemzet fizikai, lelki és szellemi erőforrásairól szerveznek pódiumbeszélgetést. Burus Siklódi Botond közölte, idén is eljön az akadémiára dr. Hoffmann Rózsa oktatási államtitkár, aki július 20-án 9 órától a Sapientia csíkszeredai épületében tart előadást az akadémia résztvevői számára A magyar oktatás jövője, a pedagógusi hivatás gyakorlása címmel.
Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.
Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.
Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.
Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.
A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.
Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.
Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.
Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.
Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.
Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.
szóljon hozzá!