Archív
Fotó: Baricz-Tamás Imola
Szűz Mária királynő ünnepén, augusztus 22-én 14 órától kezdődik a kovácspéteri kápolnánál a búcsús szentmise.
2018. augusztus 20., 18:302018. augusztus 20., 18:30
Az ünnepi szónok Szecsete László balánbányai plébános lesz. Szerdán már a délelőtti órákban elkezdődik a kovácspéteri házak szentelése, a szentmise előtt, 13 órától pedig keresztúti ájtatosságot tartanak.
A kovácspéteri tanyavilág kápolnájához Szűz Mária királynő ünnepén, augusztus 22-én évről-évre elzarándokolnak a gyergyói, csíkszentdomokosi és balánbányai hívek. Van, aki több mint harminc éve jár erre a helyre, de mindig akad olyan zarándok, aki először vesz részt a búcsún. Egy esztendeje annak, hogy Portik-Hegyi Kelemen főesperes Korom Imrének, a gyergyószentmiklósi Munkás Szent József templom plébánosának adta át a kovácspéteri lakók lelki gondozását.
A felszegi, néhai Pál Károly által megálmodott kápolnát 2002-ben szentelték fel. Károly bácsi huszonöt évig dédelgette álmát, míg valóra válhatott. Az 1977-ben megálmodott szent hajlékot 1992-ben kezdték el építeni, a tíz év alatt emelt kápolnát Tamás József segédpüspök szentelte fel. Idős Pál Károly évekig volt a kápolna gondnoka, pár éve fia, ifjú Pál Károly vette át a gondnokságot.
Egyre több zarándokot hívogat a sóvetői kápolna, melynek árnyékában pár éve haranglábat is szenteltek.
Daniel David oktatási miniszter kedden egy videóüzenetben felhívta a figyelmet arra, hogy a deficitcsökkentő intézkedéscsomag előírja az óraadó tanárok óradíjának csökkentését is.
Feltehetően szándékos gyújtogatás okozta a kedd reggeli mezőméhesi tűzesetet, amelyben egy személy életét vesztette. A rendőrség nagy erőkkel nyomoz – derül ki a Maros Megyei Rendőr-főkapitányság közleményéből.
Gyalogost ütött el egy autós Székelyudvarhelyen kedden dél körül, az illetőt kórházba szállították.
A romániaiak 35,9 százaléka teljes mértékben elégedetlen Nicușor Dan eddigi elnöki tevékenységével – derül ki INSCOP Research felmérésének kedden közzétett adataiból.
Az elmúlt 24 órában a kánikula és a viharok nagyon sok munkát adtak a katasztrófavédelmi felügyelőség munkatársainak – számolt be kedden a belügyminisztérium.
A nyugdíjpénztárak alkalmazottai ezen a héten minden reggel kétórás munkabeszüntetéssel tiltakoznak a megszorító intézkedések ellen – közölte kedden a Társadalmi Szolidaritás Országos Szakszervezeti Szövetség elnöke.
Lakóház gyulladt ki Mezőméhesen kedden délelőtt, egy nő életét vesztette.
„Háború utáni” és „siralmas” állapotok – maga a fogyasztóvédelem használja ezeket a leírásokat a tengerparti ellenőrzőakciójuk után.
Július első hetében újból élményekben gazdag napokat tölthettek el a gyerekek a Zetavár Panzióban megrendezett VitaMAG táborban, amelyet, mint az elmúlt nyolc évben is, támogatóként segített a Cetate Production sátorgyár.
szóljon hozzá!