Vonatkatasztrófa Spanyolországban

Kisiklott egy szuperexpressz szerda este a spanyolországi Galicia autonóm közösség fővárosa, Santiago de Compostela mellett. A balesetnek 78 halálos áldozata és 143 sérültje van hivatalos közlés szerint.

Hírösszefoglaló

2013. július 25., 14:152013. július 25., 14:15

2013. július 25., 14:232013. július 25., 14:23

A spanyol sajtó úgy tudja, hogy a szuperexpressz a megengedettnél jóval gyorsabban haladt abban a kanyarban, amelyben kisiklott. A vonat egy éles kanyarban siklott ki, ráadásul lakott terület mentén, amelyek miatt ott 80 kilométer a megengedett sebesség óránként.

Ehhez képest az El Mundo című lap értesülése szerint akár 220-szal is haladhatott a szerelvény, az El País pedig úgy tudja, hogy 180-nal száguldott. A pályaszakaszt 2011 decemberében adták át a forgalomnak. A Renfe állami vasúttársaság szóvivője azt mondta: az esetet balesetnek tekintik, és még tart okának megállapítása.

A vonat Madridból az Atlanti-óceán partján fekvő El Ferrolba tartott, 218 utas és a négyfős személyzet tartózkodott rajta. Az El País szerint a sérültek közül öten kómában vannak. A lap az utóbbi 40 év legsúlyosabb vasúti szerencsétlenségének nevezte a tragédiát.

A katasztrófa helyszíne környékére nagyon sok mentőautó érkezett. Santiago de Compostela önkormányzata kijelölt a közelben egy épületet, amelyben segítő személyzet, pszichológusok fogadják az áldozatok hozzátartozóit, információval látják el őket – közölte Mario Pardo polgármester. A helyi lakosokat véradásra kérték.

Az első televíziós képeken látszott, hogy négy kocsi borult fel, egy összeroncsolódott, és füst száll fel a szerelvényből. „A vonat elkezdett dőlni az egyik kanyarban, majd többször átfordult, és a kocsik egymásra futottak” – mondta az egyik szemtanú a rádióban. Egy másik szemtanú szerint a második kocsi kigyulladt. Volt több olyan utas, aki robbanást hallott a vonat kisiklása előtt. Volt olyan közelben lakó, aki földrengéshez hasonlította, amit érzett a baleset pillanatában.

Madridi közlés szerint Mariano Rajoy kormányfő csütörtök reggel a tragédia helyszínére utazott. A miniszterelnök részvétét fejezte ki az áldozatok hozzátartozóinak. Csütörtökön volt a galiciaiak védőszentjének, Szent Jakabnak az ünnepe, ebből az alkalomból sokan utaztak haza szülőföldjükre. A tervezett ünnepségeket azonban a tartomány vezetői lemondták a baleset miatt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés