Az emberjogi szervezet szerint lakhatatlanok a csíksomlyói lakótelepre kihelyezett konténerlakások
Fotó: Veres Nándor
Hamis alapokon és koholt vádakon alapszik az a jelentés, amelyet az ActiveWatch emberjogvédő szervezet nyújtott be a Nép Ügyvédjének hivatalához a csíksomlyói tűzkárosult romák ügyében – véli Sógor Enikő, Csíkszereda alpolgármestere. Az elöljáró szerint az elmúlt hónapokban sokkal több támogatásban részesültek nemcsak a károsult családok, hanem a csíksomlyói romatelep összes lakója, mint az országban bárhol, illetve a korábbi időszakhoz viszonyítva valaha.
2022. november 26., 21:222022. november 26., 21:22
„Már több átiratban, újságírói megkeresés alkalmával is jeleztük, hogy bárki, aki kíváncsi az informális településen a károsult családok megsegítésére hozott intézkedéseinkre, szívesen látjuk, jöjjön és a helyszínen tájékozódjon” – jelezte Sógor Enikő alpolgármester, hozzátéve,
„Ha a bírálat hamis alapokon, koholt vádakon és irreális elvárásokon nyugszik, félrevezeti mind a nagyközönséget, mind pedig az érintett közösséget is. Hiszen folyamatosan rombolja a roma családok részéről az önkormányzat, valamint partnere, a Máltai Szeretetszolgálat munkatársai irányába kialakult bizalmi viszonyt, ami alapja az együttműködésnek. Főleg azért, mert
egészen az ingyen lakhatás biztosításáig elmenően” – fakadt ki az alpolgármester.
Az ActiveWatch emberjogvédő szervezet több civil szervezet aláírásával együtt kivizsgálást kért a nép ügyvédjétől a csíksomlyói tűzkárosult romák helyzetének ügyében.
„A nép ügyvédje átiratban fordult hozzánk két kérdés tisztázása érdekében, amelyekre válaszoltunk. Az említett jogvédő szervezet alapos tájékozódás és helyszíni szemle híján, valójában egy helyi aktivista által továbbított torzított, kontextusból kiragadott információk alapján fogalmazta meg vádjait” – vélte Sógor Enikő. Mint magyarázta,
„Ezt a támogatást a károsult családok helyzetének rendezése során keletkezett jelentős költségek azonnali, középtávú és hosszú távú fedezésére igényeltük a kormánytól, az elköltésére vonatkozóan viszont semmilyen konkrét utasítást, keretet vagy elvárást nem szabtak” – mondta.
„A kiköltöztetési próbálkozások és lépések kiadásai mellett a mindennapi lakhatási és foglalkoztatási költségeket is fedeznünk kellett. Az arénában melegben lakhattak, és meleg ebédet is biztosítottunk a szegénykonyhaprogramban mindvégig” – osztotta meg. Ugyanakkor hozzátette, a civil szervezetektől szakembereket szerződtettek, akik a városháza munkatársaival közösen segítettek átvészelni a kezdeti krízisállapotot.
Fotó: Veres Nándor
Folyamatos tevékenységükkel azóta is elősegítik a gyermekek iskolai haladását, a legkisebbektől kezdve az anyák bevonásával különböző készségeik fejlesztését, a tehetségesebbek külön foglalkoztatását, a felnőttek munkába állítását és foglalkoztatását, abbahagyott tanulmányaik folytatását, továbbá a szabálykövetőbb élethez szükséges mindennapi szokások és készségek kialakítását. „Mindezek fölöttébb megterhelő feladatokat és költségeket generáltak az önkormányzat számára” – mutatott rá az alpolgármester. Mint kiemelte,
Az ActiveWatch második vádja szerint az arénában lakók kiköltöztetésére megvásárolt
„A nép ügyvédjének válaszként küldött átiratunkban mindkét állítást megcáfoltuk és alátámasztottuk mindazzal, amit azért tettünk, hogy valós megoldásokat dolgozhassunk ki a helyzetre. Válaszunk nyomán
– húzta alá Sógor Enikő.
Végleg kiköltözött minden tűzkárosult család a csíkszeredai Erőss Zsolt Arénából. Új lakásaik a csíksomlyói romatelep mellé kihelyezett lakókonténerek lettek. Ott jártunk.
Mint korábban beszámoltunk róla, az utolsó család is kiköltözött az Erőss Zsolt Arénából a múlt héten. A Máltai Szeretetszolgálat számlájára gyűjtött támogatásokból tizenegy utánfutót sikerült megvásárolni, amelyeket lakhatóvá alakítottak – részben szakemberek, részben az érintett családok segítségével. Jelenleg minden konténerlakásban villanyáram és fűtés van, három konténerben a fürdőszoba berendezése, az ivóvíz és csatornázás bekötése most van folyamatban.
„Már nagyon megterhelő volt a családok számára a sportcsarnokban való tömeges együttélés, így nagyon örülnek, hogy intimitásukat biztosító saját hajlékokba költözhettek.
Minden családnak mások a képességei és a lehetőségei, így nem egyformák a konténerek belülről, de mindegyik szigetelt, fűtő eszközzel, áram és vízszolgáltatással ellátott” – részletezte.
Hozzáfűzte azt is, amellett hogy az egész somlyói romatelep rendezése és közművesítése folyamatban van, a város másik, Tavasz utcai telepén is minden építményben biztonságossá szerelték a villanyhálózatot, és folyamatban van a fűtőeszközök tűzbiztosabbá tétele is. Azoknak a családoknak, akik egyelőre nem tudják saját költségen bevezetni a vizet, szaniterkonténerekben fogják biztosítani a tisztálkodás és mosás lehetőségét.
