Visszaküldte Băsescu a referendumtörvényt

Újabb taktikai húzással próbálja Traian Băsescu államfő késleltetni a parlament által várhatóan ősszel elfogadandó alkotmánymódosításról szóló népszavazást: visszaküldte megfontolásra a parlamentnek azt a jogszabályt, amely 50 százalékról 30-ra csökkenti a referendumok érvényességéhez szükséges részvételi arányt.

Balogh Levente

2013. július 14., 16:332013. július 14., 16:33

Az elnök indoklása szerint az ily módon megrendezett népszavazások nem biztosítanak kellő reprezentativitást. „Ezt a megoldást alkalmaznák az alkotmánymódosításról, az államfő leváltásáról, az országos érdekeltségű és a helyi ügyekről kiírt népszavazásokon is. Úgy értékeljük, hogy legalább 50 százalék plusz egy fős részvétel nélkül a törvény kezdeményezője által megjelölt arány nem biztosít kellő reprezentativitást ahhoz, hogy a döntés olyan erejű legyen, amely a nép akaratát és szuverenitását tükrözi” – áll az államfő indoklásában.

Mint arról beszámoltunk, május végén elfogadott törvény értelmében a referendum akkor eredményes, ha a választási névjegyzékben szereplő választópolgárok 30 százaléka részt vesz a népszavazáson, és legalább 25 százalékuk megszavazza a népszavazásra bocsátott témát. A tervezet kormánypárti beterjesztője, a szociáldemokrata párti (PSD) Florin Iordache még a jogszabály májusi vitáján közölte: a módosítás minden népszavazásra érvényes.

Az ellenzék – a PDL, az RMDSZ és a PPDD – ugyanakkor jelezte: alkotmánybírósághoz fordul a módosítás miatt, mivel annak nyomán a helyi népszavazásokon már a polgárok 25 százalékának voksaival leváltható a polgármester vagy a megyei közgyűlés elnöke. Márton Árpád RMDSZ-es képviselő szerint nem lenne fontos minden népszavazáson 50 százalékos küszöböt alkalmazni, de például az alkotmánymódosításhoz, illetve a polgármesterek vagy megyei közgyűlési elnökök leváltásához túl kevés a 25 százalék.

Végül a PDL fordult a taláros testülethez, amely június végén kimondta: a törvénymódosítás alkotmányos ugyan, de csak akkor, ha hatályba lépése után egy évvel alkalmazzák először. Ezzel megnehezítette a kormányzó Szociálliberális Unió (USL) dolgát, amely az ily módon leszállított részvételi küszöbbel arra számított, hogy még idén ősszel népszavazáson is elfogadtathatja az általa kitalált alkotmánymódosításokat. Victor Ponta miniszterelnök az ítélet nyomán úgy nyilatkozott, hogy a referendumot jobb lenne a jövő év végén esedékes államfőválasztás első fordulójával egyszerre megtartani, mivel akkor már elegendő lesz a 30 százalékos részvételi arány is. Ha nem hívják össze rendkívüli ülésre a törvényhozást, az csupán nyári parlamenti szünet után vitathatja meg és fogadhatja el újra a jogszabályt.

szóljon hozzá! Hozzászólások

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 09., péntek

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat

Navi Pillay dél-afrikai jogász, az ENSZ volt emberi jogi főbiztosa és a hágai Nemzetközi Büntetőbíróság egykori bírája kapja idén a Nobel-békedíjat – jelentette be pénteken Oslóban a Norvég Nobel-bizottság.

Dél-afrikai jogász kapja idén a Nobel-békedíjat
Hirdetés
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

Anne Carson kanadai szerzőnek ítélte oda az idei irodalmi Nobel-díjat a Svéd Akadémia, amely csütörtökön Stockholmban jelentette be döntését.

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat
2026. október 08., csütörtök

Anne Carson kapja idén az irodalmi Nobel-díjat

2026. október 08., csütörtök

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra

Törökországban került kézre Iurie Radulov, alias „Babior”, az egyik legrettegettebb bűnöző a Moldovai Köztársaságban, akinek az 1990-es évek elején – az akkori nyomozati anyagok szerint – Romániával is voltak kapcsolatai.

Életfogytiglanra ítélt alvilági vezetőt kaptak el, aki egy baki miatt kerülhetett szabadlábra
2026. október 08., csütörtök

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának

Az Európai Bizottság szerdán 1,24 milliárd eurót folyósított Ukrajnának a 90 milliárd eurós támogatási hitel védelmi célú alapjából, a forrás ukrán vállalatok által gyártott drónok, drónelhárító eszközök, lőszerek és rakéták beszerzését fedezi.

Célirányosan drónokra, lőszerekre és rakétákra megy a legfrissebb EU-s támogatás Ukrajnának
Hirdetés
2026. október 07., szerda

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt

Elhunyt kedden 102 éves korában Los Angelesben Eva Marie Saint, A rakparton című Elia Kazan-film Oscar-díjas színésznője – írja az MTI Variety.com portálra hivatkozva.

Elhunyt 102 évesen a legidősebb Oscar-díjas színésznő. Superman-filmben is szerepelt
2026. október 06., kedd

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt

Dróntámadás következtében egy hajó elsüllyedt, egy másik pedig megrongálódott kedden a Fekete-tengeren, Bulgária partjainál – írja az MTI helyi médiajelentésekre hivatkozva.

Dróntámadás érhetett két hajót a Fekete-tengeren, az egyik el is süllyedt
2026. október 06., kedd

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban

Megjelent a spanyol parlament feloszlatásáról és november 29-ére előrehozott választások kiírásáról szóló rendelet a spanyol hivatalos állami közlönyben (BOE) kedden. A dokumentumot azután tették közzé, hogy VI. Fülöp spanyol király aláírta.

Feloszlatták a parlamentet és előrehozott választások jönnek az egyik EU-tagállamban
Hirdetés
2026. október 06., kedd

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak

Az egészségügyi helyzet „ellenőrzés alatt áll” Oroszországban – nyugtatnak az orosz hatóságok, miután a sajtóban megjelent információk szerint egy laboratóriumi technikus pestisben halhatott meg Szibériában. Az ügyben az amerikaiak is megszólaltak.

Oroszországi pestisgyanúra figyelnek a nagyhatalmak
2026. október 02., péntek

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama

Az Európai Bizottság támogatja, hogy Montenegró 2028-ban az Európai Unió 28. tagállamává váljon, a csatlakozási folyamat lezárásához azonban politikai stabilitásra és széles körű pártközi támogatásra van szükség – jelentette ki Ursula von der Leyen.

Megvan, melyik ország lehet az Európai Unió 28. tagállama
2026. október 01., csütörtök

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről

A Flydubai Tel-Avivba tartó járatának egyik pilótája megkéselte a másikat, feltehetően a gép lezuhanását akarta okozni – jelentette ki szerdán délután Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök a reggeli légi incidenssel kapcsolatban.

Késelés a pilótafülkében, műszerszabotációs próbálkozás – részletek a majdnem eltérített Flydubai-járaton történtekről
Hirdetés