Hirdetés
Hirdetés

A piaci árak töredékéért bocsátanák áruba az ANL-lakásokat

Jóval a piaci ár alatt kelne el egy 2003-ban épített ANL-lakás az új tervezet szerint •  Fotó: Erdély Bálint Előd

Jóval a piaci ár alatt kelne el egy 2003-ban épített ANL-lakás az új tervezet szerint

Fotó: Erdély Bálint Előd

Módosítanák az Országos Lakásügynökség (ANL) által épített lakások vételárát, így az előzetesen meghatározott – a korábbi évhez képest jelentősen megnövekedett – összegnél kedvezőbb áron vásárolhatnák meg az ingatlanokat az érintettek.

Székelyhon

2021. április 29., 11:402021. április 29., 11:40

2021. április 29., 15:402021. április 29., 15:40

A fejlesztési minisztérium szerdán közvitára bocsátott jogszabálytervezete szerint az új vételár a szóban forgó lakás megépítésének költségéből indul majd ki, az építés évétől függetlenül. Cseke Attila miniszter  nyilatkozata szerint az újonnan meghatározott árból fogják levonni az addig kifizetett lakbért, az amortizációs költségeket, és a település besorolásának megfelelően súlyozzák a lakások értékét.

A tárcavezető példával is szolgált: egy kolozsvári, 2003-ban épített, 62 négyzetméteres lakás, amely 2019-ben 97 378 lejbe került, és 2020-ban 161 832 lejre ugrott az ára, a közvitára bocsátott rendelet értelmében

2021-ben 86 215 lejbe kerülne,

miután levonják a tizennyolc éven át fizetett lakbért. Egy másik példával szolgálva egy korondi, 107 négyzetméteres, 2010-ben épített lakás, amely 2019-ben 137 851 lejbe került, és 2020-ban 232 129 lejre ugrott az ára, most 153 525 lejbe kerülne.

Hirdetés

Az RMDSZ-es miniszter ugyanakkor emlékeztetett, minden év derekán rendeletben szabják meg a lakások vételárának kiszámításához szükséges irányárat. Az építkezési ipart érintő, béremelésekről rendelkező előírás következtében – amely megemelte az építkezések költségét – a 2020-as miniszteri rendelet egyik napról a másikra jelentősen megemelte a fiataloknak szánt lakások vételárát. A székelyudvarhelyi ANL-s tömbházakban lakók is főként ezt nehezményezték.

Hogy valóban ez lesz-e a jó megoldás, nem tudni, ugyanis mint Cseke Attila is hangsúlyozta, a program célja lakást biztosítani a fiataloknak, és arról is többször cikkeztünk már, hogy az eladásokból befolyt összegekből építenének újabb lakásokat. Az viszont tény, hogy a korábban, a 2000-es évek elején, derekán épített lakások kezdeti bérlői már nem a legfiatalabbak, akárcsak az, hogy a piaci ár töredékéért értékesített lakások árából nehezen lehet újat építeni.

korábban írtuk

Öt évbe telt, míg eladhatóvá váltak a székelyudvarhelyi ANL-lakások
Öt évbe telt, míg eladhatóvá váltak a székelyudvarhelyi ANL-lakások

Évek után révbe érhetnek a székelyudvarhelyi Cserehát-lakónegyedi ifjúsági lakások bérlői: hosszas, bürokratikus folyamat végéhez ért a polgármesteri hivatal, nemcsak eladhatóvá váltak az ingatlanok, hanem az árszámítás is megtörtént.

korábban írtuk

Kedvezőbb árakra számítottak a lakók, az ingatlanügynök szerint még így is jutányosak
Kedvezőbb árakra számítottak a lakók, az ingatlanügynök szerint még így is jutányosak

Kedvezményes árra számítottak a lakók, ezzel szemben a piacihoz közeli eladási összegeket számoltak ki a székelyudvarhelyi polgármesteri hivatalnál a csereháti ifjúsági lakásokra. A lakók főként azt nehezményezik, hogy a többéves késlekedés miatt nőtt meg majd kétszeresére az eladási ár.

