A házasság szépségeiről és kihívásairól beszélgettek

Vidám együttlét volt a kedd esti, a házigazda, Kopacz Zoltán úgy fogalmazott, hogy ennél gyengébb kabarét már látott. Pedig a nehéz időszakokról szóló beszámolót sem mellőzték a meghívottak, csak átkeretezték, már nem fájlalják.

Hétköznapokból ünnepek

A beszélgetés moderátora, Vincze Csilla újságíró elsőként a legfiatalabb vendégeket, a bő másfél éve házas Gábor Arnoldot és Tímeát mutatta be, akiknek kisgyerekük kilenc hónapos.

Igyekeznek tiszta kapcsolatban élni, egymásra figyelve, Istent bevonva a házasságukba, mert azt állítják, nélküle se színe, se íze, se szaga a kapcsolatnak, ha viszont jelen van, a hétköznapok is ünneppé válnak.

Kapcsolatuk kezdetén Arnold külföldön dolgozott, Tímea viszont úgy gondolta, egymás mellett a helyük: „felháborodtam, s azt mondtam neki, ez elég volt, vagy változtat, vagy itt vége lehet a kapcsolatunknak. Akkor gondolta meg magát. Ha tudtam volna, hogy így reagál, hamarabb kiborultam volna”. A fiatalasszony bevallja, bizony régen férje pénztárcája nagy címletű bankjegyekkel volt tele, most egy- és ötlejesek sorakoznak, és abból sincs sok. Ezt észrevételezve férje megjegyezte: most máshol tartja az értékeit, közös kisfiúk például nem férne bele a pénztárcába.

Bár kevés tapasztalattal rendelkeznek a házasélet terén, mégis tanácsként fogalmazta meg Arnold: „Egy igazi édesapa azzal tudja a gyerekeiért a legtöbbet tenni, ha szereti az édesanyjukat. Én ezt élem, és elmondom a külföldön dolgozóknak: annyira jó itthon, a feleségem és gyermekem mellett lenni”, gondolatát pedig hitvestársa, Tímea egészítette ki:

Elveszlek feleségül. Kezet rá!

Tavaly ünnepelték meg, hogy ketten százévesek lettek. Bajkó Tibornál felesége, Ildikó 32 nappal nagyobb, és már ők sem tudják biztosan, mikortól ismerik egymást. Ildikó szerint akkortól, amikor a kötelező oltásbeadatáskor babaként egymás mellé kerültek a rendelőben, Tibor pedig onnan datálja kapcsolatukat, amikor elsősként az osztálytárstól megkérdezte: „Ildikó, tudod-e, hogy ki a szeretőm? Te.” És erre egyszavas válasz jött: „Jó.”

Beszámolójukban viszont a „mese” azon részeire is kitértek, melyeken csak utólag tudnak derülni. A gyermekkori szerelmet szétválás követte, majd békülés, hogy Tibor egy beszélgetésen kimondja: „Elveszlek feleségül. Kezet rá!” Ildikó szülei nem akarták a húszévesek házasságkötését, de csellel és fondorlattal mégis meglett az esküvő, aztán beférkőzött közéjük az amúgy félreértésből származó féltékenykedés...

Olyan is volt – amikor a ház asszonya jogaiért szállt síkra –, hogy az ifjú férj leakasztotta a bejárati ajtót, bevitte a nappaliban, úgy mutatva meg: az ajtón az ő neve szerepel, ő az úr a házban. Revans is lett nem sokkal később: Ildikó a szomszéd fiúval szereltette le a névtáblát, és egy könyvben adatta át a férjének. Akkortól ajtajukra nem volt kiírva, ki lakik odabent. Összecsiszolódtak, de bevallották, ma sem problémamentes az élet, nehéz azt elfogadni például, ha egyik gyerekük úgy dönt, szülőktől távol, külföldön akar megélni, és ebben nem hagy beleszólási lehetőséget.

Amit tettünk, visszakaptuk

Kis Károly és Erzsébet ötven éve ismeri egymást, negyvenhét éve házasok. Gyergyóiként Csíkszeredában, az élelmiszeripari kombinátban találtak egymásra. Mindketten ott dolgoztak, jó társaságba, színházba, moziba jártak, így Erzsébetnek nem tetszett a javaslat, hogy költözzenek haza, férje három hónapra vállalja el a vágóhíd vezetését. Hazajöttek végül, és most hálásak a döntésükért. Elmesélték, hogy két fiúk tíz évig külföldön dolgozott, a három unokájuktól távol, ritka találkozásaik lehettek csak. Ha Erzsébet kiment Írországba a fiatalokhoz, Károly maradt magányos, kényszerűségből még csalánlevest is főzött magának receptes könyvből. Azóta mindkét gyerekük hazaköltözött családjukkal, így gyakran együtt lehet a három generáció. Erzsébet azt mondja, a Csíkból való hazaköltözésük egyik oka az volt, hogy idős szüleiket úgy tudják segíteni, ápolni, ha közel vannak.

– mondja Erzsébet.

A vitatkozás az ő családjukból sem hiányzott. Ilyenkor Károly vette a kalapot, és ment. Erzsébet azt mondja, estére mindig hazatért. Egyébként

A negyvenhét éve házas pár azt mondja, ennyi idő után már egy jóízűt veszekedni sem tudnak. Erzsébet mondta ki: „Rettenetesen féltjük egymást.”