
Fotó: Forrás: Petőfi Kulturális Ügynökség
A Magyar Kultúráért Alapítvány megbízásából a Petőfi Kulturális Ügynökség Nonprofit Zrt. nyílt pályázatot hirdet. A Petőfi Felhő Projekttel a legendás poéta, hazafi és forradalmár születésének 200. évfordulójára emlékeznek, és leróják tiszteletüket az irodalmi munkássága előtt – áll a szerkesztőségünkbe eljuttatott közleményben.
2023. március 16., 20:362023. március 16., 20:36
A pályázat célja – Petőfi Sándor költészetének ünneplése mellett – olyan magyar nyelvű, saját, új, bármilyen zenei stílusú (kivéve komolyzene) dalok létrehozásának és előadásának támogatása, amelyek a megadott listában szereplő, Petőfi Sándor által írt vers szó szerinti részletét (minimum négy sor) vagy teljes szövegét tartalmazzák.
Demeter Szilárd, a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója szerint „Jókai Mór tudósításából tudjuk, hogy 1848. március 15-én Petőfi Sándor többször elszavalta a Nemzeti dalt, viszont estére már dallamot is szereztek rá, és este a színházban már énekelték is. Azt is tudjuk, hogy Petőfinek sok versét dalként ismerték, akár még úgy is, hogy nem tudták, ki írta a »dalszöveget«. Örülnék, ha visszatalálnánk a szavalható és énekelhető költészethez, jobb lenne tőle a világ. Ezért fontos számunkra a Petőfi-felhő-pályázat.”
Egy pályázatban egy dalra lehet alkotói támogatást igényelni bruttó 600 000 forint értékben.
Egy magánszemély maximum három dalra nyerhet támogatást bruttó 1,8 millió forint értékben.
A pályázók kétféleképpen dolgozhatják fel az általuk kiválasztott verset: a vers minimum négy sorának szerepelnie kell a dalban, melyhez a dalszerző(k), szövegíró(k) további kiegészítő szövegeket írnak. Az idézet(ek)nek szó szerint kell tartalmazniuk a Petőfi Sándor-vers részletét. Vagy a teljes verset megzenésítik.
Pályázatot nyújthat be olyan magyarországi vagy felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, délvidéki, horvátországi, szlovéniai magát magyarnak valló, a pályázat benyújtásakor 18. életévet betöltött magánszemély, aki a felhívás megjelenését megelőzően legalább egy éve tevékenykedik a zeneiparban, zenei formáció tagja vagy önálló előadó, és igazolni tudja, hogy minimum egy évvel a felhívás kiírása előtt megjelent legalább egy ISRC-kóddal rendelkező zeneműve.
A dal szövegének középpontjában tartalmi szempontból a kiválasztott Petőfi Sándor-versnek vagy annak szó szerinti idézetének, idézeteinek kell lenniük.
A pályázatok benyújtására a Kulturális Pályázatok Támogatáskezelő Rendszerén (KPTR) keresztül van lehetőség.
A részletes pályázati kiírás itt olvasható.
A Pest Vármegyei Főügyészség minősített kábítószer-kereskedelem bűntette és más bűncselekmény miatt emelt vádat azzal a férfival és nővel, valamint gyerekeikkel szemben, akik bűnszövetségben kereskedtek kábítószerrel.
Az amerikai titkosszolgálat és a helyi rendőrség emberei lelőttek egy férfit, aki vasárnap hajnalban fegyverrel megpróbált behatolni Donald Trump elnök floridai rezidenciájának őrzött területére.
Teljes támogatásáról biztosította Orbán Viktor miniszterelnököt Donald Trump amerikai elnök Washingtonban csütörtökön, az általa kezdeményezett Béketanács első ülésén.
Romániának a Béketanács ülésén való jelenléte segít tisztázni az ország és az Egyesült Államok közötti kétoldalú kapcsolat „valós” helyzetét – jelentette ki kedden Nicușor Dan államfő.
Magyarország fontos nukleáris együttműködési megállapodást ír alá az Egyesült Államokkal – jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a tárca közlése szerint hétfőn Budapesten.
A 2026-os év a győzelem éve lesz: a győzelem éve a családoknak, a jobboldalnak, a Fidesznek és a győzelem éve Magyarországnak – mondta Orbán Viktor miniszterelnök az évértékelő beszéde végén szombaton Budapesten, a Várkert Bazárban.
George Simiont és népes delegációját senki nem fogadta az Egyesült Államokban – jelentette ki csütörtökön Nicușor Dan államfő, aki szerint ez sokat elárul a Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) elnökének külföldi megítéléséről.
Gyerekcsíny miatt vadászgépeket riasztottak Izraelben a Wizzair londoni járatához vasárnap – jelentette a repülőtéri hatóság Izraelben.
Mintegy hárommilliárd maszkot semmisítettek meg Németországban, olyan védőeszközöket, amelyeket a koronavírus-világjárvány idején szereztek be, de nem használták fel és időközben lejártak – jelentette be a múlt héten a német kormány.
A benne ülő ötéves kisfiúval együtt lopott el egy autót egy húszéves férfi a Pest vármegyei Sülysápon szerdán, majd a gyermeket hat kilométerrel arrébb Úriban egy bolt előtt magára hagyta és továbbhajtott.
szóljon hozzá!