
A székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség is részt vesz egy körözött szökevény keresésében. Négy veszélyes bűnöző szökött meg múlt szombaton a Kolozs Megyei Rendőr-főkapitányság fogdájából: hármukat rövidesen elfogták, ám egyiküket már ötödik napja nem sikerült előkeríteniük a hatóságoknak.
2015. január 22., 21:172015. január 22., 21:17
2015. január 22., 21:172015. január 22., 21:17
Országos elfogatóparancsot adtak ki a 32 éves Alexandru Cristian Bartuş ellen – a veszélyesnek minősített szökevény lopásért volt előzetes letartóztatásban, amikor meglépett a zárkából. Priuszában még egy 2004-beli, Franciaországban elkövetett rablótámadás is szerepel, amelyért tíz év börtönbüntetést kapott, ugyanis áldozata belehalt a sérülésekbe.
Az elfogatóparancsot szökése után 37 órával állították ki. Mint Gheorghe Filip, a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányság szóvivője portálunknak elmondta, egy ilyen országos parancs végrehajtására a rendőrség minden tagját mozgósítják. „Amikor szökevényt keresünk, akkor nemcsak a bűnügyi nyomozók, hanem személyzetünk minden tagja utasítást kap, a bűnöző személyleírásával és fényképével. Valóban országos a mozgósítás” – magyarázta a szóvivő. Hozzátette, a megyei rendőr-főkapitányságnak még nincs együttműködési szerződése a helyi rendőrségekkel, ezért a körözött személlyel kapcsolatban hivatalosan nem kérték a helyi rendőrségek közreműködését, de elég annyit tudni, hogy a rendőrség szívesen veszi bárki segítségét. Minden állampolgár fontos szerepet játszhat egy bűnöző kézre kerítésében, pontosan ezért a helyi rendőrségek közreműködését is szívesen látják.
László Szabolcs, a székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője a Székelyhonnak megerősítette, valóban nincs még együttműködési szerződésük az állami rendőrséggel, viszont már folyamatban van egy közreműködési terv elkészítése. A kolozsvári szökevény elfogatási parancsáról értesült, és továbbította a személyleírást meg a fényképet beosztottjainak. „Ahhoz, hogy őrizzen és védjen, nem kell külön aláírt parancs a Helyi Rendőrségnek. Szerződés nélkül is az a dolgunk, hogy segítsük egymás munkáját” – nyilatkozta László Szabolcs.
Több ember is életét vesztette az M3-as autópályán szombatról vasárnapra virradó éjszaka történt buszbalesetben – közölte a Borsod-Abaúj-Zemplén Vármegyei Rendőr-főkapitányság szóvivője az MTI megkeresésére.
Óriási Mária-szobrot avattak fel a közép-lengyelországi Torun városához közeli Konotopie faluban. A lengyel milliárdos házaspár adományából megvalósult, 55,6 méter magas emlékmű Európa legnagyobb ilyen jellegű emlékművének számít.
Az USA energiaügyi hivatala jelentősen, hordónként átlagosan 86,81 dollárra emelte a Brent nyersolaj 2026-os világpiaci átlagárára vonatkozó előrejelzését a korábbi 82 dollárról a Hormuzi-szoroson keresztüli szállítások tartós fennakadása miatt.
Történelmi mélypontra csökkent a Lake Mead, az Egyesült Államok legnagyobb víztározójának vízszintje szombaton – derül ki a vízügyi hatóságok adataiból.
Andrew és Tristan Tate influenszerek ügyvédei pénteken azt kérték egy amerikai bírótól, hogy óvadék ellenében helyezze szabadlábra ügyfeleiket a miami börtönből.
Megerősítették a biztonsági intézkedéseket a ceutai határ mindkét oldalán péntekre virradó éjjel, miután Marokkó felől tömegesen, a hatóságok első becslései szerint mintegy 40 ezren jutottak be az észak-afrikai autonóm spanyol városba.
Megrongálták a medjugorjei Mária-szobrot és felgyújtották a helyi Szent Jakab-templom szabadtéri oltárát néhány nappal a Mladifest nemzetközi katolikus ifjúsági találkozó kezdete előtt.
Őrizetbe vették Miamiban a férfiak felsőbbrendűségét hirdető amerikai-brit influencert, Andrew Tate-et és testvérét, Tristant. Az intézkedésre az Egyesült Királyság kérésére került sor, amely nemi erőszak vádja miatt kezdeményezte a kiadatásukat.
Izraelben a környezetvédelmi miniszter megszelídített vadállattá minősítette át a nílusi krokodilokat, hogy a természetvédelmi hatóságok tiltakozása ellenére börtönök őrzésére is alkalmazhassák őket – jelentette az izraeli média pénteken.
Ukrajna jelenleg évente 10 millió drónt gyárt, és ezt a mennyiséget 20 millióra tervezi növelni – közölte Volodimir Zelenszkij ukrán elnök kedden Kijevben, az ukrán államiság napja alkalmából rendezett ünnepségen.
szóljon hozzá!