Az egyenruha mellett döntöttek Csíkszentmártonban

Egyenruha, pontosabban egyforma ing viselését vezették be a középiskolás illetve az ötödikes diákoknak a csíkszentmártoni Tivai Nagy Imre Iskolaközpontban. A tanintézmény óvodásai már rég egyenruhában járnak, a nagyobbak mostantól egyeningben.

R. Kiss Edit

2011. szeptember 22., 16:042011. szeptember 22., 16:04

2012. február 10., 13:502012. február 10., 13:50

Az utóbbi néhány évben időről időre bedobja valaki a közéletbe az iskolai egyenruhák ötletét. Ilyenkor egy időre felerősödik az erről szóló vita, aztán ismét alábbhagy, jogszabály pedig, ami ismét kötelezővé tenné az egyenruha viseletét, nem született még mostanig.

Az egyenruha ellenzői gyakran a kommunista múlt keserű emlékeire hivatkoznak, a nejlonruhák, kék ingek és hajpántok képére és hangulatára, de van olyan is, aki szerint anyagilag nem lenne jó az egyenruha bevezetése, hisz akkor kötelező módon azt kellene megvásárolni, és nem lehetne például használt ruhákkal megoldani a gyerek iskolába járatását.

Az anyagi érvek az egyenruha ötletének támogatói oldalán is felbukkannak, sokan mondják azt, hogy olcsóbb egy rend egyenruhát megvásárolni, mint az év folyamán többször más-más iskolai ruhát beszerezni. Az egyenruha támogatói szerint az egyforma ruhával megszűnne az öltözködési verseny a diákok között, és nem érné hátrányos megkülönböztetés azokat, akik ebbe a „versenybe” nem tudnak beszállni.

Az új tanügyi törvényben nem rendelkezik egyenruhát illetően, az oktatási miniszter azonban nemrég úgy nyilatkozott, hogy véleménye szerint jó lenne annak bevezetése. Cezar Preda honatya már tett is ez ügyben, néhány hónapja törvénytervezetet nyújtott be az egyenruha kötelező módon való bevezetésére. Elképzelése szerint már ebben a tanévben kötelező lett volna az egyenruha az általános iskolában, a törvénytervezetet azonban a szenátus elutasította, a képviselőházban csak a biztosságok szintjéig jutott el a tárgyalása. Egy korábbi jogszabály, amely az iskolák biztonságáról rendelkezik, előírja, hogy a diákoknak megkülönböztető jeleket kell viselniük, például sapkákat, kitűzőket, nyakkendőket. A törvény életbe lépésekor több helyen bevezették az egyenruhát, vagy legalábbis elgondolkodtak rajta.

A csíkszeredai Petőfi Sándor Általános Iskolában is akkor merült fel az egyenruha esetleges bevezetésének ötlete, amint azonban Kiss Ernő igazgató lapunknak felelevenítette a mintegy három évvel ezelőtti történéseket, a szülői bizottságokban ennek kapcsán lezajlott megbeszéléseken a szülők úgy döntöttek, hogy nem egyenruhát, hanem kitűzőt készíttetnek megkülönböztető jelként a diákoknak. Az igazgató személyes véleménye szerint ennél valamivel több, például sapka, nyakkendő vagy ing kellene. Nyakkendőt vezettek be a csíkszeredai Nagy Imre Általános Iskolában is, ahol az ünnepi alkalmakon viselik a diákok ezeket. Kerekes Szilárd igazgatóhelyettes véleménye szerint a közeljövőben nem tervezik egyenruha bevezetését, amikor ez felmerült, azt tapasztalták, hogy bár elviekben sokan egyetértenek vele, amikor a kivitelezésre kerül a sor, akkor sok aggállyal találkoznak. Ferencz S. Alpár, Hargita megye főtanfelügyelője azt mondta, korábbi iskolájában, a József Attila Általános Iskolában is nyakkendőt vezettek be, amelyet szeretettel viselnek a diákok, és amelyre büszkék.

A főtanfelügyelő szerint nem rossz ötlet az egyenruha, ad egy státust is, büszkeségre ad okot a diákoknak. Véleménye szerint azonban nem szabad erőltetni a bevezetését, akkor jó, ha az iskolaközösség kezdeményezi, és a szülők, gyerekek is egyetértenek ezzel.

Csíkszentmártonban így zajlott, a szülők és a gyerekek is egyetértettek az egyforma ing bevezetésével – mondta Ábrahám Klára, a Tivai Nagy Imre Iskolaközpont igazgatója. Közölte, a középiskolai osztályokban, illetve ötödikben vezették be az egyenruhát ettől a tanévtől. Az ingen van kitűző is, osztályonként más-más színű. Az igazgató közölte, lehetőségük volt szimbolikus áron beszerezni az ingeket, és éltek ezzel. A gyerekek is szeretik, a szülők pedig, akiket az osztályfőnökök mind végiglátogattak a szokásos tanév eleji körútjukon, örültek az ötletnek – nyilatkozta Ábrahám Klára. Elmondta, az óvodában már négy éve van egyenruhájuk a kicsiknek, most pedig az iskolában is nagyon simán áttértek erre. Hasznos az egyenruha, emellett pedig szép is, az egész osztály másként néz ki – mondta az igazgató, aki szerint az egyenruha arra is jó, hogy megkülönböztesse az iskolai létet, elhatárolja azt például az utcaitól.

