
Fotó: Veres Nándor
Vaslui polgármestere szerint nagyon nehéz átültetni a gyakorlatba a nemzeti ünnepről szóló törvénynek azt az előírását, hogy minden településen egy főútnak az 1918. december 1. nevet kell viselnie.
2014. október 20., 22:102014. október 20., 22:10
A kifogást Vasile Pavăl, Vaslui város polgármestere fogalmazta meg, aki szerint az utcanév-változtatás az önkormányzatot és a lakosokat egyaránt költségekbe veri. A polgármester szavait ismertető Hotnews.ro hírportál A nacionalizmus ára: hogyan kell megfizetnie több ezer románnak a Szociáldemokrata Párt (PSD) által kezdeményezett utcanév-változtatási törvényt címmel számolt be erről.
A polgármester emlékeztetett, hogy az esetleges utcanév-változtatás miatt a lakosoknak minden iratukat ki kell cserélniük, ez a költség pedig az állampolgárokat terhelné. Szerinte nem lenne gond, ha egy új utcát kellene elnevezni, de új utak manapság már csak a város szélén épülnek, amelyek nem teljesítik a törvény azon előírását, hogy főút viselje Nagy-Románia létrejöttének dátumát. Vasluinak jelenleg van ilyen nevű utcája, de az a város szélén található, és hossza nem több mint 100 méter.
Románia nemzeti ünnepének a megünnepléséről szóló jogszabály azt is előírja, hogy december elsején Románia központi és helyi hatóságainak nevelő hatású kulturális, történelemidéző programokat, valamint katonai parádékat kell szervezniük. A törvényt Mircea Dușa védelmi miniszter kezdeményezte.
Az Erdélyi Magyar Néppárt a múlt héten felkérte a romániai ombudsmant, hogy emeljen alkotmányossági kifogást a törvény miatt.
Július 1-jétől érvényesek az új uniós vámszabályok: az EU-n kívüli webáruházból rendelt, 150 euró alatti értékű csomagokban lévő áruféleségek után 3 eurós vámot kell fizetni.
Bekérették a román nagykövetet az orosz külügyminisztériumba – jelentette be csütörtökön Maria Zaharova külügyi szóvivő az Interfax hírügynökség tájékoztatása szerint.
Hőhullám sújtja Európát, szerdán megdőlt a júniusi hőségrekord Nagy-Britanniában. Az elmúlt napokban Spanyolországban is megdőlt a júniusi átlaghőmérsékleti rekord.
Rekordmennyiségű, 19 millió hordónyi kőolajat szállítottak át hétfőn a Hormuzi-szoroson – írta Donald Trump amerikai elnök kedden közösségi oldalán.
Távozik a kormányzó brit Munkáspárt éléről Keir Starmer miniszterelnök, akinek így kormányfői megbízatása is véget ér.
Irán legfelsőbb közös katonai parancsnoksága szombaton bejelentette a Hormuzi-szoros újabb lezárását a hajóforgalom elől.
Összeütközött pénteken két vasúti szerelvény a dél-angliai Bedford városának közelében. A brit közlekedési rendőrség péntek esti beszámolója szerint a szerencsétlenségben egy ember életét vesztette, sokan megsérültek.
Egy oroszországi bíróság jogerősen 15 év börtönbüntetésre ítélt egy román állampolgárt Ukrajna javára folytatott kémkedés miatt.
Majmot akart csempészni Olaszországba autójában az a román férfi, aki ellen természetkárosítás miatt emeltek vádat – tájékoztatta a Zala Vármegyei Főügyészség helyettes szóvivője szerdán az MTI-t.
Hat, alig néhány hetes tacskót találtak a magyarországi pénzügyőrök egy kisbusz rejtett rekeszében. Az állatok chippel, oltással és útlevéllel sem rendelkeztek – közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) szerdán az MTI-vel.
szóljon hozzá!