„Ezzel párhuzamosan zajlik egy mentorálási program amely egyrészt a közösségek felemelkedését szolgálja, másrészt pedig a környező lakók számára a közbiztonság, a köztisztaság, az élhetőbb szomszédi viszony megerősödését, hosszútávon pedig a telepek felszámolását célozza” – emelte ki.
Az alpolgármester ugyanakkor tudja, hogy messze vannak a legideálisabb helyzet kialakításától, azonban úgy véli, nem lehet elvárni, hogy a több évtized alatt felhalmozódott problémák szőnyeg alá söprése után, illetve a tűzeset miatt előállt krízishelyzetben ennél sokkal többet tudjanak változtatni az informális településeken uralkodó állapotokon ilyen rövid idő alatt.
Szerinte az említett jogvédő aktivistáknak bőven lenne feladatuk a csíkszeredainál sokkal rosszabb helyzetek észrevételére, illetve a felelősök számon kérésére.
Fotó: Veres Nándor
„A legfrissebb felmérések szerint csak Hargita megyében 82 informális lakóövezet van, amelynek több mint felében a családok mélyszegénységben élnek, minimális életkörülmények és a felemelkedés lehetősége nélkül – az ország déli részén fekvő vagy a nagyvárosokban kialakult óriási telepeken úgyszintén ez a helyzet. Nyilván egy rendszerszintű problémával állunk szemben, amely az országban sok településen nagy gondot okoz, és csakis kormányszintű intézkedések, a felzárkózási finanszírozás hátterének megváltoztatása hozhatna valódi tartós eredményt” – nyomatékosította az alpolgármester.
Feltételeztük, hogy Csata Orsolya, a CSÉBÉ csapat és a frissen megalakult Right Egyesület vezetője az a helyi aktivista, akire Sógor Enikő utalt, ezért megkértük őt is, ossza meg álláspontját a témában. Megkeresésünkre Csata Orsolya elmondta,
„Nyakig ér a telepen a sár, a konténerek egy részében még mindig nincs víz, három konténer ázik, elázott a szalagparkett, az ágy, a bútor” – nehezményezte. Hozzátette, a legrosszabb, ahogyan beszélnek, és ahogyan bánnak velük, pedig ők is emberek. Mint mondta, személyesen ismeri az összes családot, akikkel folyamatosan tartja a kapcsolatot.
„Szerdán íratták alá a lakhatási román nyelvű szerződést, azonban ők nem kaptak saját példányt belőle; mindössze azt az ígéretet kapták, hogy majd később kézhez kapják.
– kifogásolta. Hozzátette, vannak családok, akik 1000–2000 eurót is ráköltöttek a költözésre, ebben az esetben a főbérlő Máltai Szeretetszolgálat vajon követte-e, lejegyezte-e, hogy mire, mennyit költöttek, hogy levonhassák majd a bérleti díjból; úgy véli, ilyenre nem került sor.
A háztáji zöldségtermesztés új lendületet kapott az utóbbi években. Egyre több család próbál kisebb fóliasátrakban saját fogyasztásra termelni.
Az Ilfov megyei rendőrség vezetője, Mădălina Moșoiu arról tájékoztatott, hogy a szombat este a Ștefăneștii de Jos község egyik utcáján gyilkosságot elkövető férfinél két lőfegyver is volt, és az egyikkel öngyilkosságot követett el tette után.
Közel tízmillió lejt találtak egy furgonban, amelyet autós üldözés után sikerült megállítaniuk a rendőröknek Temesvár egyik utcáján szombaton. A pénz vélhetően a Román Posta temesvári központi székhelyén történt lopásból származik.
Cătălin Predoiu ügyvivő kormányfő és belügyminiszter vasárnap „undorítónak és felháborítónak” nevezte az Ilfov megyei Ștefăneștii de Jos település Cosmopolis lakónegyedében történt gyilkosságot.
Az ország 16 megyéjét érintő fokozott légköri instabilitásra adott ki elsőfokú (sárga jelzésű) riasztást vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM).
Egy 23 éves nő meghalt szombaton, miután lelőtték az Ilfov megyei Ștefăneștii de Jos település egyik lakónegyedének utcáján.
Te tudod a Székelyhon szlogenjét? Székelyhon – Otthon vagyunk benne. Jól jegyezd meg, mert a Rádió GaGa és a Székelyhon közös játékában szükséged lesz rá. Na meg arra is, hogy olvasd a cikkeinket.
Nicușor Dan államelnök szombat délelőtt Parajdra látogatott, ahol az elöntött sóbánya helyzetéről tartottak megbeszélést a válságkezelésben illetékes intézményekkel. Ezt követően felmérte Háromszéken az árvíz sújtotta területek helyzetét is.
Megnézik, hogy ki a vétkes a kialakult körülményekért, és nem hagyják magukra a rendkívül súlyos helyzetben érintett embereket, akár a bányászatban, akár a turizmusban dolgoztak – jelentette ki Nicușor Dan, Románia államfője szombaton Parajdon.
Medvejárás miatt kaptak Ro-Alert üzenetet a csíkszeredaiak szombat délután. A figyelmeztetés szerint a nagyvad ezúttal Zsögödben, a kistemplom környékén tűnt fel.
2 hozzászólás