A csíkszeredai Octavian Goga Gimnáziumban évek óta van már egyenruha minden évfolyamnak, a korábbi, teljes öltönyt azonban mára enyhítették. A nadrágból vagy szoknyából, továbbá ingből, nyakkendőből és zakóból álló öltöny drága volt, így jelenleg farmernadrág, fehér ing és nyakkendő az egyforma öltözet – mondta el Doru Dobreanu igazgató. Közölte, azért vezették be az egyenruhát, hogy jelezzék a diákok hovatartozását, másrészt pedig, hogy eltűnjenek a diákok közötti öltözködésbeli különbségek. A jobb anyagi körülmények között élők különféle öltözeteket vonultattak fel, a szerényebb anyagi lehetőségűek ezzel nem tudták felvenni a versenyt, ez pedig káros hatással volt az osztályok összetartozására – fejtette ki az igazgató, aki szerint diákjaik szívesen és büszkén viselik az egyenruhát, amellyel a szülők és a pedagógusok is egyetértenek.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. június 12., péntek

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont

A csíkszeredai bevásárlópark felvásárlásával belép a román piacra a cseh Star Capital Finance – írja a profit.ro a vállalat közleménye alapján.

Gazdát cserélt a csíkszeredai bevásárlóközpont
Hirdetés
2026. június 12., péntek

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén

Több órára lezárják szombaton és vasárnap a Tolvajos-tető és Hargitafürdő közötti útszakaszt a Hargita Hill Climb Challenge edzései és futamai miatt.

Útlezárásokra kell számítani a Hargitafürdőre vezető úton a hétvégén
2026. június 11., csütörtök

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat

Tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat július 2–5. között. A jubileumi rendezvényen hazai és magyarországi szakemberek osztják meg tapasztalataikat, és a nagyközönség számára is lesznek előadások.

Élő műtét és jubileum: tizedik alkalommal rendezik meg a Csíkszeredai Kórháznapokat
2026. június 11., csütörtök

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában

Több mint egy hónapon át, június 11. és július 19. között közösségi meccsnézést szerveznek Csíkszereda központjában.

Szabadtéri meccsnézéseket szerveznek Csíkszeredában
Hirdetés
2026. június 11., csütörtök

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma

Korszerűbb körülmények között, a Poliklinika első emeletén működik tovább a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház orvosi laboratóriuma, ahol helyet kaptak a mikrobiológiai laboratórium európai uniós támogatásból, újonnan vásárolt műszerei is.

Már évi 740 ezer vizsgálatot végeznek, új helyre költözött a csíkszeredai kórház laboratóriuma
2026. június 11., csütörtök

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek

A következő évben kezdődhet el Csíkszereda városbejáratainál az új, a városlakók tetszését elnyerő arculati elemek építése. Az ötletpályázat nyomán legjobbnak ítélt elképzelés alapján idén a műszaki terveket szeretnék elkészíttetni.

Jövőben készülhetnek az új csíkszeredai városbejárati elemek
2026. június 09., kedd

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához

Megérett a borzsovai fürdő a felújításra, ezért a Csík Metropoliszövezet Egyesület, a csíkborzsovai közbirtokosság és a szépvízi önkormányzat összefogásával kedden kalákában fogtak hozzá a részbeni rendbetételéhez.

Kalákában fogtak hozzá a borzsovai fürdő részbeni felújításához
Hirdetés
2026. június 08., hétfő

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán

Két, egymással teljesen ellentétes ítélet született a tusnádfürdői Csukás-tó területének kisajátítása ügyében, az egyik a volt tulajdonosnak, a másik az önkormányzatnak adott igazat. Ezért egyelőre a tó jogi helyzete nem változik.

Egymásnak ellentmondó ítéletek a Csukás-tó területének kisajátítása kapcsán
2026. június 08., hétfő

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat

Tönkrement, megrongált utcabútorzatok és gyalogos-útburkolatok rontják Csíkszereda központjának látványát. A városháza feladatai közé tartozik a köztéri elemek folyamatos karbantartása, helyenként azonban még a gyakori javítgatás sem segít.

Megérett a felújításra és cserére a csíkszeredai városbútorzat
2026. június 06., szombat

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó

Az erdő az élet egyik legfontosabb egyensúlyteremtő erejeként tisztítja a levegőt, otthont ad számtalan élőlénynek, védi a talajt, és csendben gondoskodik arról, hogy a természet körforgása fennmaradjon.

Óvni azt, ami a bölcsőtől a koporsóig része az életünknek – videó
Hirdetés