Kulturális, szociális és gazdasági szempontból is vitát kezdeményeznek a romák integrálását illetően Szelterszfürdőn. A három napig tartó eseményre minden érdeklődőt várnak a szervezők, céljuk, hogy közösen tudjunk a romákat érintő problémák ellen fellépni és azokra megoldást találni.
2022. augusztus 18., 20:542022. augusztus 18., 20:54
Fotó: Erdély Bálint Előd
Kulturális, szociális és gazdasági szempontból is vitát kezdeményeznek a romák integrálását illetően Szelterszfürdőn. A három napig tartó eseményre minden érdeklődőt várnak a szervezők, céljuk, hogy közösen tudjunk a romákat érintő problémák ellen fellépni és azokra megoldást találni.
2022. augusztus 18., 20:542022. augusztus 18., 20:54
Fotó: Erdély Bálint Előd
Hargita Megye Tanácsa még 2020-ban kezdeményezte egy olyan stratégia kidolgozását, ami a romák szociális integrálásához köthető. A roma szabadegyetem ennek a tervezetnek egyik fizikai része, amely során politikusok, szociológusok és humán erőforrás szakemberek indítanak panelbeszélgetéseket az integráció témájában.
„Ez nem egy formális konferencia, sokkal inkább nyitott beszélgetések lesznek öt alapvető téma mentén” – fejtette ki András Lóránd a Hargita megyei tanács munkatársa, egyben a szabadegyetem főszervezője, aki minden résztvevőt arra hív, hogy
Fotó: Erdély Bálint Előd
A résztvevő romák közül, Tóti András a zetelaki roma közösség tagja, például azért jött a szabadegyetemre, mert látja, hogy a roma közösségnek segítségre van szüksége, és
A szabadegyetem három napján, többek között az egyenlőtlenségeket kitermelő folyamatok, politikai képviselet és roma cselekvőképesség,
Fotó: Erdély Bálint Előd
Hargita Megye Tanácsa mellett a Nemzeti Kisebbségkutató Intézet, a csíkszeredai Sapientia EMTE társadalomtudományi tanszéke, a Hargita Megyei Kulturális Központ, a Gyulafehérvári Caritas, és a Hargita Megyei Mélyszegénység Munkacsoport is részt vállalt a rendezvénysorozat létrehozásában. A szervezők és a résztvevők szállását, valamint a helyszínt a szelterszfürdői Szent Gellért Rehabilitációs és Rekreációs Központ biztosítja.
A háromnapos rendezvény alatt, a szabadegyetemre való belépés mindenki számára ingyenes.
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Fotó: Erdély Bálint Előd
Lakóház gyúlt ki kedd este a csíktaplocai Hársfa utcában.
Találkozót kezdeményez Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel Magyar Péter leendő miniszterelnök. A Tisza Párt elnöke erről a Facebookon számolt be, miután fogadta Babják Zoltánt, Beregszász polgármesterét.
Kilép az RMDSZ bukaresti képviselőházi frakciójából Zakariás Zoltán, az EMSZ elnöke, és a továbbiakban független képviselőként folytatja tevékenységét. A Szövetség részéről becsületbeli lemondásra szólították fel.
Meghalt egy férfi kedden egy nagyszebeni tömbházlakásban kiütött tűzben. A 65 éves férfi elszenesedett holttestét a tűzoltók találták meg.
Legalább 882 millió forintot (2,4 millió eurót) fizet vissza a magyar vásárlóknak és 437 millió forint (1,2 millió euró) bírságot fizet be a költségvetésbe a Temu online piactér európai üzemeltetője a Gazdasági Versenyhivatal eljárásának következtében.
A hőmérséklet szerdától országszerte csökkenni fog, csütörtökön és pénteken pedig az évszakhoz képest szokatlanul hideg idő várható, a hőmérsékleti értékek 8–12 fokkal alacsonyabbak lesznek a többéves átlagnál.
Kompromisszumos költségvetést fogadott el Hargita Megye Tanácsa keddi, áprilisi ülésén. Bevételi oldalon 828 millió lejjel, kiadási oldalon 907 millió lejjel számolnak. A két összeg közötti különbség egyensúlyba hozása még számos tényezőtől függ.
A Szociáldemokrata Párt (PSD), a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) és a Béke – Románia az első frakciói kedden benyújtották a parlamentben a bizalmatlansági indítványt.
A Szociáldemokrata Párt (PSD) és a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) közös bizalmatlansági indítványát nagy valószínűséggel megszavazza majd a parlament, és a kormány megbukik – jelentette ki Tánczos Barna kormányfőhelyettes.
Tarr Zoltánt, a Tisza Párt alelnökét és európai parlamenti delegációvezetőjét a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium irányítására kérte fel Magyar Péter.
szóljon hozzá!