Megemlékezés és tiltakozás Alfaluban

•  Fotó: Pethő Melánia

Fotó: Pethő Melánia

Egy héttel a Gyergyóalfaluban bekövetkezett tragikus eset, Csala Zsolt alpolgármester meggyilkolása után, helybéli fiatalok és az áldozat közeli hozzátartozói csendes megemlékezésre gyűltek össze az István pap téren.

Pethő Melánia

2011. április 30., 00:302011. április 30., 00:30


Mécsesek, gyertyák gyúltak pénteken este 8 órakor az alfalvi központi parkban – Csala Zsoltra, az egy héttel korábban tragikus körülmények között elhunyt alpolgármesterre helybéli fiatalok és az áldozat hozzátartozói emlékeztek. Az egybegyűltek imákkal, énekszóval fohászkodtak az elhunyt lelki üdvéért, a csendes megemlékezéssel a gyászolók az erőszak elleni tiltakozásukat is érvényre kívánták juttatni.

„Két oka is van annak, hogy ma összegyűltünk: az egyik a megemlékezés, a másik pedig az, hogy kifejezésre juttassuk: azt a fajta erőszakot, az agressziónak azt a formáját, aminek tanúi lehettünk, teljes mértékben elutasítjuk. Azt szeretnénk, hogy gyermekeink ne egy ilyen világban nőjenek fel. Mindenképpen békességet, szeretetet szeretnénk a kis közösségünkben. Ezért is imátkoztunk, és reméljük, hogy imánk meghallgatásra talál” – fogalmazott az esemény kapcsán Erdős Ágnes, a tiltakozás ötletgazdája, a megemlékezést kezdeményező Alfalvi Fiatalokért Egyesület tagja.

A pénteki eseményen ötven gyászoló vett részt, ám a létszám nagyobb volt, mint amire a kezdeményező egyesület számított, hisz a meghittre, csendesre tervezett „megmozdulást” szándékosan nem népszerűsítették.

A szavak nélkül zajló tiltakozást követően az István pap emlékszobra előtt elhelyezett mécseseket, illetve az elhunyt fényképét a résztvevők a polgármesteri hivatal bejáratához vitték.

Az eseményen a családjával részt vevő György István polgármester a sajtó képviselőinek elmondta, elképzelhetőnek tartja, hogy az agresszió elleni szimbolikus megmozdulást ezután évente megtartják. „Én azt hiszem, hogy van amiért, úgy érzem, hogy van, amin elgondolkodni” – fogalmazott.

szóljon hozzá! Hozzászólások

A rovat további cikkei

2026. január 12., hétfő

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson

Idén is folytatják a Tarisznyás-estek sorozatát Gyergyószentmiklósón a Tarisznyás Márton Múzeumban.

Folytatódnak a Tarisznyás estek Gyergyószentmiklóson
Hirdetés
2026. január 10., szombat

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?

Gyergyószentmiklós viseli Magyarország külhoni ifjúsági fővárosa címet idén, amelyet Cegléd testvérvárossal párban nyert el. A kitüntetéssel járó 100 millió forintos támogatás konkrét fejlesztéseket hoz: például ifjúsági központ épül.

A fiatalok éve Gyergyóban: mit hoz az ifjúsági fővárosi cím?
2026. január 07., szerda

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve

Súlyos tűzesethez riasztották a tűzoltókat: Salamáson lángra kapott a helyi rendőrőrs épülete. A tűz az épület tetőszerkezetét és a manzárdot érinti, mintegy 200 négyzetméteres felületen.

Kigyulladt a salamási rendőrség tetőzete – frissítve
2026. január 07., szerda

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok

Egy lángoló mezőgazdasági épülethez riasztották szerdán reggel a tűzoltókat Gyergyóremetére: egy nagyméretű istálló gyulladt ki egy farmon. Szerencsére sem emberi sérülés nem történt, sem állatokban nem esett kár.

Istállótűz Gyergyóremetén: mintegy 500 négyzetméteren pusztítottak a lángok
Hirdetés
2026. január 06., kedd

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson

A lakosság kisebb arányban volt jó adófizető, a cégeknél viszont jelentős adósságcsökkenés történt 2025-ben Gyergyószentmiklóson. A 2026-os évre vonatkozó helyi adók és illetékek befizetése január 15-től lehetséges a városban.

Javuló céges, romló lakossági adófizetés Gyergyószentmiklóson
2026. január 04., vasárnap

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak

Turisztikai Desztináció Menedzsment alapításával tenné ismertebbé, vonzóbbá a városi és gyilkostói vendéglátóhelyeket, valamint a turisztikai kínálatot Gyergyószentmiklós. Az új évtől bevezetett idegenforgalmi illeték teremti meg ehhez az alapot.

A vendégek fizetnek, a város profitál: új lendületet adnának a gyergyói turizmusnak
2026. január 03., szombat

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve

Teljesen lezárták a forgalmat a 12C jelzésű országút Gyergyószentmiklós és Gyilkostó közötti szakaszán szombat reggel, miután az erős havazás miatt az úttestre dőlt egy fa.

Fa dőlt az útra Gyergyószentmiklós és Gyilkostó között – frissítve
Hirdetés
2026. január 01., csütörtök

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje

Császármetszéssel segítették a világra az év első újszülöttjét a gyergyószentmiklósi kórházban. A kisfiú és édesanyja is egészségesek.

Egészséges kisfiú Gyergyószentmiklós idei elsőszülöttje
2025. december 31., szerda

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel

Ma, amikor a különféle alkalmazások akár percnyi pontossággal jelzik előre az esőt, vagy azt, hogy mikor süt ki a nap, a népi időjóslás több ezer éves következtetései már nem létfontosságúak, de egy könyv segít abban, hogy mégse menjenek feledésbe.

„Veres az ég alja, szél lesz” – időjósló mondókák nyomában Kisné Portik Irénnel
2025. december 31., szerda

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson

Idén is a főtéren, a központi parkban rendezik meg Gyergyószentmiklóson a szabadtéri szilveszteri ünnepséget. A szervezők közös óévbúcsúztatóra és újévköszöntésre várják a helyieket és az ide látogatókat koncerttel és éjféli tűzijátékkal.

Tűzijátékkal és koncerttel búcsúztatják az óévet Gyergyószentmiklóson
Hirdetés