Hirdetés
Hirdetés

Balesetmegelőzés – indokolták a fakivágásokat

•  Fotó: Boda L. Gergely

Fotó: Boda L. Gergely

Kisebb felháborodást keltett Marosvásárhelyen, hogy a napokban egyszerre tíz fát vágtak ki a Somostetőről. A hivatalos álláspont szerint ki voltak száradva.

Simon Virág

2017. augusztus 28., 17:212017. augusztus 28., 17:21

A Somostetőn a parkolósávok szomszédságában tíz magas, nemrég még életerősnek tűnő fát vágtak ki. Idén tavasszal szépen kirügyeztek és lombot növesztettek, nyár közepén elkezdték hullatni leveleiket és egyre szárazabbnak tűntek. A városháza szakosztálya, a virágkertészet erre hivatkozva az elmúlt napokban kivágta őket.

Az első hírek és fényképek közlése nyomán a Facebook közösségi oldalon

Hirdetés

többen azt feltételezték, hogy valami „pusztító” folyadékkal öntözték meg korábban a fákat, hogy ki lehessen vágni őket.

Többen arról beszéltek, hogy újabb parkolósávot akarnak kialakítani, ezért volt szükség a kivágásukra. Ez a feltételezés nem állja meg a helyét, hiszen a fák nagyrésze egy meredek zöld sávon volt, elválasztva a fel- és le haladó forgalomnak helyet adó utcarészt, mi több, a lefele haladó sáv szélén már most is parkolnak autók.

•  Fotó: Boda L. Gergely Galéria

Fotó: Boda L. Gergely

Megkeresésünkre a városháza sajtószóvivője, Cosmin Blaga azt mondta, hogy a szóban forgó tíz fa már korábban meg volt jelölve és csakis azért vágták ki, mert ki voltak száradva és veszélyeztették a parkoló gépkocsikat, s a Somostetőre érkezők épségét.

Idézet
Idén több vihar volt a városban, amikor kiszáradt fák dőltek ki, és anyagi károkat okoztak. Ahol lehetséges, ezt meg kell akadályozni, s a láthatóan kiszáradt fákat ki kell vágni a közterületekről. Arra kérem azokat, akik úgy gondolják, hogy nem jártunk el törvényesen, helyesen, s nem értenek egyet ezek, vagy más fák kivágásával, jöjjenek el hozzám, bármikor, egy beszélgetésre, hátha közös nézőpontra jutunk

– mondta a sajtószóvivő.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 22., kedd

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök a Nemzeti Liberális Párt (PNL) parlamenti frakcióival folytatott keddi egyeztetés után ismét leszögezte, hogy nem áll szándékában visszaadni a megbízását.

Siegfried Mureșannak nem áll szándékában visszaadni a kormányalakítási megbízást
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket

A Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) képviselői készek tárgyalni Sorin Grindeanu szociáldemokrata pártelnökkel, amennyiben meghívást kapnak tőle – jelentette ki kedden az alakulat szenátusi frakcióvezetője, Petrișor Peiu.

Kész tárgyalni a kormányalakításról az AUR a PSD-vel, ha Sorin Grindeanu pártelnök meghívja őket
2026. szeptember 22., kedd

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség

Három országgyűlési képviselő – Magyar Péter miniszterelnök, Hankó Balázs (Fidesz) és Seszták Miklós (KDNP) – mentelmi jogának felfüggesztésére tett indítványt a legfőbb ügyész jogkörében eljáró legfőbbügyész-helyettes – közölte a Legfőbb Ügyészség.

Magyar Péter mentelmi jogának felfüggesztését indítványozta az ügyészség
2026. szeptember 22., kedd

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét

Kisebb termetű medve kószált hétfőre virradóra a székelyudvarhelyi Baczkamadarasi Kis Gergely Református Kollégium udvarán. A városvezetés a térfigyelő kamerák felvételei alapján igyekszik meghatározni, hogy honnan érkezhetett a vadállat.

Az ürüléke buktatta le a református kollégium udvarára betévedt medvét
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban

A romániai lakosság 86,1 százaléka arra számít, hogy a következő hat hónapban tovább emelkednek az árak – derül ki az INSCOP legfrissebb felméréséből. Júniusban még 84,5 százalék volt ez az arány.

Felmérés: a romániaiak túlnyomó többsége áremelkedésre számít a következő hat hónapban
2026. szeptember 22., kedd

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen

Medvét vettek fel a térfigyelő kamerák vasárnap éjszaka egy Székelyudvarhely központjában lévő iskola udvarán – a videófelvételt kedden délután tette közzé Dávid Endre alpolgármester.

Iskola udvarára tévedt be a medve Székelyudvarhelyen
2026. szeptember 22., kedd

Nem kerül előzetesbe, szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet Călin Georgescu

A bukaresti törvényszék egyik bírája elutasította kedden a Călin Georgescu előzetes letartóztatására vonatkozó ügyészségi indítványt, és 60 napos hatósági felügyeletet rendelt el a volt államfőjelölttel szemben.

Nem kerül előzetesbe, szabadlábon, hatósági felügyelet alatt védekezhet Călin Georgescu
Hirdetés
2026. szeptember 22., kedd

Menedékjog, toszkánai villa és új élet Olaszországban – ezt tervezte Georgescu a DIICOT szerint

Călin Georgescu volt államfőjelölt azt tervezte, hogy hatósági felügyeletének megszüntetése után politikai menedékjogot kér Olaszországban, és 1,2 millió euróért ingatlant vásárol Toszkánában.

Menedékjog, toszkánai villa és új élet Olaszországban – ezt tervezte Georgescu a DIICOT szerint
2026. szeptember 22., kedd

Az erdélyi magyar színjátszás legjavát mutatják be Bukarestben

Bukarestben mutatják be kiemelkedő előadásaikat a román színházi szakmának és a közönségnek a Magyar Színházi Szövetségbe (MASZÍN) tömörült erdélyi magyar színházak az ötödik alkalommal megszervezett BukFeszten.

Az erdélyi magyar színjátszás legjavát mutatják be Bukarestben
2026. szeptember 22., kedd

Az RMDSZ frakcióinak is bemutatja kormányprogramját Siegfried Mureșan – frissítve

Siegfried Mureșan kijelölt miniszterelnök bejelentette, hogy kedden a Nemzeti Liberális Párt (PNL) mellett a Mentsétek meg Romániát Szövetség (USR) és az RMDSZ parlamenti frakcióival is egyeztet.

Az RMDSZ frakcióinak is bemutatja kormányprogramját Siegfried Mureșan – frissítve
Hirdetés