Hirdetés
1 hozzászólás Hozzászólások
Hirdetés
Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 04., szerda

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri Alice Weideltől, az Alternatíva Németországért (AfD) párt elnökétől Sorin Grindeanu, a Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke – jelentette szerdán a Digi24.ro hírportál.

A román bevándorlókra vonatkozó kijelentésének visszavonását kéri az AfD elnökétől Sorin Grindeanu
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk

A romániaiak 88 százaléka elsősorban a családjához fordul segítségért, ha anyagi vagy egészségi problémával szembesül - derül ki az IRES közvélemény-kutató intézet által a Jóllétért Szövetség megbízásából készített felmérésből.

Ha bajjal, nehézségekkel szembesülünk, akkor a legtöbben a családunkhoz fordulunk
2026. november 04., szerda

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak

Alin Tișe Kolozs megyei tanácselnök szerdán bejelentette, hogy indul a Nemzeti Liberális Párt (PNL) elnöki tisztségéért a párt következő kongresszusán. Döntését azzal indokolta, hogy a PNL szerinte rossz irányba halad, és változásra van szükség.

Párton belüli kihívója akadt Ilie Bolojannak
2026. november 04., szerda

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát

Várhatóan november 6-án, pénteken kapcsolják vissza az országos villamosenergia-rendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát, amelynek újraindítását szerdán kezdték meg – közölte a Nuclearelectrica.

Ha minden jól megy, pénteken kapcsolják vissza az országos energiarendszerre a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon

Az 1990-es rendszerváltás mulasztását pótolja a kormány az ügynökakták nyilvánosságra hozásával – jelentette ki miniszterelnök a titkosszolgálati iratok nyilvánosságra hozatala kapcsán rendezett szerdai, budapesti sajtótájékoztatón.

Nyilvánossá váltak az ügynökakták Magyarországon
2026. november 04., szerda

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni

Három településen is szünetelni fog az ivóvíz-szolgáltatás szerdán éjjel, illetve csütörtökön napközben. Gyulakután hálózati munkálatok, Kovásznán csőtörés, Gelencén pedig szakaszolócsap felszerelése miatt kell vízszünetre számítani.

Gyulakután, Kovásznán és Gelencén is vízszünetre kell készülni
2026. november 04., szerda

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket

Négy személyt és két vállalatot, köztük a Distrigaz gázszolgáltatót állítja bíróság elé a bukaresti ügyészség a 2025 októberében a főváros Rahova negyedében történt gázrobbanás ügyében, amelyben négyen életüket vesztették.

Hét gázszivárgási bejelentés előzte meg a halálos bukaresti robbanást, bíróság elé állítják a felelősöket
Hirdetés
2026. november 04., szerda

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában

Bővítenék az újszülöttkori szűrőprogramot, összehangolnák a ritka betegségek kezelését végző orvoscsapatok munkáját, és megkönnyítenék a gyermekkorú betegek átállását a felnőttellátásra – jelentette be az egészségügyi miniszter.

Új intézkedésekkel javítanák a ritka betegséggel élők ellátását Romániában
2026. november 04., szerda

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára

A piacvezető OMV Petrom szerda délben 5 banival csökkentette a benzin literenkénti árát, amely így, egy hónap elteltével ismét 10 lej alá csökkent a Petrom-töltőállomásokon – derül ki a Profit.ro gazdasági portál által elemzett adatokból.

„Becsúszott” tíz lej alá a benzin ára
2026. november 04., szerda

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára

Hiába kezdeményezték, nem kapnak szabadnapot a szülők a tanévnyitó napjára: a képviselőház szerdán elutasította az erre vonatkozó törvénytervezetet. A javaslat az óvodás és iskolás gyermekek szüleire vonatkozott volna.

Hivatalos: nem lesz munkaszüneti nap a tanévkezdés a szülők számára
Hirdetés