
Fotó: Veres Nándor
Javában zajlik az aszfaltozás Székelyudvarhelyen a csereháti lakónegyedhez vezető Csere, Kuvar, Domb és Imecs László utcákban. A munkálatokat novemberben fejezik be az út- és hídépítő cég munkásai, az említett utcákban jelenleg nehézkes a közlekedés.
2011. október 05., 19:312011. október 05., 19:31
A Csere, Kuvar, Domb és Imecs László utcák felújításának augusztus végén fogott neki a Viadukt Kft., a hosszasan száraz időjárásnak köszönhetően november végére már új aszfaltréteg kerül az úttestekre – mondta érdeklődésünkre Bakó Katalin, a polgármesteri hivatal városrendezési osztályának munkatársa. Az utcákban szélesebb járdákat és csapadék-elvezető árkokat alakított ki a munkálatokat végző cég, viszont aszfaltréteget még sehol sem látni. Van, ahol egyirányú lesz az egész utca, például a Domb és Imecs László utcákban, míg a Csere utcában kétirányú lesz a forgalom, a Kuvarban pedig megoszlik, bizonyos szakaszokon változik majd a forgalom iránya – magyarázta a hivatal munkatársa.
Az Imecs László utca 15. szám alatt lakó Both György megjegyezte, az utca lakói a hetvenes évek elején önköltségből készíttették el az útszakaszt a Kuvar utcáig. „Amilyen munkát végeznek, lehet, hogy az előző többet tartott volna, mint az új aszfalt” – állapította meg a lakó, akinek véleményét a Domb utca 6. szám alatti ingatlan tulajdonosa, Miklós Antal is osztja. „Milyen dolog az, hogy az aszfaltozást nem a Domb utca 1-es, hanem a 14-es számtól kezdik el, sőt átellenben egy másik zsákutca felújítását is kihagyják” – tette fel a kérdést a lakó. Kiderült, az aszfaltozási tervekben nem szerepel a Domb utca elejének burkolása, az itt lakó 13 család augusztus 25-én írásban kért magyarázatot a székelyudvarhelyi polgármesteri hivataltól. „Azóta választ sem kaptunk, pedig mi is ugyanolyan adófizető polgárai vagyunk a városnak, mint a központban lakók” – fájlalta Miklós Antal.
A panasz kapcsán Bakó Katalin elmondta: a négy utca aszfaltozására azért volt szükség, hogy a csereháti lakónegyed könnyebben megközelíthető legyen, így maradtak ki a tervből a zsákutcák. Elsősorban a Csereháton lakók biztonságos fel- és lejutását kellett biztosítani, ebből a szemszögből a zsákutcák aszfaltozása nem olyan sürgős, itt nem egy egész városrész aszfaltozásáról, hanem egy probléma megoldásáról van szó. Kérdésünkre az illetékes elmondta, az összes, még nem aszfaltozott székelyudvarhelyi utcát nyilvántartják, minden évben a városvezetőség és a lakossági kérelmek alapján, a rendelkezésre álló költségvetés tekintetében aszfaltoznak, tehát nem kizárt, hogy a zsákutcák is aszfaltréteget kapnak az elkövetkező években.
Miklós Antal, aki maga is nyugalmazott utász, a felújítás alatt lévő utcák jelenlegi állapotára is panaszkodott, kiemelvén: a veszélyes szakaszok még ki sincsenek táblázva. Nagy Levente a környéken lakó szüleit látogatja rendszeresen, kérdésünkre lemondóan jegyezte meg: a helyzetet el kell fogadni, remélhetőleg az új út majd mindenkit kárpótol a kellemetlenségekért. „Szüleimnél is nekünk kellett megemelni a kapu szintjét, mivel sem a megrendelő, sem a munkálatokat kivitelező cég nem egyeztetett előzetesen a járda megemeléséről” – hangsúlyozta. Szerinte még az aszfaltozás előtt lakossági fórumot kellett volna tartani, hogy megelőzhetők legyenek a félreértések. A polgármesteri hivatal városrendezési osztályának munkatársa végül elmondta: az időjárás függvényében az aszfaltozást novemberben be tudja fejezni a kivitelező Viaduct Kft.
Motorok és motorosok százait áldották meg vasárnap délután a Tolvajos-tetőn.
Több fát is kidöntött az erős szél vasárnap Marosvásárhelyen, a tűzoltókat három helyszínre riasztották. Maroshévízen egy fa az áramvezetékekre zuhant, ezért a tűzoltók mellett az áramszolgáltató munkatársai is a helyszínre vonultak.
A Román Hírszerző Szolgálat (SRI) tűzszerészei robbanótöltetet találtak a Tulcea megyei Luncavița és Văcăreni térségében becsapódott drónmaradványokban – számolt be vasárnap a védelmi minisztérium.
Életét vesztette vasárnap Huși-ban egy férfi, akire egy tömbház tetőelemei zuhantak – közölte a Vaslui megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A Román Rendőrség vasárnap közölte, hogy 2020 és 2025 között a jobbkormányos gépkocsikat érintő balesetek mintegy 84 százaléka azért történt, mert a járművezetők nem tartották be a közlekedési szabályokat.
A belügyminisztérium vasárnap a szellemi tulajdon világnapján arra figyelmeztetett, hogy a hamisított termékek és a kalóztartalmak továbbra is valós kockázatot jelentenek a vásárlók számára.
A kormány idén is folytatja az Új otthon programot, 500 millió lejes hitelgarancia-kerettel – derül ki a pénzügyminisztérium vasárnap közzétett jogszabálytervezetéből.
Most fordult elő először, hogy az orosz fél nem tudta teljes mértékben tagadni a Románia légterébe szombat hajnalban behatoló drón orosz eredetét – jelentette ki szombat este Oana Țoiu a bukaresti orosz nagykövet bekéretéséről.
Bár szombaton napközben Székelyföld-szerte napos, tavaszi idő volt, vasárnap reggelre több helyen fagypont alá csökkent a hőmérséklet. A leghidegebbet ezúttal is Csíkszeredában mérték.
A Galacon lezuhant orosz drón miatt a külügyminisztérium szombaton bekérette az orosz nagykövetet, és közölték a diplomatával, hogy a román fél elítéli légterének megsértését, és „határozottan tiltakozik” ez ellen az elfogadhatatlan cselekedet ellen.
szóljon hozzá!